SZAKADÓ SZÍVEK

szakadó szívek


Egyetlen hatalmas zászló leng,
mit elragad a tavaszi szél,
és egyre csak nézzük színeit,
mi mind a három szívünkig ér.

Kegyetlen idõ bármit hozott,
s hullottak csodált õseink,
lobogó selyme bár megkopott,
de nem adták alább bércekig.

Hittek bennünk! Örökbe hagyták
köröttünk ezt az édes tájat.
Szántották és vérrel vigyázták,
ne érje folt és ne gyalázat.

Tépve, sajogva, könnyek között
ezred múltán is még itt vagyunk,
jöttmentek kifosztják nemzetünk,
mégis csak mi leszünk gazdagok.

Tenyérnyi zsúp õsz fejünk felett,
egy rend ruha és néhány falat,
aranyló kalászt és friss vizet
megszentel hûség és akarat.

Összes kincsünk, míg lesz becsület,
a megtartó hit, erény, jóság.
Cifra szavak rég elenyésznek,
mit nem rónak, meg sem siratják.

Fel nem adjuk, mert itt maradunk,
szakadó szívek országában,
hol ágyúkból öntött harangok
és dobok új ünnepre hívnak.


Ferencváros, 2009. március 23.

Lengyel Károly