Dr. Michael Yeadon a Pfizer brit részlegének volt alelnöke nem oltat és elköltözik Angliából
- Részletek
- Áljárvány
- Találatok: 3687
Dr. Michael Yeadon a Pfizer brit részlegének volt alelnöke nem oltat és elköltözik Angliából
Tudományos kutatásból doktoráltam. 40 évvel ezelőtt kezdtem meg biokémiai és toxikológiai tanulmányaimat, ezt követően kutatáson alapuló légzőszervi gyógyszerészetből doktoráltam. Ezután 32 évet töltöttem gyógyszeripari kutatással és fejlesztéssel, elsősorban nagyvállalatoknál. 10 évvel ezelőtt kiléptem a Pfizertől, ahol a nemzetközi légúti kutatásának igazgatója voltam.
Gyakorlatilag az egész kereső népesség kisebb veszélyben van, mint az influenza esetében. Ez nem lehet érv. Akkor miért csinálták azt, amit csináltak? Az Ön tippje legalább olyan jó, mint az enyém. Rosszabb, mint egy közönséges megfázás, de ugyanazok közé a vírusfajták közé tartozik, mint a többi koronavírus. Ugyanolyan, mint az összes többi vírus, amelyek már évezredek óta itt vannak közöttünk. Talán emlékszik rá, hogy 2003-ban volt egy SARS-vírus, amely nem terjedt el annyira a világon, de riasztó volt.
A SARS-Cov-2, a legújabb változata, 20%-ban különbözik a 2003-as SARS-tól. Ez körülbelül 80-szor messzebb van, mint a jelenlegi vírus bármelyik variánsa. De van néhány vállalkozó immunológus, akiknek sikerült találniuk néhány embert, akik 2003-ban megfertőződtek a SARS-szal és megkérdezték őket, hogy hajlandóak lennének-e vért adni, és meg is tették. Kivonták a vérből a memória T-sejtjeiket és két fontos kérdést tettek fel: emlékeznek ezek a 17 évvel ezelőtti SARS-ra? Igen, emlékeztek. A 17 évvel korábban megfertőződött emberek sejtjei ismét aktiválódtak, amikor ugyanazt a vírust látták.
A második kérdés a következő volt: ha megkapnák a mostani SARS-Cov-2 vírust, reagálnának vagy sem? Mind reagáltak, ami nem meglepő, mert az új és régi vírus 80%-ban azonos. A 20%-os eltérés egyáltalán nem elég ahhoz, hogy becsapja a szervezetet, hogy azt higgye, hogy új vírusról van szó. Akkor miért hinnénk azoknak, akik azt mondják, hogy 0,3% elég ahhoz, hogy problémát okozzon? A válasz az, hogy nem az. Hogy válaszoljak a kérdésedre, hogy miért mondták nekünk pontosan az ellenkezőjét, a válaszom az, hogy mivel semmi közöm hozzá, nem tudom, miért csinálják. De tény, hogy HAZUDNAK nekünk.
Olyan kijelentéseket tesznek, amelyekről én mint tapasztalt immunológus, aki olvassa a szakirodalmat, az elméletet és gyakorlatom is van, tudom, hogy nem igazak. Hazugság, és ez aggasztó. Hamar rájöttem, hogy nem mondták el az igazságot.
Tavaly április vége felé, az első vészhelyzeti lezárás harmadik vagy negyedik hetében amikor láttam, hogy Angliában túl voltak a halálozás csúcsán megkönnyebbültem, mert azt láttam, hogy csökken a napi halálesetek száma. A kormány viszont ahelyett, hogy azt mondta volna: "A mostani hullám legrosszabb része elmúlt, térjenek vissza a normál kerékvágásba", azt mondta: "Újra és újra be fogjuk zárni a lakosságot", amíg csak a nyár közepén rájöttem, hogy valami nagyon gonosz dolog történik.
Ami azt illeti, hónapokig öncenzúrát folytattam, mert nekem sem volt válaszom. De arra a rémisztő következtetésre jutottam, hogy valójában arról van szó, hogy a világ népességét közös formátumban bevezetik a világ első adatbázisába, amelyben mindnyájunknak egyedi azonosítója lesz és legalább egy szerkeszthető mező lesz, amely tartalmazni fogja, vagyis felfelé mutató hüvelykujjal jelzi, hogy az oltási útlevelünk érvényes, vagy lefelé mutató hüvelykujjal, hogy nem. Ezenkívül annyi mezőt lehet hozzáadni, amennyit csak akarnak.
Nem vagyok technikai szakember, szóval nem tudtam megmondani, hogy mit csinálhatnak még, de ha ez a védőoltás projekt hatályba lép, ha valakit beoltanak, elvileg lesz egy QR-kódos alkalmazás, ami megmondja, hogy ki vagy, hol vagy és amihez van jogod az adott nap érvényes algoritmus alapján, hogy beléphetsz-e egy konkrét helyre, vagy végrehajthatsz-e egy konkrét ügyletet. Ha viszont az oltási útlevél érvénytelen, nem léphetünk be bizonyos helyekre és nem hajthatunk végre ügyleteket. Ezt nevezem totális ellenőrzésnek!
Szó szerint nem lesz semmi olyan, amit az ember anélkül megtehet, hogy arról ne döntöttek volna azok, akik ezt az adatbázist és algoritmust irányítják. És szerintem ennek a globális csalásnak az a célja, hogy nyomást gyakoroljon mindenkire, hogy részt vegyen ebben a közös formátumú, interaktív, szerkeszthető és algoritmusokon alapuló első oltásiútlevél-projektben. Úgy vélem, hogy ha ez megtörténik, akkor az a liberális demokrácia végét jelenti.
És még valami, amitől még jobban megrémülnek a hallgatói, mert talán azt gondolják, hogy ez nem is olyan rossz, hogy talán vezetőink jóindulatúbbak. De ha értesítést küldenek, hogy egy további oltásra van szükségünk, és tegyük fel, azt mondják, hogy vigyük magunkkal 13 éves fiúnkat vagy 12 éves lányunkat, lehet, hogy azt gondoljuk: "De én nem akarom, hogy beoltsák őket." Az értesítés alján azonban ez áll: "Ha nem tesz eleget jelen értesítésnek, oltási útlevele 20 napon belül lejár." Ha tehát azt szeretnénk, hogy a rendszer életbe lépjen, semmi olyat nem kérhetnek, amit meg tudnánk tagadni, mert a rendszer egyszerűen kizár az életünkből.
A vészhelyzeti lezárás természetesen nagyon rossz belépő. Minden szinten rendkívül drága: társadalmilag, tudományosan és orvosilag is. Az indoklás a következő volt: "Új és veszélyes vírusról van szó, amely az emberek között emberi érintkezés útján terjed." Ez igaz is, de aztán jött a többi lépés és azt mondták: "Ezért ha csökkenteni tudjuk az emberek közötti érintkezések számát, akkor csökkentjük a terjedést is." De itt hibát követtek el: nem az emberek közötti érintkezések száma teszi lehetővé a járvány terjedését, hanem konkrétan a fertőző érintkezések száma. Ez pedig nagy különbség!
Ma már mindenki ismeri - bár korábban sosem hallotta - a tünetmentes terjesztés fogalmát, tudniillik, hogy egy teljesen egészséges személy légzőszervi vírus veszélyét jelenthet egy másik ember számára. Ezt körülbelül egy éve találták ki. Korábban soha nem hallottunk róla! Nem igaz, hogy tünetmentes személyek súlyos légúti vírusfertőzés veszélyét jelentenék. Véleményem szerint, nem hiszem, hogy a közösségekben valaha is nagyszámú fertőző érintkezés történt, ezért nem várható, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a megszüntetése a lakosság vészhelyzeti bezárása révén nagyban hozzájárulna a terjedés megakadályozásához. Ezért nem meglepő, hogy nem sok hatása lesz. Azt hiszem, az általános közösségében a fertőzés szinte egyáltalán nem terjed. Aztán mindent elpusztítunk egy hamis kifogással, ami nem akadályozta meg a betegség terjedését, és most már tudjuk, miért.
Elemeztem az aktákat, amelyeket gyógyszerszabályozókhoz nyújtottak be és a gyártók nem közölték, hogy a hírvivő RNS a szervezet melyik részébe kerül be a beadás után és azt sem közölték, hogy mennyi ideig tart a hírvivő RNS hatása. Tudomásunk szerint azonban a tüskefehérje egyfajta csatlakoztató fehérje, amely lehetővé teszi, hogy a vírus hozzákapcsolódjon egy sejtreceptorhoz az emberi sejt külső felületén. Ez azonban nem egy passzív, hanem biológiailag aktív kötőfehérje. Előidézheti, hogy a sejtek egymáshoz tapadjanak. Úgynevezett fuzogén tulajdonságokkal rendelkezik és véralvadást indíthat el. Ha hajlamosak vagyunk vérrögök kialakulására és figyelembe vesszük, amit az imént mondtam a tüskefehérje tulajdonságairól, akkor azt jósolnám, hogy ez az, amire számíthatunk.
Igazándiból úgy vélem, hogy Európában több tucat jó fizikai állapotban lévő fiatal, 20 és 50 év közötti nő halt meg agyértrombózisban. Még a szabályozók is azt mondták, hogy szerintük köze van a kiváltó okhoz. Azt hiszem, az összes génvakcinának van egyfajta "farkkockázata". Ha a spektrum jobb szélén s vérrög alakul ki, akkor bele is halhatunk. Nem elég azt mondani, hogy abba kell hagyni az AstraZeneca vakcinájának használatát a vérrögök miatt és másikat kell alkalmazni. Véleményem szerint, ha mindegyik oltóanyag tartalmaz tüskefehérjét, és ahelyett, hogy figyelmen kívül hagynánk, alaposan megvizsgáljuk, hasonló nem kívánatos hatásokat tapasztalhatunk.
Kétségtelen, hogy megkapták az úgynevezett "kísérleti felhasználásra vonatkozó engedélyt", Európában és az Egyesült Államokban és valószínűleg máshol is. Mit jelent ez? Hogy a hatóságok úgy döntenek, hogy elég nagy válsággal állunk szemben és nem léteznek alternatív orvosi vagy gyógyszeres kezelések. Ezért a vakcina segíthet és engedélyezik, mert vészhelyzetről van szó. Ezzel szemben viszont léteznek alternatív orvosi és gyógyszeres kezelések.
Az emberek hallottak a hidroxiklorokinről, a kortikoszteroidokról, például budezonidról és az ivermektinről, amely egy élősködők elleni nem szabadalmaztatott gyógyszer. Mindhárom szer esetében nagyon jó minőségű vizsgálatokat végeztek, amelyekből kiderült, hogy legalább ugyanolyan hatékonyak, mint a vakcinakísérletek és hasonló vagy jobb hatásuk van. Akkor tehát a szabályozók miért nézték félre világszerte és miért nem voltak hajlandóak megvizsgálni ezeket az apró molekuláris kezelési lehetőségeket? A válasz az, hogy ha elkezdenék megvizsgálni őket, akkor vége lenne az oltások vészhelyzeti engedélyezésének.
Az Egyesült Királyságban szinte senki - én magam 60 éves férfi vagyok és nincs korábbi betegségem - senki sem halt meg koronavírus miatt az elmúlt 16 hónapban. Ennek ellenére beoltjuk egész Angliát, beleértve a fiatalokat is, akiknek az esetében jóval kisebb a kockázat. Ahogy telik az idő, egyre jobban aggódom. Marketing folyik és meggyőzési kampányok, hogy megpróbáljanak meggyőzni 20 éves várandós nőket, hogy oltassák be őket. Miféle etikátlan szörnyeteg művel ilyet?
Ráadásul gyermekgyógyászati kísérleteket folytatnak gyermekeken végzett vizsgálatokkal olyan betegségekkel kapcsolatban, amelyet soha nem kapnak el. Az Egyesült Királyságban például egyetlen egészséges gyermek sem fertőződött meg a vírussal és nem halt meg. Egy sem! 10 millió 10 év alatti gyerek van az országban, akiket a kormány tervei szerint az év végén be kell oltani. Mi értelme van ennek? Ha nem jó szándékkal történik, akkor rosszindulatot kell feltételeznünk és azt hiszem, ez megmagyarázná, miért kell mindenkit beoltani.
Kényszeríteni fogják a férfiakat, a nőket és a gyerekeket és végül a csecsemőket is, hogy bekerüljenek a világ egyedüli útlevél alapú azonosítási rendszerébe. Ha az emberek nem állnak ellen ennek, azt hiszem, ez lesz a vége a liberális demokrácia mindenhol. Azt mondanám, ha Önöknél nem magas a kockázata annak, hogy valamilyen fertőzés következtében meghaljanak, akkor ne oltassák be magukat! Nem vagyok oltásellenes, hanem a biztonságos gyógyszerek pártján állok. Ne adassák be, mert nincs olyan nagy kockázat, amelyet csökkenteni kellene. Dr. John Ioannidis számításai bizonyítják.
A 70 vagy 60 év alattiak esetében nagyobb az influenza miatti halál kockázata, mint a Covid-19 miatti. Ha tehát nem szokták beoltatni magukat as szezonális influenza ellen, miért akarnák beoltatni magukat a Covid-19 ellen? Kisebb kockázatot vállalnak. Ha úgy döntenek, hogy nem oltatják be magukat és elegendő számú munkatársuk, családtagjuk és barátjuk van, akik szintén nem adatják be az oltást, akkor nem fogják beindítani az oltásiútlevél-rendszert. Lehet, hogy Észak-Amerikában jó esély van erre, mert nincsenek annyira ráállva az oltásokra.
Az Egyesült Királyságban már vesztettünk. Azt hiszem, már a felnőtt lakosság több, mint 60%-át beoltották. Ez a fejlett világ legátoltottabb országa és mi leszünk az elsők, akik elbukunk. El fogom hagyni az országot, mert sötét hely lesz. Mit gondol, kik ragaszkodnak az oltási útlevélhez? Azok, akik rá akarnak venni, hogy rendelkezzünk ilyennel, akik irányítani akarnak. Nincs rá szükségünk, nem származik belőle semmiféle előnyünk. Csak annyi fog történni, hogy rendkívüli mértékben korlátozni fogja az életünket. Folytassanak kampányt az oltás ellen és menjenek olyan országba, ahol lassú az oltás! Ez az én tervem. Nekem most mennem kell. Nem fogom beoltatni magamat és nem hiszem, hogy ez még sokáig folytatódhat.