Marschalkó Lajos

Új Bibliát

Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Szakálas Marxok írtak Bibliát,
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki
S szólitotta az embernek fiát:

"Össze kell törni mind a kõtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté, az apostol,
Vérével annyi sok magyar diák.

Az Új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bégõ bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkû magyar gyerekek.

Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak
A katonák s a sápadt férfiak...
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérzõ, árva gyerekek miatt!

Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S túl hõs-halált halt egy kis iskoláslány,
Hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.

Itt elvet árult a néptribun, s a kalmár
A templom elõtt mérte aranyát...
S ott szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat az édesanyák.

És meghaltak a tízéves kis hõsök,
Niobe mégse siratta fiát.
Itt szét kell zúzni mind a kõtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát.

Hõsi temetõ van-e a világon,
Hol együtt nyugszik kétszáz kisgyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
-- Segítsetek, ti népek, emberek!

Fáklyát gyújtott a kislány en-testébõl,
Jézus! Az égbõl Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kis Jeanne d'Arc
Halt ott érted a romfalak alatt.

Nyugat-Pilátus hókezeit mosta,
A farízeus rádión beszélt,
S kétszáz gyerek-hõs szállt a temetõbe,
Szabadság ura... mert csak érted élt.

Szabadságot! -- így üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres vad tusa,
De szabadságért egyedül veszett el,
Magyarország, -- a népek Krisztusa.

Ám föld alól és a temetõk árkából,
Felsírnak halott magyar gyerekek,
Kis csontkezük az égre dörömböl,
Áruló Nyugat -- százszor jaj neked!

Kialszik fényed, szabadság Júdása,
Összedõlsz, gyáva nyomorult világ,
S szét fogjuk zúzni minden kõtábládat,
Át fogjuk írni minden Bibliád."

1956. november 5.