B.Kiss-Tóth László:

Liz Cheney siránkozik Trump Colin Powellről tett nyilatkozatáról és a Cowboy State Daily kérdésére válaszolva) a volt elnököt nyilvánosan szánalmas szemétnek nevezte

lc.png

Ki is valójában a Trum-ellenes (neokon) Liz Cheney? 

Republikánus képviselő, egyesek szerint a szélsőballiberális-demokraták csicskása, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a Trump nevével fémjelzett Republikánus Párt tagjait Donald Trump elnök ellen hangolja. Januárban (főhangadóként) ő is aközött a 10 republikánus képviselő között volt, akik megvádolták Trumpot a január 6-i capitoliumi lázadás előidézésében. A vádemelésükről szóló közleményében azt írta, hogy az elnök összehívta a csőcseléket és meggyújtotta a capitoliumi támadásnak a lángját.

Több közleményében annak adott hangot, hogy a 2020-as elnökválasztást a demokraták nem lopták el. Aki ezt a NAGY HAZUGSÁG-ot terjeszti, az hátat fordít a jogállamiságnak és mérgezi az Egyesült Államok demokratikus rendszerét. A békés hatalomátadást pedig meg kell védeni.
*
De kik is azok az amerikai neokonok?
"A neokonzervatívok most ismét felhívják magukra a figyelmet azzal, hogy nyíltan, szinte őrjöngve vetik rá magukat Donald Trump ingatlanfejlesztő milliárdosra,  hogy megakadályozzák elnökké választását. A republikánusokkal összefonódott, a két Bush elnöksége alatt kulcspozíciókat betöltő, és Washingtonnak a demokrácia és a szabadságjogok terjesztése ürügyén viselt háborús külpolitikáját meghatározó neokonok legutóbbi, a széles nyilvánossághoz eljuttatott levelükben már arra biztatják a szavazókat, inkább lépjék át a párthűséget, mint ők teszik, és ha dönteni kell, szavazzanak inkább a demokratapárti Hillary Clintonra, mintsem republikánus színekben az elnökjelöltségért és így az elnöki posztért versenyző, általuk gyűlölt Trumpra."
(...)
"Az amerikai neokonok most óriási pánikban vannak attól, hogy Donald Trump személyében egy olyan elnök kerülhet hatalomra az Egyesült Államokban, aki nemhogy Amerika állandó háborúzásainak vetne véget, de békét kötne Washington mostani fő riválisaival, beleértve az általa többször elismert Putyin elnök vezette Oroszországot és Kínát. Miközben – és a neokonok számára ennél fájóbb pont nincs – semleges szerepet kíván elnökként betölteni az izraeli-palesztin „konfliktus” (értsd a palesztin területek izraeli megszállása) rendezése érdekében." ( https://lovasistvan.hu/2016/03/11/kik-is-azok-a-neokonok/ )

*B.Kiss-Tóth László 2021.10.20.