NYÍLT LEVÉL A MAZSIHISZ-NEK A TERMÉSZETES MEGÉLHETÉSI ÖNVÉDELEM OKÁN

NYÍLT LEVÉL A MAZSIHISZ-NEK A TERMÉSZETES MEGÉLHETÉSI ÖNVÉDELEM OKÁN
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.



Tisztelt Zoltai Gusztáv!


Megütközve olvasom a híreket a csendõrséggel kapcsolatban, és értetlenül látom a különbözõ felháborodásokat, köztük az Önökét! (http://www.mazsihisz.hu/2011/04/21/elfogadhatatlan-a-tiszavasvari--csendorseg--felallitasa-4129.html)

Ideje volna belátni, hogy ma MAGYARORSZÁG, a mi Hazánk olyan helyzetben van, amibõl csakis minden itt élõ törvénytisztelõ ember együttes munkája jelenthet kiutat. Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy erre miért nem hajlandók!

El kell mondanom Önöknek, hogy a magyar rendõrség - fõleg vidéken - olyan állapotban van, ami nem teszi lehetõvé egyes társadalmi csoportok megfékezését, hogy azok felhagyjanak bûnözõ életmódjukkal. Ez tény és pont.

El kell mondanom Önnek, hogy magyar embert éppen úgy meglopnak, kirabolnak, feldúlják otthonát ezek a véglények, mint megteszik egy zsidóval, cigánnyal, tóttal, oláhval, szerbbel. Ez tény és pont.

Ha vette volna a fáradtságot, és figyeli a valós híreket, meghallgatja az ügyben résztvevõket, talán árnyaltabban fogalmazza meg erõsen elkapkodott, szélsõségesen kirekesztõ véleményét. Ez legkevesebb helytelen volt. Másként fogalmazva, kérhetne inkább bocsánatot azoktól, akik a szabad magánidejükbõl vigyázzák fegyvertelenül, a rendõrség munkáját hatékonyan segítve minden törvénytisztelõ ember tulajdonának és testi épségének biztonságát! Ez ugyanis a természettõl való joguk, és belügyérek politikai hazárdírozásától, vagy egyéb társadalmi csoportok kapcsolati tõkéjébõl eredõ kampányfrazeológia!!!

Ön elhamarkodottan ítél meg olyan áldozatkész embereket, akik a saját testi épségük kockáztatásával vállalnak szolgálatot a magyar nemzet javára. Legyen szó gátépítésrõl (Lásd Magyar Gárda, akik cigányok házait is védték a homokzsákokkal, cigányokkal együtt serénykedve erejük fogytáig), vagy legyen szó egy vidéki portáról kisurranó csirkefogó átadásáról a hatóságnak.

Igen kíváncsi volnék arra, hogy hajlott korából adódó testi nehézségei lehetõvé tennék-e védekezni két-három jól megtermett, tésztánhízlalt, soha nem dolgozó megélhetési kisebbségi rablótámadása esetén? Önnek éppen úgy egy semmitmondó sajnálkozó levelet küldene a rendõrség, mint a megszámlálhatatlan betöréses lopás és rablás esetén. A tettes ismeretlen marad. Ilyen módon nem felelnek meg a munkaköri feladatuknak. A mi és az Ön adójából eltartott, felesketett közszolgaként! Érti, ugye, kedves Zoltai?

Azután ha már ugyanez sokszor megtörtént, arra is kíváncsi volnék sok más magyar honfitársammal együtt, továbbra is bízna-e a magatehetetlen - mintegy tetszhalott - hatóságban, vagy továbbra is a megélhetési bûnözés kifejezést használná-e?

Nem, uram! Tudom, hogy nem. Személyes tulajdonának és a puszta fizikai létének megvédése érdekében minden eszközt hadrendbe állítana. Minden bizonnyal helyesen tenné a saját szempontjából.

Mert meg kell kérdeznem Öntõl, miféle kettõs mérce az, hogy bárkit a legkegyetlenebb módon meggyilkolhatnak ebben az országban semmiségért, ami neki az életet jelenti? Miféle kettõs mérce az, hogy terrornak teszik ki már az iskolában ezek az alakok a tisztességes gyermekeket? Miféle kettõs mérce az, amikor mások szenvedéseit egekbe magasztalják, és az õshonos, keresztény módon befogadó magyar nemzetet a sárba tiporják. Lettlégyen szó bármely befogadott nemzetiségrõl!

Ez nem tartható állapot! Sehová nem vezet ez a magatartás! Csakis idegen érdekek szerinti nemzetvesztõ összevisszasághoz.

Törvényszerûen egy bizonyos bûnözési hullám, amit elsõsorban a cigány kisebbség köreibõl származók követnek el, megszüli a védekezésre a szándékot, képességet, s végül testet is ölt valamilyen szervezet égisze alatt. Így tehát aki tagadja a bûnözési statisztika számait, saját maga ellen érvel, amikor a jogos önvédelmi kezdeményezéseket terrorgépezetnek hazudja ország-világ elõtt.

Ettõl kezdve - remélem - beláthatja, véleménye megváltoztatásáig semmi alapja nem lehet hangos szavának, ami szó a hangerõtõl és a nemzetközi kapcsolatoktól nem lehet igazabb, mint az élõ magyar valóság.

Tudja, van egy mondás: „Három dolgot nem lehet sokáig eltakarni: a Napot, a Holdat és az Igazságot!”.

Valószínûnek látszik, a többségi magyar társadalom mostanában érkezett el arra a tûréshatárra, amikor ki kell mondani, hogy - ha tetszik egyeseknek, ha nem - ez pedig kérem szépen a MEGÉLHETÉSI ÖNVÉDELEM! Ezzel számolni szükséges. Hamarosan belátják a pökkhendi hatalmasságok is, hogy õket tisztelni illik áldozatukért. Ez a szó, hogy hála eddig ismeretlen volt a gépezet felõl. Most megtanulnak kicsit visszafogottabban használni ékes anyanyelvünket és nem idegenszívû polkorrekt szajkózássá alázni a nemzet szolgálatát, különbözõ sajtóértekezleteken üzengetve, majd hajlongva besöpörni a simogató dicséretet a szöveg megrendelõitõl.

Jobban tenné, ha csendesebbre fogná szavait!

És még egy megjegyzést hagytam a végére. A MAZSIHISZ honlapját behívva szembeötlõ az oldal tetején egy mondat a tízparancsolatból: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad!”.
Mit hirdetnek akkor Önök, ha egy ilyen felirat mögül mutogatnak emlékeiktõl üldöztetve egyetlen szó miatt, ami valaha talán a biztonságukat jelentheti majd. Mert nem tudni, meddig tart az ország jelenlegi gazdasági állapota, és meddig akadnak szemforgató gazemberek, akik a parlamentben megélhetésinek hazudják a bûnt. Gondoljon a jövõre! Aki múltból csak a szépet és jót teszi tarisznyájába, annak van jövõje, az elõtt nyitva minden ajtó, mert tudják, hogy nem tolakszik, nem sároz be senkit idegen érdekek szerinti megrendelés alapján! Aki mindig másra mutogat, és soha semmit, a legkisebbet és legkisebbnek sem képes tiszta szívbõl megbocsájtani, annak nincs, és nem lehet jövõje (itt biztosan nem) - semmilyen értelemben. Az vesztes, az csendesen kihal. És úgy hal ki, hogy senki nem emlékezik meg róla.

Mi keresztények hisszük, valljuk, de legfõképpen éljük, hogy a megbocsájtás tesz emberré minden embert. A bosszú, az arra való folyamatos buzdítás lealázza önmaga elõtt is a társadalmat, ami állandó félelemérzetet kelt önmagában is, és ettõl erõszakossá válik. Ûzött lélek marad mindaddig, amíg rá nem ébred helyzete visszásságára.

De addig bárkinek joga van a természetes önvédelemhez! A megélhetési önvédelemhez! Ha tetszik ez, ha nem!

Nos, ehhez adjon minden jóakaratú és törvénytisztelõ embernek az Isten szebb jövõt!


Üdvözlettel:
Lengyel Károly

Budapest, 2011. április 22.