CSENDLAKA

CSENDLAKA


Csend lakik a vakolatban,
végtelen, szürke nyugalom,
amin nem hatol át semmi
szó, nézés, nevetés, fájdalom.

Légszomj járja a várost,
a torkokban a gombócok,
és a szürke némaságban
ránganak névtelen kínok.

Nevenincs átok nem kerül,
sercegve alszik a kanóc.
Tisztát húznak a cselédek,
kit befogadnak templomok.

Szemlesütve, kóborolva,
szégyen évadját táncoljuk.
Üres és koszos tenyérhad
szemétben ételért kotor.

Pléhkunyhóban, kastély tövén
elsorvad jövõnk, napra nap,
zsandárért kiált a cseléd,
ha egy koldus bekopog csak.

A lezuhanyt országalkonyt
csak szív tartja láthatáron,
holnapi szél ég-vörösét
reszketi uzsorás mammon.

Járnak-e erre jó szelek,
Amolyan söprõ dalnokok?
Hajnalok is jönnek-e még,
fényjárta tiszta harmatok?


Budapest, 2008. október 21.

Lengyel Károly