HOGY TUDD

HOGY TUDD


Hogy tudd,
mi történik e Hazában,
s tudd minden felvonását
jelentrõl jelenetre,
egészen a végszóig,
Szentelt Koronánkról,
megvetésük kellékérõl,
szólni sem lehet.

Hogy tudd,
jó magyar atyámfia,
mi tartott meg téged,
engem, s minden magyart
szívedben, eszedben,
Istenen tenyerén,
Európa közepén…
tekints a megdõlt keresztre!
Nincs még egy a világon,
mirõl mindünknek
ugyanaz jut az eszébe.
Járhatsz golgotát,
s gyónhatod a mûvi semmit,
tisztán ragyogó aranyát
mi mind, s a jövendõ
megõrzi egyként.

Hogy tudd,
mi az a gombóc a torkodban,
mikor térdelsz elõtte,
s mi az az erõ,
mi ugyanúgy imára hív
bárhol, bármikor…
ahhoz magyarnak kellett születned.

S hogy tudd,
most leporolják, vitrinbe teszik
a gyáván hunyászkodók,
hogy nagyobb legyen
a gombóc a torkodban.
Történelmi fuldoklásban
hazugságaik elé földig hajtanak,
s roppanjon belé gerinced,
mammonjuk nem tisztelvén
igazul szólani merészelsz.

Mert hogy tudd,
hazug a kérdésük,
- ezt õk is tudják -
álnok jogficamról szól
zsebükben bankóbélésük
s nehogy túléld,
mi igát ránk testáltak,
szép szívünk rejtekében
facsarnak egyet még,
nehogy lázadj,
s véletlenül se lássad,
hiába szó, hiába harag,
elõre megírták,
mirõl a talár ma szavaz.

Jog volna ez?
Nem éppen fényûzõ szemfényvesztés?
Hogy tudd, barátom,
nem úgy van ám az!
Légy tudatában,
életed minden percében,
te azért születtél,
a világnak ezt mind felmutasd.
Mint csata után a hírvivõ,
ha célba érve holtan is rogy össze,
utolsó suttogásod ordítás legyen a fülükben
s mond el nekik, hogy mindenki megértse:

tolvajok voltatok, álnok hitszegõk,
kik kezébõl a déli kondítás is elõbb csak ima volt,
aztán volt dicséret, hála -
semmi több!
Mond el nekik, helyettünk is,
kik akkor már porladunk,
dõlt keresztje Koronánknak
átviláglik ezrednyi sóhajon.

S most lehetsz dühös,
eredhet akár könnyed is,
elmondtad.

Életre kelt az Igazság,
és élve is marad.

Hogy tudd,
idegen játék ûz belõled tréfát
- gondolva, tán észre sem veszed -
jogtalan ad jogot, mint kacska bábok,
nem látván kezükön zsineget,
fent pedig, zsinórpadlás kamatrejtekén
elõre orozzák életed.

De hogy tudd,
nincs a világnak oly gazdag földje,
mint épp e bûvös táj.
Akármi jöttment téved erre
a ferde kereszt tövén
menedéket talál.
Nem úgy van tehát, barátom,
hogy holnap törvénynek kikiáltanak bármit,
nélkülünk, helyettünk.

Tõlük a szó csak szolgaság!

Ma mondhatnak akármit,
üthetnek rá még pecsétet is,
vagy éppen kötnek pántlikát….
Téged ne tévesszen, el ne ûzzön,
mert utánuk miénk az ország,
s habár övék a hatalom,
rugdalva bárkit felsõfokon
feledhetõk
a szégyennemzedék.

Szégyen a gyávaság,
szégyenben marad hát poruk.

Sóhajts egy nagyot nemzetem!
Köröttünk táncra kél és minket vár a kikelet.


Ferencváros, 2011. április 10.

Lengyel Károly