ZACC

ZACC


Akár csésze fölé hajolnék manapság,
A képzelt jövendõ oly zavaros, sötét.
Meghallgatva mit is mond a sok uraság,
Gyûlik a csésze alján cukorként remény.

De nézd, körötte és közötte ott a zacc!
Víg szegletén kávéháznak mesét indít.
S a kusza formákból végül mit láthatsz,
Mi szót vágysz hallani, mi éhen andalít?

Talán a tömeg lendülete elkapott?
Szózuhatag varázsára vársz? Csak vársz. Várj!
Mellbevágott hangerõ, zizeg ablakod?
Mind kiáltozik e honban, bármerre jársz.

Ahogy a kofák szoktak kinn a piacon
Árulni hangos, tépett tollú szárnyast,
Vagy akár mézet, mit éppen a madzagon
Most húz el elõtted, mi nem ér egy garast.

Rikító színû, olcsó paraván elõtt,
Azt kiáltja, hogy csak õ a fedhetetlen,
A bölcs, a felkészült, na hát meg az erõs,
Vagy épp halk, szerény, bármily múltú egyetlen.

Kokárdás széllel bélelve korgó gyomrok
Karéjozzák az ígért változásokat,
És míg hallgat négymillió magyar torok
Kikre szó se jut, csak kenyérbõl szárazabb,

Haj, elõttük a jövõ nyargalni létszik,
Fényes délibáb remeg a pesti utcán,
Mikor Magyarországot most kiterítik,
Szóban, jogban, tettben fial az árulás.

Az olcsó csésze alján ott marad a zacc,
Képzelj hát csodákat, terített asztalon,
Mikor sötét italod régen megittad,
És pincér helyett számlát majd a világ hoz.


Ferencváros, 2010. március 17.

Lengyel Károly