A SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG PÜNKÖSDI KÖRLEVELE

Igehely: ,,Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” ( Fil 2.4)

Tisztelt Egyházmegye! Tisztelt Gyülekezet!

Áldás békesség!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Kérjük, továbbítsátok ünnepi körlevelünket minél több keresztyénnek!

Pünkösd napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását ünnepli a keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon. Ezen ünnep alkalmából illõ, hogy önvizsgálatot tartsunk.

Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!

Fogadjátok nyitott szívvel e körlevelet, melyet egyházunk, és magyar nemzetünk iránti szeretetünk, és aggódásunk ihletett, és amelynek fogalmazásakor érezhetõen a Szentlélek is jelen volt.

Világunk mára oda jutott, hogy a keresztény szó a nagy többségnek csak üres hüvelyt jelent. Az emberek nagy többsége kedves szokásnak tekinti a keresztény ünnepeket, amelyek jó alkalmat nyújtanak az evésre-ivásra, hinni nem hajlandó, hitbõl fakadó cselekedetekre pedig mégannyira sem.

Pedig ahogy a kereszténységtõl történõ elfordulás a bajok gyökere, úgy az egyedüli gyógymód is az ahhoz való visszatérés. Nem szabad, hogy higgyünk a csalfa szónak, hogy a kereszténységnek nincs helye a közéletben, a gazdaságban. Nem hogy helye van, hanem kifejezetten az egyedüli helyes és a becsületes többség számára egyetlen járható út a keresztény alapelvek érvényesítése a közéletben, gazdaságban. A Szentírás tanítása a gazdasági kérdéseket illetõen: Pál így figyelmezteti a hívõket:

,,Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” ( Fil 2.4)

Ebben az egy mondatban benne van a csaló pénzkibocsátás, a kamatrabszolgaságba való kényszerítés elítélése, evvel szemben viszont a tisztességes munka, a tisztességes jövedelemszerzés, gyarapodás elismerése.

A kamatszedés tilalma már az Ó- és az Újszövetségben is megjelenik.

Jézus Krisztus még tovább megy a követelésével. Hegyi beszédében ezt mondja:

„Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek…” (Lukács, 6,35)

Ezzel magától értetõdõnek nyilvánítja a kamatszedés tilalmát, és azt követeli, hogy adott esetben mondjanak le még a kölcsön visszaadásáról is. A Máté evangéliumában (5,38) leírt hegyi beszédbõl ez még érthetõ, hiszen a hitelezés-téma szövegkörnyezetében ott a tetszetõs felszólítás, hogy ha megütötték a jobb orcádat, fordítsd oda a balt is, továbbá, az, hogy akitõl az alsó ruháját kívánják, adja oda a felsõt is. Hozzáfûzi:

„Aki tõled kér, adj néki; és a ki tõled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” (5,42)

Számos helyen kiviláglik az, hogy Krisztus követésével összeegyeztethetetlen az anyagi haszonra törekvés, például abban a kijelentésben, amely szerint egy teve könnyebben átjut a tû fokán, (amivel õ az ókori városfal gyalogos-kapujára céloz,) mint hogy egy gazdag ember bejuthatna Isten országába (Máté, 19,24), és ebben a markáns mondatban:

„Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”

(Máté, 6,24)

Pál apostol elítéli a teljesítmény nélküli és az élõsködõ jövedelmet:

„Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.”

(2. Tesszaloniki levél, 3,10.) (6)

Azóta bizony messze eltávolodtunk az erkölcsi követelmények ilyen magaslataitól.

Az keresztény egyház, amely az ókorban, és a középkorban még bátran szembeszállt a kamatszedéssel, az újkortól kezdve egyre inkább elfogadta azt. Mindössze egyesek álltak ellen. Említsük meg néhányukat:

Karl von Vogelsang (1818-1890), mecklenburgi jogász, 1850-ben szerzetesrendbe vonult, Bécsben havi folyóiratot alapított a keresztény szociális reformokért, és ismertette írását: „A kamat a szociális kérdés kulcsa”.

Wilhelm Hohoff (1848-1923), plébános és Marx Károly tisztelõje, síkraszáll a kereszténység és a szocializmus egyesítéséért, és határozottan a munka-érték-elmélet képviselõje, amely szerint csak az emberi munka teremthet értéket.

Megnevezhetjük a késõbbiek közül mindenekelõtt Anton Orel (1881-1959) jogászt és ifjúsági vezetõt, kétkötetes mûvével: „Oeconomia perennis” (= „Örök, vagyis fenntartható gazdaság”) (1930), a továbbiakban: Johannes Kleinhappl (17), a Graz-i teológiaprofesszor Johannes Ude (18), beosztottja: Alois Wiesinger, és Franz Koutny (19).

Végül a katolikus egyházban is a tények hatalma gyõz, mégis. Az 1870-es, elsõ vatikáni konzíliumon zátonyra fut a 22 püspök által indított kezdeményezés a kamattilalom igazolására, mivel a zsinatot a német-francia háború kitörése miatt korán befejezték. Az 1891-es „Rerum novarum” címû szociál-enciklikájában XIII. Leó pápa ugyan beszél a munkáskérdésrõl, mégpedig a „mohó uzsoráról”, a „jóllakathatatlan kapitalizmusról”, és arról, hogy „a mindent elnyelõ uzsorát ki kellene küszöbölni a világból”, – de nem mondja ki a kamattilalmat.

1918-tól a katolikus egyház az egyházi törvénykönyvben (Kanon 1543) merész mutatvánnyal („spárgával”) próbálja egyesíteni a hagyományos tanítást a mai pénzgazdasággal, amelyben egyrészt megállapítja, hogy a kölcsönszerzõdés nem indokolja a hasznot, másrészt (világi) törvények megengedik a haszonról szóló megállapodást.

XI. Piusz pápa 1931-es, „Quadrogesimo anno” címû enciklikájába belevési a pénz uralmát Oswald von Nellbreuning, a kamatszedõk védelmezõje. Szimptómákról igen, de kamattilalomról nem beszél sem XXIII. János pápa 1961-es, „Mater et magistra” címû, sem VI. Pál pápa 1967-es, Populorum progressio” címû, sem II. János Pál pápa „Sollicitudo rei socialis” címû enciklikája.

Meghiúsult az a megalapozott kezdeményezés is, amelyet a Paul Bauschulte és Ernst van Loen körüli laikusok vittek a második vatikáni konzilium elé (1962-1965), azzal a céllal, hogy felújítsák a hagyományos kamat-uzsora-tant. Ez zátonyra futott, különösen a kapitalizmust védõ bíboros, Johannes Messner ellenállása miatt (21).

A kamatról rendelkezõ kánont pótlás nélkül törölték az 1983-as egyházi törvénykönyvbõl, aláhúzva, hogy az egyházi kamattilalomnak vége. Pedig meg van írva:

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyûlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Máté 6:24.)

Egy kiváló igehirdetõ, a XIX században élt Spurgeon, azt írja:

A ,,keresztény világ” olyan iszonyatos, hogy a szentírás soha nem beszél róla. A világi keresztény pedig szellemileg beteg. Akik kiegyeznek Krisztus ellenségeivel, máris közéjük tartoznak.” [1]

Milyen végkifejlet várható ettõl a fejlõdéstõl? A magát keresztényinek mondó civilizáció létrehozta a modern kapitalizmust; vajon erõt vesz-e magán ismét, – vagy talán az iszlámra bízza? Vajon a római jogásszal és költõvel, Senecával (megh. Kr.u. 65-ben) mondjuk-e együtt beletörõdéssel:

„Nincs arra gyógyszer, ha szokássá válik az, amirõl jól látszik, hogy erkölcstelen”?

Luther több írásában szenvedélyesen fordul szembe az uzsorával és a monopóliumokkal[2]:

„Azért az uzsorás és a fösvény bizony tisztességtelen ember, bûnözõ, voltaképpen nem is emberi! Emberevõ farkas, rosszabb, mint az összes zsarnok, gyilkos és rabló, csaknem olyan gonosz, mint maga az ördög! Ugyanis nem ellenségként közelít, hanem mint barát, mint polgártárs a gyülekezet védelmében és békéjében, és mégis rabol és gyilkol, – iszonytatóbb minden ellenségnél és gyilkos tûznél. Ha az útonállókat, gyilkosokat, viszálykodókat kerékbe törik és lenyakazzák, elõbb kéne minden uzsorást – és eleinte milyen sokat! – kerékbe törni és kínpadra vonni, – minden fösvényt elkergetni, kiátkozni, lefejezni…”

Luther abból indult ki, hogy az uzsora – függetlenül a nagyságától – mindenütt folyvást nõ, ahol pénzt adnak kölcsön, és ezért többet és jobbat követelnek, vagy szednek be, és hogy az uzsora drágaságot eredményez, és rövid idõn belül felfalja az egész földet.

Testvéreim! Mint tudjátok, Görögország után immár Romániában is tízezrek tüntetnek, és gyújtogatnak a kamatos kamatra adott világbanki hitelek és a megszorító ,,Bokros csomagok” ellen. Orbán Viktor is kijelentette nemrég, hogy kormánya ,,hiteleket lesz kénytelen felvenni a Világbanktól.”

Ma a neoliberalisták által elindított globalizmusban élünk. A verseny, egyén és egyén, vállalat és vállalat között óriási.

Az ember ma csak eszköz egy õrült rendszerben, amely az embereket csupán erõforrásként kezeli, a nemzeteket pedig – kivéve a zsidóságot – felszámolja. A zsidók, és sok nem zsidó betegsége valójában a "pleonexia", ami magyarul annyit tesz: "többet birtokolni akarás". Õk voltak, és ma is õk a legkeményebb kapitalisták. Ezért is vannak mindenhol a társadalom felsõ tízezrében.

Nekünk, keresztyéneknek el kell döntenünk, hogy Jézust követjük-e, vagy a zsidókat?

Hársing László írja: ,,Bármennyire is meglepõ, a kálvinizmusnak az a legnagyobb történelmi tette, hogy az eleve elrendelés észfelettiségének egyértelmû kimondásával felszabadította az emberi elmét a teológiai spekulációk kilátástalan terhe alól. Helyette az emberi energiákat az anyagi gazdaság növelésének, a természeti erõforrások kiaknázásának területére igyekezett terelni. M. Weber tétele: a kálvinisták valósították meg a kapitalizmus szellemét elsõnek azzal, hogy keményen dolgoztak, mert munkájukat hivatásnak fogták fel, és a sikert annak jeléül, hogy Isten velük van. Nem voltak aggályaik azzal kapcsolatban, hogy a gazdasági érdek és az erkölcs között kapcsolat áll fenn. Azonnal késznek mutatkoztak a kapitalizmussal járó, új gazdasági rend bevezetésére. Bátorították a fogyasztást, és ez ösztönzõje lett a nagyüzemi termelésnek.”[3]

Mindaz, ami most történik a Világban, a Kárpát-medencében és a Csonkaországban – a mai szóhasználattal – a keresztény értékrend és a neoliberalizmus harcát jelenti. A második Bábel ideje alatt – amit élünk – értelmezni kell mindkét fogalmat. A keresztény értékrend az, amit a Biblia, és az azon alapuló Szent Korona eszme szimbolikusan közvetít, liberalizmus, vagy inkább neoliberalizmus pedig az, amit a talmudisták korlátlan piacgazdasága ezzel szemben megfogalmaz. A parlamenti pártok az elmúlt húsz évben a neoliberalizmus hûséges kiszolgálói voltak. ,A neoliberalizmus azt állítja, hogy ,,az embereknek a maximális piaci szabadság és a minimális állami beavatkozás teszi a legjobb szolgálatot”. Továbbá: ,,A kormány szerepét a piacok létrehozására és védelmére, a magántulajdon védelmére, és a birodalom védelmére kell korlátozni. Minden egyéb feladatot jobban teljesít a magánvállalkozás, amelyet a nyereség motivál a lényeges szolgáltatásokra.

Ilyen módon, a vállalkozás felszabadul, ésszerû döntések születnek, és a polgárokat megszabadítják az állam feleslegesen túlgondoskodó kezétõl.”

Azonban azok a követelmények, amelyeket a neoliberalizmus igényel, hogy megszabadítsa az embereket az állami rabszolgaságtól, - felemelt adók, a közszolgáltatások és a társadalombiztosítás lebontása, dereguláció, a szakszervezetek letörése - szükségesek ahhoz, hogy a felsõ tízezert még gazdagabbá tegyék, míg mindenki mást hagynak elszegényedni.”[4] A gyakorlatban, a Mont Pelerinben kidolgozott közgazdasági elmélet nem más, mint egy profi, és igen hatékony ideológia eszköz a nemzeti vagyonok, és az országok feletti hatalom megkaparintásához. Ennek gyakorlati megvalósulása történt a Lisszaboni Szerzõdés 2007-es olvasatlan aláírásával, amely ellen egyedül a Jobbik tiltakozott!

Csak idõ kérdése, hogy a napi megélhetési gondokkal küszködõ magyarság tíz és százezrei a románok, és a görögök után mikor fognak gyújtogatni, és tüntetni az egyre fokozódó elvonások ellen.

A középkori Európában, a mai Iszlám világhoz hasonlóan tilos volt kamatot szedni a kölcsön adott pénz után – nem mintha az elõírások bárkit is meghatottak volna, ha üzletrõl volt szó. A kamatszedés gyakorlatát a nyugati világban a reformáció, és a protestantizmus elterjedése tette végül társadalmilag elfogadottá.

Az Iszlám világában azonban megmaradtak az eredeti tanok: a saríja a mai napig tiltja a kamatot. A keresztyén egyházainknak is vissza kellene térni a korai egyház gyakorlatához: ki kell jelentenünk, és le kell írnunk, hogy elítéljük a kamatok szedését.

Ma, 2010-ben a fél világ a cionista kézben lévõ Világbank ,,szenvedhetetlen igáját” nyögi. Vezetõje, Dominik Strauss Kahn bátran jelentette ki, elõdje, Paul Wolfovitz után:

,,Mindennapi tetteimmel is azon vagyok, hogy Izrael érdekeit segítsem”

Népirtásra felszólító képviselõik kétévente idejönnek, és elmondják a Soros egyetemen, hogy

,,Magyarországon csak 6 millió ember kell!” - közben pedig folyik az izraeliták betelepülése az újonnan épült és szigorúan elkerített lakóparkokba.

A magyarság már nem bírja fizetni az adósságokat:

,,Idén eddig csaknem havi 100 milliárd forinttal nõtt a múlt év végén 14 705 milliárdos adósságállomány, és már 2026-ra is van 135 milliárdnyi visszafizetni valónk. [5]

A Világbank minden országot adósságba hajszolt, aki belépett hozzá: Részben a CADTM-nek köszönhetõen - "Összefogás a harmadik világ adósságának eltörléséért", az egyik legismertebb szervezet adósság témában - ma már általánosan ismert, hogy az IMF/Világbank páros a fejlett országok és óriás, multinacionális cégeik érdekében járnak el. A fejlõdõ országokat "beszorítják" az adósság csapdába, és nem hagynak nekik semmilyen kitörési lehetõséget. Másik köztudottá vált CADTM elemzési eredmény, hogy összességében nem a fejlett országokból áramlik a tõke a fejlõdõk felé, hanem fordítva.

Már több évtizede - a véget nem érõ adósságtörlesztés címén - a fejlõdõk utalnak nettó több tõkét a fejlett, gazdag országokba (ez részben magyarázza gazdagságukat). 1980 és 2004 között, adósság szolgálat címén, 5 300 milliárd $ áramlott a fejlett országokba és bankjaikba, míg az adósság állománya 540 milliárdról 2 600 milliárd $-ra nõtt fel. Lásd: http://www.cadtm.org/

AZ USA pénzügyeit, és pénzét uraló FED (Federal Reserve System: Elnöke Ben Shalom Bernanke) is egy cionista tulajdonú magáncég, amely a legutóbbi pénzügyi válság idején elérte, hogy az állam az adófizetõk közpénzébõl ismét csak a nagy bankokat, vagyis a FED-t támogassa sok ezer milliárd dollárral. Lásd: Óriásit kaszált a válságon a FED. [6]

A keresztyén egyház a II. Világháború óta mindenkivel igyekszik jó viszonyt kialakítani, és nem veszi közben észre, hogy épp emiatt válik hiteltelenné. Ha az egyház egyformán udvariasan és visszafogottan viselkedik a kizsákmányolóval és a kizsákmányolttal, és egyiket sem ostorozom, hanem mindent tolerálok, akkor a kizsákmányolt számára ez úgy fog tûnni, mintha én õt elárulnám. Ennek a Janus arcú magatartásnak az eredménye a sok hazai üres templom, és a magyarság egy részének visszatérése a két évezredes pogány rítusokhoz.

Hol vannak a zsinat elõtti idõk nagy pápái, püspökei, akik nem féltek igent, és ha kellett, nemet mondani? Gondoljunk csak XI. és XII. Pius pápák kemény szembenállására az evilági hatalmasságokkal, a német Faulhaber és von Galen püspökök bátor kiállására a nemzetiszocializmussal szemben, nálunk Prohászka, valamint a kommunizmussal bátran szembeszálló Wyszynski, Beran, Mindszenty, Stepinac bíborosok helytállására.

Vegyünk példát a Szabadság-téri Hazatérés templomának lelkészérõl, Dr. Hegedûs Lórántról, aki protestáns elõdei nyomdokain, és szigorúan igei alapon bátran kritizálja a politikusbûnözõket, valamint az országunkat felvásárlókat, és kiáll a magyar szent korona tana mellett is.

Ma? Katolikus pápáink és protestáns püspökeink a párbeszédnek nevezik a zsidó elit elõtti teljes behódolást. Keresztyén-zsidó párbeszédek folynak, mûködik a Barankovics Alapítvány izraelita mûhelye is, de mindezeken egy szó sem esik sem a kamatszedésrõl, sem arról a Talmudról, amelyet tíz pápa tiltott be! A magyar, református miniszterelnökünk, Orbán Viktor, és több vezetõnk is kipában hajbókol a zsidók elõtt, pedig a már kissé megerõsödött katolikus egyház nem nézte jó szemmel a rabbik tevékenységét, és meglehetõsen korán meghozta a zsidók korlátlan szabadságát megnyirbáló törvényeit. II. Theodosiusnak és Justinianusnak a Codexeivel (V. és VI. század) kezdõdnek az általános jellegû zsidóellenes intézkedések, majd kifejezetten a Talmud ellen elõször IX. Gergely pápa (1227-41) lépett fel a könyv betiltásával. Õt követte még 9 másik pápa XIII. Leóval (1878-1903) bezárva. A mai egyházak azonban félve a zsidók hatalmától, és az állami támogatások megvonásától, szemlesütve hallgatnak.

A zsidók oktalan gyûlölködést vetnek a keresztények szemére, míg a pápai cenzúra a Krisztust és a Szûzanyát gyalázó kifejezéseket, meg a nem zsidókat illetõ megalázó passzusokat panaszolja fel, melyek végett a maga részérõl a Talmud betiltására vonatkozó intézkedéseit helyénvalónak tartja.

A két felekezet között folyó elmérgesedett vita addig dúlt, amíg a katolikus egyház nem állt be a világi politikusok mögé, mondván: ,,Nem szabad bántani a zsidóságot, eleget kaptak a nácizmustól.”

Csoda, hogy az emberek nem tartják sem hitelesnek, sem vonzónak az egyházat?

Sokáig úgy tûnt, a Szent X. Pius Papi társaság és a köréjük csoportosuló hívek adják az egyháznak az igazi gerincét, amely a mai idõkben is bátran kimondja véleményét, még akkor is, ha evvel sérti az evilági hatalmasságok érzékenységét. Williamson püspök szégyenletes megtagadása rendtársai részérõl 2009 januárjában azonban megmutatta, milyen határai vannak ennek a bátorságnak. Williamson püspökre pedig érdemes odafigyelni. 2008 nyarán, amikor a legszûkebb körû bennfenteseken kívül még senki nem tudott a készülõ viharról, õ ilyet szólt prédikációjában:

,,Aki a tõzsdében bízik, az a homokra épít.”

A válságból való kilábalás útja tehát a következõ lehet:

1, Nemzeti szintû megtérés, Istenhez való odafordulás, evvel párhuzamosan pedig és ezt elõsegítendõ, az egyház visszatér 2000 éves értékeihez, feladja az evilági hatalmasságok elõtti hajbókolást, amelyet párbeszédnek nevez.

Mit is jelent nekünk, magyaroknak a megtérés?

- Nemzeti szinten ki kell irtanunk fõ bûneinket, elsõsorban a mindennapos istenkáromlást, másodsorban a rettenetes, mindennapos magzatgyilkosságot, harmadsorban pedig a pártosodást, ami a magyart a magyar ellen fordítja.

– Vissza kell adnunk nemzeti szinten a családi élet megbecsülését. Ami nem megy másképp, csak a házasság szentségének megbecsülésével.

- Népünk lélekszáma folyamatosan csökken. Biztassuk gyermekeinket, hogy akár szegényen is, de házasodjanak, és vállaljanak gyermekeket.

- Szeressük népünket, múltunkat, gyakoroljuk kultúránkat, minden ellenkezõ behatás ellenére. Ne szégyelljük sem õsi rovásírásunkat, sem a Szent korona Történeti Alkotmányunkat! Tanuljunk népdalokat, népi táncokat! Tanítsuk meg mindezekre gyermekeinket!

- Vegyük észre honfitársunkban a valódi társat, a másik magyart. Ne azon igyekezzünk, hogy hogyan tudjuk a másikat átvágni, a legnagyobb hasznot belõle kicsikarni. És ha arcul ütöttek bennünket, ne arra törekedjünk, hogy valakinek lehetõleg még aznap továbbadjuk ezt az arculütést.

- Népünkre sajnos jellemzõ a túlzott jóhiszemûség, a vakhit, pont olyanok felé, akik erre egyáltalán nem szolgáltak rá. Legyünk csak rosszhiszemûek olyanokkal szemben, akik azt mondják, jó hogyha eladósodunk, hiszen más is eladósodik jó, ha gyárainkat, és földjeinket idegen kézbe adják.

- Ne féljünk szembesülni a rideg valósággal: Vannak erõk a világban (nem is kevesen), akik azt szeretnék, ha mi eltûnnénk a Kárpát-medencébõl.[7]

Illuzórikus? Még ha valakinek ez is volna az elsõ gondolata: Ez az egyetlen járható út, amely megmenti a magyar népet. Nem az ilyen vagy olyan pártra való szavazás fog rajtunk segíteni. Még ha a legjobb pártra szavazunk is, de az egykézéssel kiirtjuk magunkat a világból (egy nemzet lélekszáma még kétgyerekes családmodellnél is csökken), semmit nem használ nekünk a 2/3-os liberális többség.

A keresztyén egyház fõ célja nem az ország gazdasági rendbetétele és megmentése a nemzethaláltól. A fõ cél a nép elvezetése az üdvösségre. Az egészséges nemzeti fejlõdés és az ország rendbetétele csak egy kellemes mellékhatása az erõs kereszténységnek.

DE: Akármilyen nehéznek is tûnik: MÁS UTUNK NINCS. A langyos vízben való evickélés ideje lejárt. Az utolsó 20 év megmutatta, milyen hamis és téves dolog volt a legvidámabb barakk szerepében tetszelegni, a dagonyázással elégedettnek lenni, majd ezután bármiféle sült galambot várni a Nyugattól. A Nyugat a bajban eddig mindig cserbenhagyott bennünket.

Itt az ideje, hogy ezen az úton elinduljon mindenki, akinek még valamit számít az a szó, hogy nemzet. Nem lesz könnyû az út, generációkon keresztül fog tartani. De végigjárható, és az út felett ott õrködik Szûz Mária, aki elfogadta Szent István ország felajánlását, és aki a Szent korona által magáénak tudja Magyarországot, és segítene is, csak hagynunk kellene, hogy segíthessen.

(Ha valakit zavar fogalmazásunkban, hogy a zsidót zsidónak neveztük, gondolja meg a következõket:

A zsidó az én felfogásomban egy ideológiai és metafizikai képlet, annak a rövidítése, hogy „a zsidó paradigma alkalmazója”. A zsidó paradigma példázata azt mondja ki, ,,hogy a zsidó nép az Isten által kiválasztott nép, és hogy a Talmudra feltétlenül szükség van a Szentírás megértéséhez.”

A keresztény a zsidó ellentétele, mert tagadja a zsidók „isteni jogát” arra, hogy a nem-zsidókat (Palesztinában vagy másutt) elnyomják, és elutasítja a felebarátjával szembeni mammonita önzést. A keresztény anticionista, mert a tényleges, történelmi zsidókat úgy tekinti, mint lehetséges szeretett testvéreit Krisztusban, akiket meg kel téríteni, nem pedig elszigetelni egy Izrael nevû, rasszista állam falai közé.

Csatlakozom Karinthy Frigyeshez. Õ - aki tudjuk maga, és családja által is érintve volt, ezt írta: ,,Üldözik a zsidókat, mert azt mondják, gazemberek. - Üldözzék a gazemberséget! S jaj a zsidóknak, ha azok...”)

Testvéreim! Isten áldjon meg mindannyiótokat, és segítse gyarapodásotokat!

Elköszönni ismét a Szentírás üzenetével szeretnénk:

,,Bízzatok, mert legyõztem a világot!” (Jn 16.33)

,,Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8.31)

Iványi Sándor

Alapító

SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG

Debrecen, 2010 pünkösd vasárnapján