EMLÉKEZETKIESÉS

EMLÉKEZETKIESÉS


Mintha új kórkép bontakozna ki a kétharmad árnyékában, amolyan elõre levajazott összhatalmi amnézia. A hírek szerint két fõ kérdéskör határozta meg gergényi péter mai bizottsági meghallgatását.
A Magyar Televízió épületének ostroma és az azzal kapcsolatos különös jelenségek, események. Mondhatnánk rágós gumicsont! De nem, mert a kérdések zápora lepattogzott róla, mint a borsó a falról.

A másik megbocsáthatatlan történelmi mocsoktett 2006 október 23-án történt.


Bevezetésként vizsgáljuk meg, mit nem kérdeznek azóta sem!
Teszik ezt a köztájékoztató felületek minden szintjén, teljes szélességben, szinte szervezetten. Kimondatlanul feléledt egyfajta kádári gyökérzetû konszolidációra kényszerülõ összekacsintósdi. Én errõl nem beszélek, te meg arról hallgatsz, az igazat pedig együtt agyonhallgatjuk. Végül kialakul egy egypárti összehallgatás, ami kitermeli a hatalmi struktúrában az új aczéli kort. Taps! Mintha csak összefélték volna magukat a negyedik hatalmi ágban pöffeszkedõk a lapok hasábjain, a hangszórók mögött meg a kamerák elõtt.
Bizony-bizony, kedves firkászok, ezt az utóbbi nyolc, de leginkább négy esztendõ híreit erõsen elgyártották! Nevezzük nevén a tettet! „Hazudtak reggel, délben és este, hazudtak minden hullámhosszon.”. Ezen az sem változtathat, ha schuhosított mû-madárrikoltozástól volt hangos az éter.


A tévé ostroma ugyebár azzal kezdõdött, hogy két ismert és becsületes magyar embert megválasztottak maguk közül a Parlament elõtti Kossuth téren összegyûlt emberek. Õk voltak azok a küldöttek, akik azt szerették volna elérni, olvassák be élõ adásban a magyarok követeléseit. Nem is akármirõl szólt ez! A legfõbb követelés az volt, hogy gyurcsány ferenc és kormánya távozzon a hatalomból, mert az elõzõ napon köztudottá tétetett balatonöszödi beszédében olyanokat mondott, amit ép tudatú, egészséges magyar ember nem képes és nem akar elviselni. Az is megérne egyszer egy misét, miként, ki, hol hogyan, és miért szivárogtatta ki ezt a förmedvényt!
A két küldött átment a Szabadság térre. Nem engedték be õket. A Magyar Televízió akkori hírigazgatója, nevezett rudi zoltán állítólag úgy döntött (lásd fentebb összekacsintás), hogy nagyjából 60…80 ezer magyar ember, s még akik akkorra már országszerte szintén tiltakoztak a mosdatlan, szennyes kommunista szöveg ellen, nem hírértékû. Vagyis ez a rudi zoltán állítólag egyedül úgy döntött, nem olvassák be a tömeg követelését.
Ekkor a küldöttek visszamentek a Kossuth térre. Az egyik küldött elmondta, milyen fogadtatásban volt részük. Ott voltam, hallottam, emlékszem. Rövid idõ alatt sok ezer ember indult meg mögötte, menetoszlopba fejlõdve, egyszerre lépve, indulókat énekelve. Az esõ változatlanul zuhogott.
A tömeg csupán felsorakozott a téren és hangosan követelte a petíció beolvasását. Skandálták az addigra közszájon forgó, majd klasszikussá vált rigmust, hogy „gyurcsány takarodj!”.
Mint megtudtuk azóta, aljas kis szemetek voltak a tömegben, amolyan - azóta kapucnisként elhíresült - patkányfigurák, akik a kapucnival takart füldugójukon át, ki tudja honnan kapott utasítások alapján módszeresen izgatták a tömeget az ostromra.
Császár Attila, a HírTV tudósítója eltett azokból a lõszerhüvelyekbõl egyet a zakója zsebébe, amik a tévé székház homlokzati fõbejáratán át történõ kilövésekbõl származtak. Az elsõ rohamot végrehajtók egyikétõl kapta élõ egyenes adásban. Ez a jelenet látható a nevezett csatorna által a Célpont mûsorából és a folyamatos helyszíni tudósítás felvételébõl kiválogatott vonatkozó dvd-n kiadott összeállításban. Ezt késõbb egy parlamenti tudósításra érkezvén a kormányõrség emberei a detektoros kapunál meg is találták nála.
Állítólag rendõr lõtt ki a bejáraton. Bizonyos, hogy az éles lõszerrel leadott, százak által tanúsított éles lõszerrel leadott lövések megtörténtek, és a tévé székház ajtajából dördültek el. Egy fiatalembernek az egyik fülét kicakkozta az egyik lövedék. A lövések után az elsõ roham a lépcsõ ellen azért volt, nehogy a rendõrök összeszedjék aljas provokációjuk bizonyítékát, késõbb letagadva ezzel már-már gyilkos szándékukat.

Kérdések:
A követelések beolvasásának megtagadása valóban a rudi zoltán nevû beszélõ szénvegyület (copyright Bayer Zs.) ötlete volt? Volt-e a hírigazgatónak bármilyen politikai, akárcsak ráutaló üzenetváltása a kormánykörökbõl „leszóló” akárkivel?


Ma már mindenki tudja, ez a hasadt tudatú táncos azon az estén és éjjelen a Teve utcában vélte az élvezetet meglelni. Egy pszichopata, ami egyesek szerint vezényelt is (és ez azóta ami!), bicsaklott tudatával tán még élvezte is a helyzetet.
A kör itt bezárul. Kiváló bosszúalapot gondolt ki és hajtatott végre a pitbulljaival. Igazi, vérbeli kommunista provokáció. Egyedül ezt nem tervelhette ki! Ehhez idegen tanácsadókra is szükség volt. Ha mégis egyedül tette, menthetetlen bûne annál súlyosabb. Ártatlanokat sodort védhetetlen helyzetbe, majd utána három egész napon át zajlott a fõvárosban a hajtóvadászat mindenki ellen, aki csak mozgott. Fõleg sötétedés után. Lóhátról verve az ártatlan magyarokat, kutyákat is bevetve a Köztársaság téren. Vigyázat gergényi, film van róla! Láttam, ahogy mindenki láthatta.
Gondoljunk csak a Blaha Lujza tér környékét akkor éjszakánként rettegésben tartó, késõbb október 23-án még aljasabb kegyetlensége miatt közutálatot kivívott lovasrendõrökre. Akár a „Majmok bolygója” címû klasszikus fantasztikus film elevenedett volna meg a pesti utcán! A tekintélyük ma is a porban hever!
Csak a lovakat sajnáltam.


Beköszöntött 2006. október 23. Véres, aljas bosszú a sok sérült rendõr miatt, és a szent emlékezetû forradalom, jelesül az ötvenedik évforduló meggyalázása. Már három nappal elõtte készültségben tartották az állományt, nem mehettek haza, nem telefonálhattak, mondván bármelyik pillanatban robbanásveszélyessé válhat a helyzet.

Szóljunk egy keveset arról is, többen idegen szavakat, mondhatni szlovák, héber hanglejtés véltek kihallani az azonosító nélküli egyenruhások magából kivetkõzött ordítozásából. Ott voltam a Dohány utca sarkán, magam láttam és hallottam, amikor a zsinagóga sarkán vihogva átöltöztek az idegenek, majd besoroltak a magyarverõk közé. Állítom és akár eskü alatt is hajlandó vagyok elmondani, hogy idegen országok egységei éppenúgy részesei voltak a megfélemlítõ aljas akciónak, mint a magyarnak hazudott rebiszesek, ami egységet azóta a nyomok eltüntetése okán azóta átszerveztek és mint szervezeti formát részben feloszlattak.


A rendõrök persze tagadnak. Mind. Körbehazudják, letagadják az összes bizonyítékot. Ez a gergényi ma változatlanul azt állította, hogy nem tudott róla, nem is látta, hogy a rebiszes egységek viperát, vagyis teleszkópos acélbotot használtak volna.
Kivétel nélkül azonosító jel nélkül engedelmeskedtek a benderlogok. Az egész eseménysor kimeríti a nagy tömeg sérelmére, aljas indokból, szervezett keretek között elkövetett háborús bûncselekmény fogalmát.
Aki számára hozzáférhetõ, javaslom, olvassa el Dr. Völgyesi Miklós tizennyolc oldalas beadványát ezzel kapcsolatban, amit 2008. március 13-án a budapesti Király utcában, az Articsóka étteremben olvasott fel, miután a szemközti épületben letette feljelentését a lesajnálóan mosolygó fõügyész asztalára.
Minden képzeletet meghaladó gonosz és elmebeteg az, aki ilyen cselekmélnyeket megenged, mi több arra parancsot ad.

Ki kell mondani, még ha közvetlenül nem is, de félreérthetetlen ráutaló felbujtással a fõbûnös ebben az akkori miniszterelnöknek hazudott pszichopata beszélõ szénvegyület volt.

A büntetõjogi felelõssége akkor is fennáll, ha nem adott parancsot ezekre a kegyetlenkedésekre csak éppen tudott róla.
Például, hogy mást ne említsünk, a Magyar Rádió udvarán számtalan ember térdeltetése kiemelkedõ ebbõl a szempontból. Szintén nem lehet, és nem szabad megbocsátani.

Nincs megbocsátás! Akit elér az Igazság, azokra börtön vár. Mindre. Parancsnokra, legénységre, politikusra egyformán. Egy sincs köztük, akinek fájt volna a szíve, amikor koponyákat szakított be az ólmos végû viperával, amit a vetített filmbejátszások ellenére a gergényi nevezetû szemtõl szemben letagadott, nagy nyilvánosság elõtt.

Ez a gergényi is csak parancsra cselekedett? Alig hihetõ. Az viszont alapos indokkal vélhetõ, hogy pontosan tudatában volt, és teljes egészében átlátta, hiszen megengedte, minden percben annak a folyamatnak, amibõl a véres megtorlás kialakult.

Az sem felel meg a valóságnak a fidesz és a fideszközeli sajtó részérõl, hogy rátolták a békés tüntetõkre a rendbontókat. Miféle rendbontókat?

Kisebbik fiammal ott voltunk a Madách téren az árkádok alatt egy címeres magyar zászlóval, ahol öt perccel késõbb a kékek letiporták az azóta maghalt magyar öttusázó olimpikont, Móczár Istvánt. Ott a talpig könnygázfelhõben vált felnõtté egyetlen óra alatt a fiam. Soha nem gondoltam, hogy ez ilyen körülmények között történik meg. Lelkileg máig nem heverte ki az ellenünk elkövetett háborús gaztettet.

Kérdés:
Rendbontó-e az, aki minden tisztességes jogrend szerint elismert hazugság nyomán jogosan követeli választottnak hazudott rabtartói takarodását? Ez a gyurcsányi, vagy gyurcsány egy ilyen idegen érdekek mentén támogatott, választási csalással hatalomba erõltetett báb volt. A felelõssége akkor is változatlanul fennáll a mindenkori törvények értelmében.
Ne felejtsük el, ma az a figura a belügyér, aki 2002-ben elvileg a választásokra felügyelt, aki minden megbízható forrásból tudhatóan puszipajtása a viperát tagadó fõkopasznak.

Mert, és már sokszor leírtam:
2006. október 24-étõl kezdve 2006. október 23-dika az a nap, amit soha, sehol, senki magyar el nem felejthet, meg nem bocsáthat ezeknek a vérengzõ vadaknak!

Nyomukban leszünk mindaddig, ameddig háborús bûncselekményük miatt örökre rács mögé nem kerülnek. Soha többé ne láthassák a szabad eget.
Bízom ma is abban, ezek nem kerülhetik el a megfelelõ büntetésüket! Bár, amire gondolok, arra a mai magyar törvények nem adnak lehetõséget. Igen, szemet szemért!

A kilõtt szemû magyarok nyomorúsága ma is égbekiáltó gaztettre emlékeztet. A megtalált puskás fickó pedig ma is büszke tettére. Kerámia maggal bélelt, meg „egyszerû”, ám rendszerbe soha nem állított gumilövedékkel és igazolhatatlan összetételû, valamint ismeretlen származású könnygázgránáttal fejmagasságban leadott, célzott lövések vannak a számlájukon. Örök számla. Az égieken múlt csak, hogy nem váltak gyilkosokká, mint elõdeik 1956-ban.
De tettük rosszabb, bûnösebb. Megfogalmazottan a tömeges megfélemlítés volt az aljas céljuk.
Kik ezek? Mik ezek? Egyáltalán emberek ezek, vagy csupán bankárok kesztyûbábjai?


Rács mögé jutnak a gazok, kivéve, ha a jaffa-i befolyás másképpen nem dönt errõl. Annak pedig a mostani 52 százalékosan örömködõ-keménykedõ kétharmad be fog hajolni, mint ahogy a miniszterelnöknek nevezett figura testõrségét is egy bizonyos közel-keleti népség terror-kommandója képezte ki erre a célra. S látja majd el tanácsokkal a mindent ellepõ lakóparkjaik nagyobb dicsõségére, és a mi ritkaságnak vélhetõ viszonylag bõ, tiszta ivóvizünk, meg zsíros termõföldjeink terhére. És ami testõrség 10 milliárd kemény magyar adóforintját emészti a semmire, a semmibe. 10 milliárd!
Ez a 89-ben szakállas gyerek mára kissé középkorúan félõssé vált a vasalt ingében, aminek ujját csak szóban rántotta fel, hogy „betelt a pohár!”? Hányadik pohár volt az? Csak nem a lelkiismerete szólalt meg 2006. október 23-dika miatt?
Mert mint mindenki pontosan emlékszik, amikor már hallatszott a lövöldözés, meg a rendõrkopterek undorkeltõ rajzása, ez a fickó a felolvasás után bepattant a személyesen neki kiutaltan juttatott, államilag páncélozott négykerekû erõdbe, majd hanyatt-homlok elhajtatott a helyszínrõl. Elmenekült. Köd elõtte, köd utána. De micsoda köd? Miközben teljesen tisztán tudatában volt az ünneplõ tömeg majdnem mészárlásig fajuló eltiprásának. Ez az alak ma az ország miniszterelnökének kiáltatott valaki. Ehhez nincs mit hozzá tenni! A véletlenül sem tagadható tény önmagáért beszél. Övé a hatalom és az ország. Vae victis. Persze ha kommunistáról van szó, akkor ugyebár….

És a legbeszédesebb tény az, hogy a most általuk fennen vizsgáltatott sukorói, meg Hajógyári szigetre tervezett kaszinó-ügy kipattanásának idején vették õrizetbe az utóbbi évtized egyik legkiemelkedõbb magyar hazafiát, Budaházy Györgyöt. Igen, az õ nevét lehet és illik is nagybetûvel kezdeni. Õ igazán megérdemli! Az elõzõekben említettek nevét meg csupa kisbetûvel illik írni. Lelketlen tárgyak, bábok idegen kezekben.


Így a feltoluló emlékek mentén mindig elõjön az ünnepi gyomorgörcs, ami azóta is, mint egy démon jár közöttünk.
Csak annyit hagytam a végére, hogy hiába minden elõre kigondolva jól szerkesztett, hangos mondat, ha a parlamenti domesztikáció mindent és mindenkit beolvaszt, amiben sokan nagyon is bíztak.
2009. október 23-dikán a budapesti Erzsébet téren szép szónoklatokat lehetett hallani. Majd a békés elvonulásra kérés követte az emelkedett hangulatot. Hazatérve itthon ültünk fiammal a szobában. A gyerek ráborult a vállamra és hangosan sírva mondta, hogy „Ma sem történt semmi!”. Tömör korrajz egy húsz esztendõs, politikailag lelki sérült generációtól, egyenesen a szemünkbe. Ennyit az ünnepi szónoklattanról, amikor mindenki számára nyilvánvaló létszám és erõfölényben voltak az ünneplõk a helyszínen, és mégsem tették meg a vezetõk az egyetlen erkölcsileg lehetséges lépést. Elkiáltani a nyolc éve várt és ígért szót: „Utánam!”. Pedig nagyon tetszettünk volna végre forradalmat csinálni! Ott volt az ideje! Halljátok feleim?! Ott volt az ideje!!! Most már a könnygázos pesti köd emészti a hevületet, ami aligha tér vissza a napsütésben lobogtatott zászlók tövébe.
Nekik sem tetszett?

Ma már tisztán látszik, amit akkor csak a kommunista módon belterjes bennfentesek mertek sejteni, ez az egész vérengzés arra kellett, hogy lazán betereljék az országot egy bizonyos globál-szervilis dominique strauss-kahn küldõinek karmaiba. Egy megfélemlített, megalázott, és meggyalázott, végleges eltiprásra, kiirtásra szánt nemzet aligha fog újabb zavargásba kezdeni. „Gyûlölhetnek minket, ameddig félnek tõlünk!” - vallotta birodalmi alapvetését az ókori Róma. Még az ellen is csak hangos szót emel és nem kaszát, ha a bivalybõr táskában a Magyar Szent Koronával együtt a teljes nemzeti vagyon elzálogosításáról is szóló paktum, mondhatnánk inkább, egyoldalú diktátum lapul.

Nos, azóta meggyõzõdésem, nálunk, akik a hatalom közelébe keverednek, azoknak fertõzõ emlékezetkiesése van. Kevés arra hivatkozni, hogy mennyit enged meg a demokrácia! Ugyanazt tette a narancsnépség nyolc alig viselhetõ éven át. Kevés a szavakkal zsonglõrködni kemény szófordulatokat mikrofonba gyömöszölni!
Ez a memóriakórság a vesztébe is sodorhatja nemzetünket!

Vigyázat! Aki csoda folytán ráeszmél, hogy becsapták, nagyon haragossá válhat!
Csoda? Tényleg az kell nekünk! Nem is egy csoda, hanem inkább mindjárt ötvenhat csoda.

Az önkormányzatinak kommunikált választásig még ötven nap van hátra. Ti választotok, ön kormányoz. Ezt pedig narancssárgával kellene írni most, mint megjelölt céljukat.

Kérdés:
Esetleges államcsõd lázas forgatagában kitörõ argentin mintájú zavargások idején gergényi vezényel majd otthoni foteljából a tévé elõl a haverjának, hogy hol, hogyan, mivel és kiket kell rúgni, ütni, lõni?


Ferencváros, 2010. szeptember 3.

Lengyel Károly