A ZSIBBADÁS FOLYTATÓDIK



A zsibbadás folytatódik

Barátaim!

Óriási élmény volt ma az M1 tv-kanális egyik közvetítése. 12:40-kor volt egy kosárlabda mérkõzés Székesfehérvárott. Albacomp - Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabda.

Tombolt a lelátó idõnként. Az elmúlt szombaton a spontán tüntetésen, majd a Jobbik tüntetésén, és a tegnapi drukker-tüntetésrõl is ismert rigmusokat hallhattuk újra. Pusztán emlékeztetõül idézve: "Sz@r Szlovákia! Utálunk Szlovákia!".

Zengett a kórus! Zengeni is fog! Mindenhol, ahol magyar érdekeltségû sportesemény lesz. De egy biztos, a ripacsnak (Feri bácsinak) ez úgy kellett, mint egy falat khleba. Elterelõdik a hazai bajokról a figyelem, és részben álösszefogásra csábítja a népet. A drukkerektõl nagyon szép az összefogás, de a lelátók hangja az arénán kívül nem hallható. Az arénán kívül Felvidéken és itthon a viperázó biorobot ütéseinek suhogása, puffogása és az azt követõ jajok, nyögések hallhatók.

Cirkuszt és kenyeret a népnek! Ameddig a focira figyel a tömeg, és nem túl üres a hasa a nézõknek, addig ezek meg folytatják a lopást, csalást. A stadionokban arra sem fognak figyelni, ha mögöttük rendõrök bakancsa a kifolyt szemeken menetel! Úgy is mondhatjuk, ez afféle lelki érzéstelenítõ végsõ kirablásunk, vagy éppen élveboncolás közben.
Igazi diktátori csel. Amikor rosszul mennek a dolgok, ki kell vetíteni az elégedetlenséget valami másra. Lehetõleg olyan lelki célpontot kell választani, amit ha találat ér, az elnyomottak pöccre beindulnak.

Manapság már az is hõsies kiállásként tûnik fel az embereknek, ha valaki elmegy egy tüntetésre, hiszen kerítések erdeje, és motozó mocskos mancsok molesztálják. Már aki bemegy a ketrecbe!

Szánjuk, valóban együtt érzünk a megvert magyar szurkolókkal. De õk Gyurcsány és bandájának áldozatai. Megrendelésre! Apró megrendelésre. Nem kell ide nagy gondolkodókészség, hogy ezt nyilvánvalóan belássuk.

Foci a javából, méghozzá epidurálisan, hogy járni ne tudjunk, csak ülni a képernyõ elõtt, és vágyni a borzalomra, mint akármely tv-sorozat-függõ. Látjuk és halljuk, hogy mi történik a környezetünkben, de mozdulni nem tudunk.
A zsibbadás folytatódik.
Ez sem kell, az sem kell, még mindig él - vagdalnak minket halomra a szoclibsik az országos cinteremben. Most már valóban a vérünkre szomjaznak.

Mit mondanak majd a szívünkhöz érve? Vagy addigra halkan megszakad a dobogás, hogy a globalista csürhét ne zavarja?
Figyeljétek a saját szíveteket! Nem kell elhinni! Tapintsátok ki, mert élõ, noha vergõdõ valóság! A ritmusa azt mondja: magyar. Az utolsó taktusig ezt dobogja.


Budapest, 2008. november 9.

Lengyel Károly