KIKELET

KIKELET


Volt sebeinket újjá tépi mammoni kéz,
Földre csöppen vére ártatlanoknak máig is.
Hinni szeretné, kertje, erdeje megmaradhat,
De dobszó hív õsi jussot csúful elorozni

Visszaadnak a hegyek csörrenõ garaskacajt,
Levegõboltban vehet kiváltságostól éltet,
Hogy talán futni ereje bércekig kitartson,
Visszatekintve onnan szíve meghasadozzon.

Szélkakas ad neki térképet, semmi biztosat,
Csatakos gúnyája végül róla leszakadhat,
Talpa alól elfogy könnyeivel teli földje,
Otthoni morzsák hálnak idegen hûs széllel.

Panaszát nem hallja sem Tejút, sem Öreg Isten,
Hószín gyolcsinge járja fagyos böjti szeleket,
Térde kopik sok útszéli bádogfeszületnél,
Hol egy nemzet maradéka vár kikeletre.


Ferencváros, 2011. január 5.

Lengyel Károly