SZÁZHATVAN ÉVE LÁTTÁK UTOLJÁRA ÉLVE PETÕFI SÁNDORT

Százhatvan éve látták utoljára élve Petõfi Sándort

Kedves Magyar Testvéreim!

Százhatvan éve annak, hogy Segesvár mellett utoljára élve látták Petõfi Sándort.

Azóta Magyarországon szinte senki nem tudja, hogy merre van az õ valódi nyughelye. Történetek ismertek arról, miszerint valahol egy ázsiai falu temetõjében hosszas kutatás után megtalálták földi maradványait.

Százhatvan év! Irgalmatlanul hosszú idõ. De ahogy teltek az évek, Petõfi egyre mélyebb gyökeret eresztett a magyarok szívébe. A legvadabb monarchiában is el kellett fogadni, de még a kommunista hordalékok is elismerték hatalmas munkásságát, mint nemzeti értéket.

Mi, kései utókor, ugyan mennyire tiszteljük, becsüljük a magyar néplélekhez olyan híven szóló koszorús lángelmét? Valljuk meg õszintén, bizony gyakran szinte sehogy. Mint ahogy annyi más kiválóságunkat méltatlanul mellõztük.

Most egy kevés elégtételre szeretnék felhívni. Szinte alig van település Magyarországon, ahol valamilyen formában ne találkoznánk Petõfi Sándor nevével. Akár utcanév, akár egy emléktábla, és még ott vannak a szobrok is.

Gondoltam egy nagyot és merészet! Azt szeretném kérni, hogy Budapesten, a Fiúmei úti temetõben, a Petrovics család síremlékéhez, aki csak teheti, július 31-én helyezzen el egy nemzeti színû szalaggal átkötött szál virágot. Ugyanígy a Március 15-e téren, az egyik legismertebb Petõfi szobor talapzatánál, valamint a Nemzeti Múzeum lépcsõjénél található emléktáblánál.

Máshol is vannak olyan Petõfire utaló emlékhelyek, ahol erre a megemlékezésre lehetõség adódik. Kérem ne sajnálják erre azt a néhány percet!

Kérem szépen, kedves magyar testvéreimet, hogy minél többen vegyen részt ebben a megemlékezésben. Van még elegendõ idõ arra is, hogy talán szervezett formát adjanak ennek az alkalomnak. Beleférne talán egy-egy versének elmondása is a Himnusz és a Szózat hangjai között.

Nem kell több, csak egy szál virág nemzeti színû szalaggal átkötve, vagy egy kicsi zászló! Fejezzük ki ilyen módon hálánkat mindazért, amit Petõfi Sándortól mi magyarok kaptunk. Kérem, aki soraim olvassa, gondolkodjon el azon, hogyan tudna ebben segíteni a hálás utókornak! Lehetõség szerint minél elõbb továbbítsák a leghosszabb címlistájukon szerte a jelenlegi országhatáron belülre és kívülre.

Köszönettel és fõhajtással:

Lengyel Károly

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Budapest, 2009. július 22.