VAN MÉG EGY SZÓ

VAN MÉG EGY SZÓ


Kell ma szólni e nyelven, méltón, büszke magyarul!
Hol az ezerrõl mindnek eszébe hazája jut.
Pici vágya, ha van még, titok erdején dajkált,
Úgy foszlik, sorvad a népünk, jövõbõl mit se lát.
Egy szava, csak egy legyen életre kellõ, vitéz!
Szél hátán viszi hírét, világnak csodát idéz.
Mert magnak népe, aki õrzi õsei lángját,
Holtig is, porban is követi egyre csillagát.
Mert nem kell új haza egynek sem, csak az, ami volt,
Vetné parázsára kíntáncra a céda Trianont.
Szólni kell, mert unokáknak meg csak így maradunk,
Álmokat õrzõ, bércekre súgni visszajárók.
Napra nap, ha keríteni kél vad nyoma mentén,
Úgy jár-kel táltosa most is áldásra közibénk.
S e nagy titkot mások ésszel sose érthetik,
Megtartani kevesek, osztani tudják másét,
Mondani idegenbõl cifra térítõ igét,
Vetni a tûzre rovást, dobot, tiszta gyolcs ingét!
Halljad hát, Európa! Ki tartani véled a magas egeket,
Éneke kél minden magyarnak, neked rettenet,
Hogy egy vala mégis nemzete, úgy szíve szerint,
Küldhetsz csuhást, Kárpát mégis zengi énekeit.
Hangzik a szó szerte a síkon, megtart, haza hív.
Lásd, maradunk, és csak magyarul tesszük a törvényt!


Ferencváros, 2009. december 4.

Lengyel Károly