Nem akartam szólni, Isten bizony, hogy nem akartam. Mert a keserûségtõl már lassan írni sincs kedvem. De nem tehetem, mondanom kell, százszor is, ha kell ezerszer, hogy mindenki meglássa, hogy mindenkihez eljusson az igazság. Mert felelõsséget érzek embertársaimért. Igen, én még ilyen „idejemúlt, avitt” dolgokkal küzdök, mint a másokért érzett felelõsség. Mert a Teremtõ kiválasztott arra, hogy szóljak. Tollat adott s szavakat hozzá.

A Teremtõ azzal bízott meg, hogy elmondjam, hogy leírjam, hogy nagyon nagy baj van. No nem csak az országban, az egész világon! S nem is itt született a baj, ide csak begyûrûzött. S jól érzi magát nálunk, így aztán alaposan berendezkedett ide. A fejekbe. A mindennapjainkba. A lélegzetünkbe, az atomjaink szintjéig rágta be magát, s fertõz már a születés pillanatától.

Testvéreim, EMBEREK!

Ébredjetek fel! Utolsó emberhez méltó perceinket rabolják el, nincs tovább idõnk álmodozni. Világunkat a sátán uralja. Neve: PÉNZ vagy HATALOM vagy PROFIT. Mindenikre hallgat, sõt együtt szereti hallani mindet leginkább.

Húsunkat rágja, megaláz, ellopja a lelkünket, az álmainkat, az idõnket. Megfoszt bennünket magunktól, a gyermekeinktõl, a fáktól, madaraktól, a napfénytõl, az élettõl. Vegetáló, konzum idiótákat gyárt belõlünk. Terelhetõ, kiszolgáltatott barmokat. S cinikusan vigyorog ránk a bank automaták csillogó képernyõin át, a zavarodott tekintetû orvosaink szemébõl, a bevásárlóközpontok polcai között, az iskolapadok mögé bújva, beléptetõ kártyás munkahelyeink felismerõ automatáin keresztül, vigyorog és boldog, hogy ma is, holnap is õt szolgáljuk. Tudja, hogy csak addig van hatalma fölöttünk, amíg össze nem fogunk. Egy-Én-enként. Egy szilárd, konok egységben. Amíg egy szívvé nem válunk, s egy erõs akarattal ki nem állunk az EGY SZENT VALÓ s ÁG mellett. Mert az õ mûve az is, hogy élhetetlen, rideg, lélektelen városokba terelt ember-százezreket. Elszakított bennünket pontosan szerkesztett terve szerint egymástól, önmagunktól, múltunktól, a Teremtõnktõl. Elszakítja tõlünk a szomszédainkat, szüleinket, gyermekeinket, elhagyatja velünk temetõinket. Beköltözik a hitvesi ágyunkba, a szülõszobákra, gyûlöletet gerjeszt közöttünk, s boldog, mert mûve már majdnem kész.

Testvéreim! Ébredjetek fel! Élesszétek újra magatokban a Szent Lelket, mert azért küldte nekünk a Teremtõ hogy megerõsödjünk általa, amíg újra el nem jön. Fordítsátok újra arcotokat az egy közös forrásunk felé. Tagadjátok meg a hazugokat, néma ellenállással tagadjátok meg õket. Térjetek vissza önmagatokhoz. Öleljétek magatokhoz gyermekeiteket, s figyeljetek nagyon rájuk. Mert õk hordozzák az igazság csíráját. Csillogó tiszta tekintetükben találjátok meg a helyes utat. A szeretet útját. A feltétel nélküli bizalom és szeretet útját. S ne feledjétek. Csak addig van hatalma fölöttünk a rontás hamiskártyásának, amíg egy nagy szent szövetségben képesek nem leszünk a mindennapok egyszerû kihívásaiban hitet tenni a teremtõ egy szent Isten mellet. Aki nem az egyházakban él, hanem a lelkünkben. Mindannyiunk életet és értelmet adó egyetlen igaz valósága. A többi csak szemfényvesztés, csak ócska trükk. S ha képesek leszünk hitet tenni újra minden gondolatunkkal, minden cselekedetünkben., akkor megszûnik a gonosz hatalma fölöttünk, a világunk fölött. Akkor majd megszûnünk konzumidiótáknak lenni, ismét csillogni fog majd mindenki tekintete a boldogság párájától s a virág újra illatozó virág lesz, a madarak hangját is hallani fogjuk ismét, a napsugarak öltöztetõ melege simogat majd minden megállni, csodálkozni képes embert.

Testvéreim, embertársaim, remegõ szívvel kérlek Bennetek, ébredjetek fel. Értem is, a gyermekeinkért is, mindannyiunkért.

Én csak asszonyi nyelven tudok szólni. Alázattal kérni. Hallgassatok meg, amíg még nem végzetesen késõ.

Udvarhelyi Róza