Egy egészen korrekt filmet láthattunk az m1-en a bicskei forint kisérletének lehetõségérõl. Íme:









Van valami tanulsága a történteknek?


Személyesen nem ismerem Mészáros András urat, de a pénzkiegészítõ felvállalása mindenképpen nagyobb érdeklõdést kellett volna hozzon. Az egy dolog, hogy nagyon kevés szavazatot kapott, de legalább értelmes pro vagy kontra vélemények utóhangja kellett volna legyen a közösségben.


Úgy néz ki az embereknek tényleg csak a monopoli játékpénz jutott az eszébe, ahogy azt az egyik internetes portál is ábrázolta. De fogadni mernék, hogy annál sokkal többen szokták "emlegetni" az idegen karvalytõke pénzzel történõ kifosztását. Most viszont úgy tûnik, ha valamit tennünk kellene magunkért amivel csökkenthetnénk a kiszolgáltatottságot, akkor elpárolog minden fantáziánk.


Nyilván nagyon nehéz véleményt formálni olyasmirõl ami a gazdaságunk vérkeringési rendszerét alkotja. Pedig egy önállóságra vágyó nép általában igyekszik csiszolni az ismereteit ezek iránt is. Nem elég ugyanis annyival elintézni a civilizáció jelen tornyosuló problémáját, hogy adott esetben szidjuk a távoli gonoszt és az itteni helytartóit. Már csak azért sem, mert az itteni helytartóit ha el is zavarja a nép, akkor felkészültnek kell lennie, hogy ne essen ugyanabba a hibába mint az elõzõ garnitúra.


Márpedig az igazi rendszerváltás része kellene legyen a pénzrendszer újragondolása is. Ráadásul ez nem olyan egyszerû mint például egy kétkamarás parlament bevezetése. Ezzel egyáltalán nem lehet rögtönözni, tehát csakis akkor van esélye érdembeni elõrelépésnek ha már jó elõre a többség tudja, hogy mit is akar. Azt választja, hogy fentrõl oldják meg a problémát és valahogy pótolják az eddig elszenvedett veszteségeket, vagy elõbb tudjuk miként akarjuk magunkat függetleníteni a hibás pénzrendszer hatásaitól és azok szerint küldünk képviselõket a köz szolgálatára. Az elõbbivel szinte biztos az újabb csalódás.