KÉT ÉV

KÉT ÉV

Szász Lórántnak


Egy éves még alig múltam
már nesztelen pincét laktam
a házat õrizte Apám
figyelt rá ötvenhat család

õrként, kezében baltával
nyikorogtak a lánctalpak
kialvatlan magyaroknak
talpalattnyi haza maradt

volt, akit a gránát próbált
nem hallatszott jajkiáltás
kit a börtön, kit a bitó várt
titkolták temetõ árkát

ha csillagok hulltak az éjben
Apám mesélgetni kezdett
szomorú szemmel igazat
könyvekbõl tanulhatatlant

elõttem falon lõnyomok
körben lélekvakolatok
kijártam rég az iskolát
eltettem sarkából téglát

emlék gyanánt fiaimnak
egyszer majd megmutathassam
mivé omlott ez az ország
hová sorvadt az igazság

apáink hamva most nyugtalan
hangjuk elvész a káoszban
de sírjaikból ordítják
felénk, az élet szabadság

nem a bankok körömpiszka
sem hódítók martaléka
bennünk él és folyvást lüktet
két éve már nem pihenhet

kirakva fehér betûkbõl
mit a sok aljas összedönt
bakancsok nyoma hószínen
legázoltak az õrültek

a patanyom ma is látszik
bennem, ahol Apám szólít
fehér betûk talpra állnak
kikelettel paroláznak

és mert annyi keservekben
felkavarnak régi képek
s míg ezt üvöltve megírtam,
múltam percei felszakadtak

fehér betûk dülöngélnek
ott a könnygázban egyre megy
épültek a barikádok
eltemettük szabadságunk

porba alázott emlékek
között élni alig lehet
de emelt fejjel az utcán
minden ember tavaszra vár


Budapest, 2009. február 12.

Lengyel Károly