Szőke Mária: 

Mi az ördög fasza történik már itt?

A Tébolyult Bioterroristák Tanácsa újabb show-elemmel bővítette a Nagy Vakcina-inváziót – megjelent az „OMIKRON”, avagy hogyan kell “4 fáradt afrikai” ürügyén felfrissíteni egy világpánikot – 2 hete bejelentették, hogy megvan erre az új vakcina

28/11/2021  Szőke Mária

 
uj-illus.png

Sátáni felcserek között az ártatlan kisgyerek

Itt is van az Omikron!

Érdekes, nagyon érdekes. Az Info Wars értsülései szerint ugyanis a BioTech vállalat már 2 héttel az új “Omikronnak” elnevezett vírusmutáns hivatalos bemutatása és megjelenése előtt, bejelentette , hogy máris megvan erre az új oltószerük. Mi lenne ez? Időutazás vagy egyszerűen hatalmas átverés? Nézzük csak…

„Szokatlan, de enyhe tüneteket tapasztaltak az omikronnal fertőzött dél-afrikaiaknál”- adta hírül a globalista kottából játszó, az emberi tartásnak már a nyomát sem hordozó covidmédia vasárnap.

Igen, arról az új p(l)andémia őrületről van szó, ami 2 napja van műsoron ebben a sátán-showban, az új „vírusvariáns”, ez az orrba-szájba mutált covidizé, amivel egy sereg őrült pszichopata éppen szétveri az emberi civilizációt és a földi életet.

Esküszöm, néha úgy vélem, meg is érdemeljük, mert ahelyett, hogy a falra kennénk ezeket a nyomorultakat, akik 2 éve hazudoznak, gyilkolnak és rombolnak földi civilizációnkban, MI valamiért engedelmeskedünk nekik. Mert ők az állam, a hatalom, a fene sem érti mik ők, akik azt hiszik, joguk van a szabad embert egy háziállat vagy egy rabszolga szintjére süllyeszteni.

Mi az ördög történik az emberiséggel is? Egy Stockholm szindrómás lebutított főemlős populáció lettünk, aki képtelen megvédeni saját életét egy diliházra való globál-terroristától vagy mi az ördög fasza történik már itt?

Hiszen látjuk, egyre világosabban látjuk, hogy folyamatosan hazudnak nekünk. A mentális terrorizmus, a jól beprogramált tömegpszichózis, manipuláció, a konverziós zavarra épített hazugságáradat úgy ömlik az elkurvult covid-sajtóból mint szarlé egy megrepedt kanáliscsőből…És mi mit teszünk? Állunk a ránk zubogó mentálisan fertőző, kommunikációs szennylé alatt és tűrjük… miközben például a magyaroknál a Hazudós Cecil néni néha bemondja a híradóba minek az örökítő anyagát találták meg a kakalében…

Nem is tudom mi a félelmetesebb, az, hogy egy rakás elmeháborodott ezt megteszi velünk, vagy az, hogy mi ezt eltűrjük?

Igen, kétségtelen van valami, vírus, fertőzés, mérgezés, itt van, embereket betegít meg, akik aztán bekerülnek a nagy sátánparádé „covid protokollnak” nevezett halálgyárába és vagy túlélik de vagy nem!

Szóval itt az „omikron”… meg is érkezett…pont mire kiderül, hogy a kísérleti trutyi ez a „védőoltásnak” hazudott gépterápiás szérum a jelek szerint nem véd senkit semmitől, már itt is az „omikron” nevű mutáció, amit először Dél Afrikjában a kies gyémántbányák hazájában fedeztek fel. Gondolom nem véletlenül.

Hogy hogyan fedezték fel ezt most, az elég homályos, ugyanis az erről szóló cikkek egy az egyben kétesek és tudománytalanok.

Mivel tesztelte vajon le ezt az új omikronos rosebbet a felfedező dél-afrikai orvos, ez a Dr. Angelique Coetzee, akiről egyből kiderült, hogy szintén a WHO felszopókislánya évek óta? Honnan tudta mit keressen? Honnan volt felszerelése egy új mutáció beazonosítására? Ugyanis egy éppen mutálódó vírust beazonosítani ilyen „barkácsolj otthon világjárványt” módszerekkel még a hollywoodi sci -fikben is ötödrangú kamunak számít. Vagy kérdezzek másként? Mióta gyakorolják, hogy előadják ezt a műsorszámot?

A Dél Afrikai epizódot… Íme, egy, a magyarországi médiában megjelent cikkecske erről az új „omikronról” ami jó ürügy a Tébolyult Bioterroristák Tanácsának ( ejtsd. WHO), hogy bekaparják az eddig napvilágra jutott sikertelenséget és a tényt, a gémós covid-szérum kísérlete NEM véd senkit semmilyen vírusfertőzéstől.

Ehol a cikk: „A korábbiaktól eltérő tüneteket észlelt a koronavírussal fertőzött páciensein Angelique Coetzee, a Dél-Afrikai Orvosszövetség elnöke, aki Pretoriában praktizál. A hónap elején egyre többen panaszkodtak nála erős fáradtságra, és kezelt egy hatéves gyereket is, nagyon magas pulzusszámmal. Senki sem vesztette el a szaglását és az ízlését.

Coetzee november 18-án értesítette a hatóságokat, miután egy négytagú család összes tagja megfertőződött, és totális kimerültséggel küzdött. Azóta kiderült, hogy mindnyájan a koronavírus új, omikron variánsát kapták el. A Telegraphnak azt mondta, nagyjából kéttucatnyi betege fertőződött meg mostanáig, többnyire egészséges férfiak. Körülbelül felerészben oltatlanokról van szó, és nagyrészt fiatalokról, akik nem betegedtek meg súlyosan. Viszont felhívta a figyelmet az idősekre, akik nagyobb veszélyben lehetnek, pláne, ha oltást sem kaptak.”

Értjük nem? Egy vírusos fertőzést kapott afrikai család tagjai fáradékonyak lettek. És ettől az oltatlanok mind megfognak halni! Meg az idősek is. Meg ki tudja… Vagy mi…De az oltatlanok, azok biztos!

És ezért le kell zárni megint a világot, összehívni a parlamenti üléseket, vészharangokat kongatni. És igen az oltatlanokon a hangsúly. Mert fáradékonyak és magasabb a pulzusszámuk a dél afrikai családtagoknak. Amúgy más covidos tünetük nincs is, de ezért is azok a geci oltatlanok a hibásak minden bizonnyal!

És addig kerestek a milliónyi vírus között, amíg találtak egy omikronost és kész is van.

És láss csodát, a Pfizer maffia azonnal jelentkezett is, hogy csuhaj, majd ő máris gyárt egy új oltást ez ellen is. Érdekes, eddig lazán oltották az engedelmes főemlősöket az egyszerlegyártott GMO-s szérummal ( ami nem védőoltás!), akárhogy jött az alfa, béta, gamma… izé variáns… Az anyjuk fejére mernék fogadni, ugyanazt a trutyit fogják előrántani az “omikronra” is. És aki nem oltatja be magát az mehet szószerint a gettóba,a covid-gettóba, mert amit látunk az kérem a Föld lakosai elleni invázió, amit igaziból nem tudni kik vagy mik hajtanak, hajtatnak végre, egy sereg pszichopata politikust használva eszközül.

Igaziból engem nagyon foglalkoztat, mivel mérgezik, és mivel gyilkolják a covid-statisztikák áldozatait világszerte?!

Mert úgy vélem, ezt nem nevezhetjük vírusnak,virózisnak, ez valami más lesz. Legyen már világos, mióta élet van a Földön, vírusok is vannak és lesznek is. Nem lehet vírusmentes világban élni és nyilván nem is szabad. És mi mégis tűrjük ezt az őrületet. pedig embermilliók, az értelmes emberek milliói tudják és mondják, hogy ez az egész kamu, nem így van, globális hazugság, inkvizíció, terrortámadás ez az emberiség ellen!

A karikókatalin féle háborús bűnösöknek, ezeknek a szánalmas maffia-klónoknak pedig jó lesz végre megjegyezniük, az Ember egy olyan csodálatos Isten alkotta találmány, teremtmény, aminek a genetikájába úgysem tudnak belenyúlni és módosítani azt. Dehogy ezért emberek százezreit ölik meg és milliók életét tették tönkre, na, ez olyan gyalázat, amihez mérhető még nem történt az emberiség történelmében.

És legyen világos, már mindenki látja, hogy a covid vakcinának árult valami nem működik… és lehet, egyelőre nem tudjuk, mi ez a genetikai trutyi, de az is legyen világos, hogy semmi nem fog titokban maradni, mert nem nőnek a fák az égig! Szóval omikron és oltás…

Kussolj, engedelmeskedj, oltasd magad, szolgálj és dögölj meg… ez most a parancs… Tényleg ez a sorsunk? Tényleg eltűrjük ezt a bődületes hazugságáradatot, miközben emberek százezreit betegítik meg, hagyják meghalni vagy éppen teszik el láb alól?

Kussolj! Oltass! Szolgálj! Légy számadat vagy lélektelen QR kód a statisztikák halállistáján!

ECCE HOMO? Imádkozz Istenhez és fegyvert tölts! Emberek jó lenne magunkhoz térni és elővenni a kaszát, vasvillát, fejszét…. és elengedni a „házőrző kutyát”… mert a rablók, akik ránk támadtak nemcsak lopni, de ölni jöttek!

Szőke Mária

/Forrás: https://dringsti.wixsite.com/emmako/post/sz%C5%91ke-m%C3%A1ria-mi-az-%C3%B6rd%C3%B6g-fasza-t%C3%B6rt%C3%A9nik-m%C3%A1r-itt 2021.11.30./*B.Kiss-Tóth László