Hadüzenet az ENSZ-nek, hadüzenet az egész emberiségnek
- Részletek
- B.Kiss-Tóth László
- Találatok: 983
Izrael létezéshez való jogát a nemzetközi egyezmények ahhoz a feltételhez kötötték, hogy az egykori Palesztina területén két államnak kell létrejönnie úgy hogy a közös(!) főváros Jeruzsálem nemzetközi ellenőrzés mellett mindkét államtól független státust kap, hogy egyszerre lehessen (maradhasson) a mohamedán, a keresztény és a zsidó vallás közös kegyhelye.
Az azóta eltelt 70 év során Izrael számtalanszor szembeköpte az ENSZ-et, elüldözte, kiirtotta a másik "önálló állam" szinte teljes lakosságát. Az egyetlen be nem kebelezett területe, a Gázai övezet, lakosságát pedig módszeresen írtja tiltott fegyverek bevetésével, ill. "bibliai" harci módszerekkel.
Az amerikai történelem leghülyébb elnökének "gesztusa" csupán feltette a pontot az i-re, világossá vált, hogy Izrael eljátszotta a létezéshez való jogát.
Ez mától nem "szélsőséges" álláspont, hanem emberi, jogi és történelmi evidencia - annak folytán, hogy a másik államalkotó nép zöme Izrael határain kívül, kisebb része pedig a a "demokratikus Izrael" által húzott öles falakon kívül sínylődik elzárva a víztől, a legelőktől.
Ezt a fegyverekkel kialakított állapotot csak a fegyverek erejével lehet megszüntetni.
Izraelnek 70 éve volt, hogy a modus vivendit megtalálja.
Nem kereste.
Ezzel a "vivendi" lehetőségét eljátszotta.
/Forrás: https://www.facebook.com/
*
Kapcsolódó:
A gyűlölet fala
(Fotó: http://
Videó:
/Fodor Antal bejegyzése 2021.01.04./
*B.Kiss-Tóth László
|
|