NYÍLT LEVÉL Czakó Istvánnak

Nyílt levél

Válasz Czakó Istvánnak, a „Nyilt levél az “Izrael-barát szekták térítenek az általános iskolákban? Utánajártunk” cikk szerzõjéhez” címû cikk szerzõjének


Tisztelt Czakó István!

Olvastam az Ön által idézett, a barikád.hu oldalán megjelent cikket, majd az erre írt válaszát. Elöljáróban szeretném elmondani, hogy amikor körülnézek, Magyarországot látom. Nem Izraelt.

Helyesnek vélem azt a megközelítést, amikor egy keresztény magyar gyermek szülei feltétel nélkül igényt tartanak csemetéjük lelki fejlõdésének ellenõrzésére. Mibõl áll ez? Figyeli, és nyomon követi tanulmányi elõmenetelét, gondosan egyengeti érzelmi és erkölcsi érzékének kibontakozását, nemkülönben odafigyel arra is, milyen világnézeti rendszerrel ismerkedik a lurkó, s az milyen körülmények között történik.

Ha egyszer egy magyar ember a gyermekét hitoktatásra kívánja járatni, akkor feltételezhetõ, hogy azt követi, amit az õ szülei reá hagytak. Szeretné, ha az õ gyermeke ugyanazt folytatná, amit õ is megõrzött. Mondják, remélem nem hat újdonságként, hogy többek között ettõl is maradtunk meg ebben a gyönyörû Hazában kereszténynek és magyarnak. Méghozzá államalkotó többségi népességként! Ezt azért érdemes figyelembe venni - legalábbis illik. Lehet errõl könyvtárakat teleírni, a lényeg az marad, hogy amit ország-visszafoglaló vezéreink magukkal hoztak, azt alkalmazták annak a kornak megfelelõen.

Sokféle módon képes az ember az Istenhez való viszonyát kifejezni. Mi gyarló emberek különbözõképpen nevezzük és fejezzük ki tiszteletünket egy magasrendû lény felé. Ebbe természetesen belefér más nagy világnézeti rendszerek megismerésének lehetõsége. Ám mindent a maga idejében. Amikor ugyanis a szülõ megkérdezése nélkül, számára természetesen véletlenül sem közömbös módon, gyermekét általa nem kívánt befolyásnak teszik ki, azt tolakodásnak vélheti bárki. Mint ahogy esetünkben tisztán errõl van szó.

A tények makacs dolgok, amikkel kevéssé szokás vitatkozni. Ön az Ön által ismert Szentírásból kölcsönöz gondolatot véleménye támogatására. Nos, szeretném figyelmébe ajánlani egy másik, ugyancsak e körbõl származó idézetet, amely így szól: „A járt utat a járatlanért el ne hagyd!”. Ugye milyen egyértelmû? Képzelje el, egy egész évezred alatt ezt ebben az országban mindenki elhitte Jézusnak! Mert igaz! Meg is maradtunk, s adott erõt õrizni hagyományt, tiszteletet, becsületet, jóravaló nyílt befogadó készséget.

Magam, mint római katolikus hitben fogant és született, ugyanerre tanítottam ugyanígy magunk közé hívott fiainkat. Ám abban biztos vagyok, ha hasonló esetnek hírét veszem, arra a hitoktatásra a fiaim többet nem jártak volna. Ugyanis a hitoktatónak kötelessége a vállalt szellemben pallérozni a reá bízott gyermekek lelki fejlõdését. Ez pedig nem lehet vitatéma.

Természetesen békében megélünk más keresztény felekezetekkel, kisegyházakkal. Messze még a jézusi értelemben emlegetett egy pásztor, egy akol ideje. De már engedtessék meg egy hívõ szülõnek, hogy eldöntse, milyen értelmezésben találkozzon gyermeke az õsök hitének alapjaival. Ez minden keresztény magyar szülõ kizárólagos és elvitathatatlan joga.

Ebbe pedig kisgyermekek esetében nem férhet bele szekták, és idegen irányultságú felekezetek, más világnézetek beengedése. A gyermeki lélek a család legnagyobb értéke és éke. Mivé satnyulna akárhány nemzedék, ha szabadjára engednénk hovatartozásuk kialakulásának felügyeletét?

Mint megesett magyar középiskolákban, hogy drog-prevenció álarca alatt nyomakodtak füves tévelygõk, vagy ismeretterjesztésnek hazudva buzgalmukat meleg-szervezetek környékezték a diákokat. Arról már szót se ejtsünk a szabadság és szellemi szabadosság jegyében, hogy a nyugaton egyébként helyenként börtönnel fenyegetett szcientológiai alakulat milyen tempóban és szinte ellentmondást nem tûrõ könyörtelenséggel próbálja bekebelezni oktatási intézményeinket. Lám, õk is egyháznak mondják magukat, a tudomány egyházának. Kérdezem, ki hívta õket? Ki? Sem füveseket, sem buzikat, sem szcientológiai társaságot iskoláink közelébe sem szabad engedni.

Felvilágosításra ott vannak az államilag ellenõrzött gyermek-szakpszichológusok, a rendõrség szakavatott emberei. Nekik megköszönjük fáradozásukat! Másokból nem kérünk, tetszik, vagy nem! Ugye milyen világos? Legfõképpen egyszerû!

Kérem, vita nélkül bárki vegye tudomásul, ebben az országban a szülõk egyedüli felelõssége, egyben kötelessége a következõ nemzedékek nevelése során az általánosan elfogadott társadalmi beidegzõdések mentén a helyes nemi, nemzeti és világnézeti hovatartozás kialakításának számara rendelkezésre álló minden eszközzel biztosítása és védelme. Ismétlem: védelme! Ezen nincs mit felháborodni!


Ferencváros, 2009. március 9.

Lengyel Károly