ÜZENET A GÁRDÁNAK

ÜZENET A GÁRDÁNAK


Kedves Gárdisták!

Vérzett és fájt sokunk szíve, látván a bátorság nyomán elszenvedett megaláztatást, meghurcolást szombaton a budapesti Erzsébet téren. Akik civilek ott voltunk, mi is tehettünk volna a Magyar Gárdáért. Ám csak a saját megfigyelésem alapján mondom, több ezer rendõrt vonultatott fel az idegenek helytartósága talpig fegyverben és páncélban. Valóban bölcs volt kerülni az erõszakot.

Ám a legfontosabb kérdés mindenkiben ott kering azóta. Hol volt a többi gárdista? Mivé foszlott vészhelyzetben a fegyelem?

Tudjuk, a rendõrök teljesen jogtalanul, erõbõl visszafordulásra kényszerítettek sokakat már a fõváros elérése elõtt. Törvénytelenül vadásztak már a metróállomásokon a kiszálló utasok közül kiválasztva azokat, akiken bármilyen pici nemzeti jelkép volt látható. Ez már undor!

Kérem tisztelettel!

Szabadjon egy alapvetõ történelmi tanulságra emlékeztetni! Hogyan foglalták el a törökök Buda várát? Általános iskolai történelem. Ezt csupán az emlékezés kedvéért mondom.

Nem buszokkal kell megközelíteni a fõvárost, hanem autókkal, ritkásan, egyenruha és minden jelvény nélkül, kertek alatt, már elõzõ nap! Vannak olyan utak, ahonnan simán rá lehet csatlakozni a város határain belül a fõbb bevezetõ utak belsõ folytatására. Legyen ez egy tanulság minden parancsnoknak!

Igen, ezt meg lehet szervezni, csendben telefon és internet nélkül. Hol marad az ellenállás konspiratív koncepciója. Mert ha ilyen nincs, akkor fabatkát sem érhet az eredmény. Lehet utólag arról hõskölteményt írni, az mit sem változtat az ártatlanul elhurcoláson. És itt most nem az ártatlanságra hívom fel a figyelmet, mert az minden nemzeti elkötelezettségû magyar számára kézenfekvõ. A fájdalmas hangsúly inkább az elhurcolásra helyezem át. Ez gyalázat, akárhonnan nézem.

Ismét kérdezem! Hol volt a többi Gárdista? És a legfontosabb! Mindkét Gárda?
Mondhatják, milyen alapon kérdezi ezt így egy civil?
Azért, mert sokunk szemében a Magyar Gárda olyan életeszményt, magatartásforma-rendszert fémjelez, amire régen vártunk és vágytunk. Nem kell erre sok szó, tudjuk mi mind, akik tisztelettel felnézünk a foltnélküli fekete mellényre és az õsi sávokon díszlõ kilenc oroszlánra.

Még ha idõközben ez a testület két irányba indult el, mert elképzeléseik más irányt követnek, akkor is egy a Gárda. A Magyar Gárda. A szívünkben egy!

Az EU-parlamenti választás elõtt természetesen minden Jobbik tag számára nyilvánvaló kötelezettség volt, hogy minden szavazókörbe jusson delegált. Most ugyanezt miért nem lehetett megtenni? Ha másképpen nem, hát ordítva, de az ország minden Jobbik tagját kötelezõen a tüntetésre rendelni. És a többi szervezetét is.

Nem elég azt nyilatkozni, hogy szolidaritást hirdet valamelyik nemzeti ellenállást vállaló szervezet! Túl kevés! Szinte semmi. Az csak szó! Ki mit tesz? Ez az egyetlen értékmérõ!

Vannak a Gárdának kürtjelei? Eleink vezényléskor bevett szokásként a hagyományosan kialakult hangjeleket sikeresen alkalmazták. Ez például hol maradt? Dobok? Nem is kevés kell! Iszonyúan demoralizálja a másik tábort. Elõrehatoló ékek, átkaroló mozdulatok a széleken! Utóvédek, utánpótlás, tartalék, mentõk. Soroljam?

Gárda tisztek!

Szíveskedjenek végre felnõni a feladathoz! A magyar nemzet szabadsága a tét.
Ehhez minden tudományukra önvédelembõl szüksége lehet a magyaroknak. Õket pedig vezetni kell! Nem elég a lelkesedés. Nem elég a Gárda! Eddig is élen jártak fegyelemben, becsületben, bátorságban, kitartásban, s most szombaton bajtársi összetartásból mutattak fényes példát. Nem kisebb a feladat, minthogy a gárdának kell majd vezetnie a civileket!

Magyar Gárda! Ébresztõ! Végveszélyben a Haza!
Hol van egy is, aki a patkószeget jól a helyére tegye?

Hozzám nagyon közel áll a Jobbik, mégis ellenkeznem kell a Gárda különválásának történetével. Anélkül, hogy bármit mondanék, a budai várban árbócra szökött vörös-ezüst sávok óta számomra a Gárda egy. És ezt egyre többen mondjuk. Vegyék már észre végre, uraim!
Tisztelettel kérem a Jobbik, és a Magyar Gárda összes vezetõjét, végre telepedjenek egy asztalhoz! Ugyanis egy út áll elõttünk, a becsület történelmi távlata! Bárki bármit mond! A magyar Becsület! Ha tetszik, ha nem!

Utolsó halk szavak még. A sok erkölcsi gyõzelem között éhen hal az ország.

Ezért aztán, hogy harang szavára áldással szeghessünk kenyeret, s ünnepi kupánk is megteljen, ehhez adjon mindünknek az Isten szebb Jövõt!


Budapest, 2009. július 6-án, Csaba napján

Lengyel Károly