MINT ANNYIAN - Bartis Ferenc emlékére

MINT ANNYIAN
Bartis Ferenc emlékére


Mint annyian jó szívek, tiszták, nemesek,
Szellemmagot mikor lélekbe ültetnek,
Fáj minden része, zsibong a keserûség -
magyarként élni mégis csak itt lehet szép.

De mond meg nekem, ha csak egy percre lehet,
Miért a daróc, pincényi dohos kövek?
Nekünk ebbõl a világból csak a nincs jut?
Jaj szavaink elõl az Ég is elforog?

Miféle ösvény, mi odafent tekereg,
Hol tévednek õsi segítõ szellemek?
Hullani látnak ránk bízatott országot,
Hullatni könnyet lassan nem marad jogunk.

De most figyelj! Múlt éjjen álom szólt nekem,
Körülöttem aprócska fények törtek fel,
A nincseknek népe összegyûlt köréjük,
Térden jöttek, sokasodva énekeltünk.

Nem addig tart a földi lét, ameddig lépsz,
Vagy bármi dal, mit éppen most szépen megírsz!
Ne azt nézd, a vakuló tükör mit mutat,
Az Öröknek szánd legkisebb betûd, szavad!

Ekképpen hozott vígaszt a sok kicsi láng,
Mikor a pucérló éhségben ránk talált,
Arcainkról simított életráncokat,
Imához hívott együtt a dob és a harang.

Ferencváros, 2010. július 3.
Sarlós Boldogasszony napja után

Lengyel Károly