CSÁMPÁS DIKTATÚRA

CSÁMPÁS DIKTATÚRA


Halál a magyarra!
Így jellemezhetõ a legtömörebben, amit az ország vezetését jelenleg bitorlás folytán végzõ, önmagát elitnek hazudó réteg tesz. Nem csupán a pénzügyi elvonásokról szól a mai Magyar Nemzetben hadikommunizmusnak nevezett költségvetési tervezet. Ez az agyhiányos fércmunka leginkább arról szól, hogy mit nem adnak meg, amit pedig kötelezõ, vagy elvárható volna biztosítandó az ország mûködését.

Mind a saját zsebébe tuszkolja a gyûrött és véres bankót, elfeledve, hogy mekkora áldozatokat hoz ez a szerencsétlen nemzet most már több évtizede. Ha csupán a gengszterváltás korszakát tekintjük, már az is történelmi távlat. S micsoda politikai vérfertõzésbõl degenerálódott itt a felsõ vezetésnek kikiáltott haramia banda.

Társadalmi mobilitás ezen a téren is a zéróhoz közelít. Az árkok, amiket az országvesztõk ástak, csak szélesebbeké és mélyebbeké váltak. Ha ez így maradna, soha nem adódna alkalma senkinek a magyar don-ok közé bekerülni, vagy azokat lecserélni.
Pedig lejárt a szavatosságuk!

Fõbenjáró bûn az eltelt húsz esztendõ. Nem vétek, nem hiba. Bûn! Amiért lakolnia kell egyszer mindazoknak, akiket érintett.
A hatalmas hiba abban rejlett, hogy a vörös polip csápjait nem metszették tövig 90-ben. 800 ezerre becsülték az akkor MSZMP-MSZP taglétszámot. Ehhez még hozzá kell tenni az SZDSZ nevû taposóakna csahosait, a paktumozó MDF tákolmányát, és rögtön kiviláglik az üstök alól Lucifer vigyora. Mert köztudottan a pokolhoz vezetõ utat is jóakaratnak mondott kockákkal kövezték ki.

A bivalybõr táska valós tartalmát még a bennfentesek is csak részben ismerik. Szabad préda tehát minden krajcár. Útszéli kóbor vigécek mosolyognak bele a zsebünkbe. Aztán fanyar fintorral megjegyzik, hogy de hiszen az lyukas. Persze lyukas! Elkoptatta a sok csörgõ aprópénz a ti harsogóan ropogós bankóitok helyett.

Sokat, nagyon sokat leisztoltatok azért, hogy délcegnek lássék egyébként szúnyogcsõdör alkatotok. Mert a bõrötök alá is betömitek a Deák arcképét viselõ papírokat. Két lábon járó bankautomatákká váltatok. Azzal a különbséggel, hogy ti csak elvesztek az emberektõl a jussukat. Ez egy kicsit csámpás dolog! Nem gondoljátok, elitkéim? Förtelmesen csámpás. Mondhatni lúdtalpas.

Ez a visszájára fordított bankautomata mûködési kód mára nem is enged semmi kiadást. Semmi olyan pénzkiáramlást nem engedélyez, ami az automatát mûködésben tartó erõforrás fenntartásához szükséges volna. Bõvítés nagyjából 2002 óta szóba sem kerülhet. Nuditeleppé leszünk, mert aki itt szót mer emelni a nadrágszíj meghúzása miatt, attól még a nadrágszíjat is elveszik. Azután leesik a gatyája, és pucéron nézi majd az utcai kivetítõkön, amikor a báli hetekben a fejenagyok koccintanak az õ jövendõjére.

Ettõl csámpás ez az egész bagázs. És még csak nem is övék az automatizál pénzszivattyú programja. A program kitervelõi pedig folyamatosan, növekvõ mohósággal szívják a vérünket.
Ez a mostani válságnak hazudott inflálási folyamat erõsen hasonlít a kisgömböc meséjére. Vagy inkább az itt a piros hol a piros vásári átverésre? Ide teszem, oda teszem, megkeverem. Utána meg már nincs ember, aki nyomon követné az egészet.

Csámpás, ócska bazári majmok hemzsegnek öltönyben, mosolyogva. Egyiknek sem jut eszébe, hogy nem csupán teljeséggel értéktelen a tevékenysége, hanem egyenesen káros. Nemzetvesztõ.
Bár ne volna igazam, de még elkövetkezhet, hogy az adja majd az emberek munkahelyét, hogy össze kell söpörni a tõzsdei parkett értéktelen papírhegyeit az õszi szélben. Felrémlik, milyen nagyon hiábavaló mozdulatok a takarításra. Nem a papírral van a gond, az mindent elvisel. A gazdáit kell elsöpörtetni azokkal együtt, akik ezt megengedik nekik. Ja, hogy az már csámpás volna? Na és? Kacsázik már az egész ország.

Nem látjátok? Beutalónk van a pénzügyi ortopédiára!
És akkor ideserénykedik egy másik vigyorgó fazon, dörzsölve serényen a tenyerét, és azt hazudja, õ a jótevõnk. Csak hallgassunk arra, amit mond, és minden rendbe fog jönni. Jól megtámogatja hitelbõl gyúrt lúdtalpbetétekkel a máig vörösagyagból máló gólemet. Egy ideig még tántorog a nyálkás óriás, de hamarosan gazdáira omlik. És õ ezt tudta, tudja elõre. És majd ideküldi a végrehajtóit, vagy a csámpások közül szerzõdtet néhányat. Azok leírják, bivalybõrbe rejtik, és bontatlanul megszavaztatják. Uram Isten! Mekkora forgószelet paszíroztak abba a táskába! Mert ha azt kinyitják, abból vihar kerekedhet. Nem kicsit, nagyon!

Õsz van. A legtöbb helyen a lomtalanítási idõszak. Egy réges régi katonanóta motoszkál a fülemben egyre. „Szél viszi messze a fellegeket, indul a század tovább. Add tovább!”
Lehet, hogy ezért fel kellene jelentenem magam, mint jó diktatúrákban szokás? Mondjuk egy mosolygós, kopasz arckép elõtt, mint tették néhányan eleink közül?
Mert minõ bûntény, változik a katonanóta szövege. Úgymond mutálódik. „Szél viszi messze a bankjegyeket, indulna bankár tovább. Hagyhatnánk?”. Ez így sánta. Lehet, hogy maradni kéne az eredetinél?
Juj, micsoda csámpás gondolatok! Így kitekerni azt a jó indulót!
De mit tegyünk, hiszen szól már az induló! Csak még mindenki másképpen hallja.


Ferencváros, 2009. szeptember 30.

Lengyel Károly