Pozíció-expozé

Gavallér János

Pozíció-expozé (Bûnös és áldozat)


Sorsirónia, hogy az idõ rohanása, elmossa a különbséget bûnös és áldozat között. Sõt, a történelem igazolja, avagy fából vaskarikát gyárt, hogy az áldozat magatartása vezetett a bûnös reakcióihoz. Természetes tehát, hogy aki ért az idõ nyelvén – avagy magyarázatot akar gyártani a történésekre, pozíció-expozét gyárt-, annak egyszerû „kézmozdulattal”, retorikai fordulatokkal, könnyed játék az áldozatra kenni a bûnt. Mert az eszmék és a gazdasági törvényszerûségek azonképpen való beállítása, hogy a megélt múlt, egyfajta, kényszer-realizmus alapján játszódott le, csakis annak köszönhetõ, hogy a hierarchia lépcsõfokát elfoglaló egzisztenciális hatalmak nem vállalnak felelõsséget tetteikért. Így, például Magyarországon, ezért nem értik meg a „kapcabetyárok”, hogy a felelõsséget nem lehet a múltra, feljebbvalókra, létezõ, vagy képzelt törvényekre hárítani. És természetesen a „legalja-népre” sem fogható a gazdasági hanyatlás, vagy a gazdasági felemelkedés.

Mit lehet és mit kell számon kérni a mindenkori demokratikus eszme-kor hierarchikus-társadalmán?

Az ego gyarlóság fricska bicskája, hogy szózuhatagokkal árassza el az elmét, megtévesztve a realizmust, elõre, hátra, jobbra, balra mutogatva másokra fogja a történelem jelenolvasatát. Az alattam lévõn számon kérni a hibát, bûnös nézet a legelvakultabb ostobaság. Így azon okoskodás miszerint, azok kerülnek a legalkalmasabb helyre, akik a legalkalmasabbak a probléma magoldására, az idõvalóság meghazudtolása. Egzisztenciális örökségi törvény, hogy „apáról fiúra száll a mesterség”, azaz mindig csak a rendszeruralkodók gyermekei – akik vér-elfogultsági alapon ítélkeznek-, léphetnek feljebb a lépcsõn, így csakis kívülálló okokra hivatkozva kommunikálhatják a történéseket. Igazi változásokat, így sohasem remélhetünk attól a „kaszttól”, amelyik totemdinasztia-vágy irányította funkciórab.

Egy korty vízbõl lehetetlen adni a szomjazónak, de a sok-sok hektoliter vízbõl, egy korty, életet menthet. A kevésbõl keveset adni, vagy a sokból sokat adni, nem jelenthet ugyanazt, mivel az élet szükségletei függetlenek attól, hogy kinek-kinek milyen lehetõségei vannak. Az erkölcsi példamutatás is, piramis alakzatú normakontrollt követelne meg a törvényhozóktól, azaz lelki és morális síkon egyfajta felülemelkedettséggel kellene rendelkeznie azoknak, akik másokat képviselve, tükörként jelenítik meg a társadalmat. Ugyanis a hamis próféták, hamis világot teremtenek: "a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül" (Mt 24,12).

Ki hát a bûnös és ki az áldozat?

A gazdaságot irányító hiénák meggyõzõdése, hogy a kierõszakolt adók, a megfizethetetlen kölcsönök mûködtethetik még mindig a megkeseredett életet.
Egyszerû matematikai feladványként, korképletként tekintenek az emberi élet minõségére, így sohasem képesek lélekhatások vizsgálatával - az emberi jogok gondoskodási kötelezettségérõl-, hétköznapi lehetõségként gondolkodni, számolni. A vonzás-taszítás szisztematikája szerint, a legnagyobb, legerõsebb befolyással bíró személy normája, emberi karaktere végighullámzik a társadalmon: Így tehát – tisztelt vezetõink- minden ítélet, bírálat legfontosabb kiindulópontja az önvizsgálat és ennek az önvizsgálatnak az eredménye tükrözõdik végig az ország állampolgárain.

A rendszerváltásnak titulált, gazdasági rabszolgaságba vezetett ország, már nem tudja elfogadni az MSZP mamelukjait; a Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai bábüzletemberek ragadozó magatartását; a „globálnyik-liberál-hajbókolókat”; a sikerpropagandát, álmodó FIDESZT; és a funkciórab generációs sodródás a katasztrófa felé tereli az embereket. Pucér valóság a Bogár László által vázolt „népirtás”, amelyet a népesség csökkenése statisztikailag is igazol. A családalapítás felcserélése egotista nihilvágyakra már jelzi, hogy a társadalmak pszichoszomatikus megbetegedés áldozatai. A leghatásosabb ellenszere ennek a bank-központosított világnak az önzetlen szeretet. Az önzetlen szeretet viszont nem kéri a „halálos betegtõl”, hogy ossza meg az utolsó korty vízét a jutalom-orgiákban fürdõzõ oligarchiákkal. Amennyiben – önzetlen az áldozathozatalból példát mutat az ELIT-, képes megválni anyagi javaitól és a társadalom oltárán feláldozza kétes magántulajdonát, úgy még visszafordítható a teljes agónia és újra talpra állhat a nemzet, ellenkezõ esetben „ebül szerzett jószág ebül vész el”!

Ami az IMF segítõ halálhurkát illeti – hisz egy megbénult gazdaság sohasem lehet képes arra, még ha a kölcsönöknek köszönhetõen túléli a katasztrofális összeomlást sem, hogy az eddigi adókon kívül még többet von el önmagától, hiszen akkor újabb és még nagyobb hitelekre lesz szüksége-, kéretik elõbb ismertetni a társadalommal, hogy mióta tagja, befizetõje vagyunk: Mekkora összeggel járultunk hozzá a mûködéséhez és ez a mûködés kinek az érdekeit szolgálja? A halálszorítást, köszönjük, nem kérjük!

„Minden bûn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. (Mát. 12,31.)”

2012. 04. 24.