KÖNYÖRGÉS MEGVÁLTÓÉRT

KÖNYÖRGÉS MEGVÁLTÓÉRT


Oj, Adonáj! Miért hagytad Jiszráelt eltévedni, hívására mammont követve?
Miért, hogy annyi vér nem volt elég a szenvedésre, mit a világ reá mért?
Mert mind e bûnök öröktõl fogva köztük járnak, és fertõznek!
Volna tán minden pénzük fekély népek asztalán, kenyered feledve,
s megtérne egy is közöttük, mond, jön e ideje szavadnak?
Küldjed bár vissza újként a Mestert, várja ma is szegeik erdeje!
S, nem õk feszítik-é naponta álnoksággal újra meg újra?
Ott csurog vére útszéli kereszten századok viharában szelíden,
Mégse, hogy egyszer is legalább fejet hajtana felé közülük bárki!
Üljed a tort, Adonáj! Sírni a falnál többé nem lehet!
Mert küldött angyalodnak aranytollú hírhozó szárnysuhogása
szél szavát kergeti vissza az annyiszor megjárt hitetlen pusztába
De még abból sem tanul végtére fiaid kába-kóbor serege!
Ûzõbe veszi minden csalfa útálat. Leborulni Eléd elfeledett.
Nem csipkebokor ég szemében, hanem lobogni hívja Káin tüzét,
Jaj, jaj, óh, Adonáj! Vesd szemed földünkre! Tanítsd a szépet, jót!
Nem kell senkit kiválasztanod, hisz tenger ma Ádám ivadéka.
Noé szépreményû szivárványát mindenhová odamázolták,
csak úgy fetreng, forog a sárban a kockára vetett jövendõ!
Mond, Adonáj! Mit szántál emberek sorsának? Mond hamar!
Készen a Föld a Jó Hírt várni és befogadni, itt térdel elõtted.
Minden szívben pásztorok laknak és csillagerdejek.


Budapest, 2008. november 15.
Lengyel Károly