TUDJÁTOK

TUDJÁTOK


Hogy tudjátok, jó fiak, lassan elvérzünk,
Víg vigécek tapodják önnön nemzetük,
S bármit mond rólunk a zúgó nagy világ,
Szíveddel gondold e szent szót: Magyarország.

Hogy tudjátok, jó leányok, fogyunk mi mind,
Gyújtósnak alázták egy nemzet bölcsõjét.
De az sem volt elég, a fejfa is kellett,
Földrésznyi máglyát siratnak magas hegyek.

Hogy tudjátok, jó fiak, ki itthon marad,
Kiket belül a bánat lassan szétmarhat,
S ki maholnap unokának tarisznyáz,
Õriz ezrednyi álmot, s térdeplõ imát,

Marad hát a kérges tenyér, szárazt kenyér,
Savanyú vinkóval búdat ha felednéd,
Körülvesz a sívó elrabolt pusztaság,
Lélekharang szava hitelbõl kondulás.

Hogy tudjátok, jó leányok, mi dolgotok,
Szemfedõt varrni vakulásig, aranyost,
Adjátok meg mindnek utolsó pompáját,
Ha marad kertünkben egy árva virágszál.

Úgy temessetek minket lazán és puhán,
Virrasszatok értünk minden halk éjszakán,
Mert nem volt még ilyen Húsvétja nemzetnek,
Hol a rögrõl hadba gurulnak a kövek.

Tarolva és száguldva jussáért indul,
Hogy reszkessen elõre mind ki huncut volt.
Tudjátok és halljátok vén harang szavát,
Lássátok meg mind, feltámad Magyarország!


Ferencváros, 2010. január 18.

Lengyel Károly