Delfintánc

Gavallér János

Delfintánc


Apáink bûneit görgessük az úton,
s egyre távolabb, elveszni látszik a cél.
Nincs vonal, mit átlép a kegyet gyakorló.
Nincs szív, mely a tükörbõl vissza-visszanéz.
Csak a bûn, a bûn ringat, altat szüntelen:
Mögöttünk leigázott népek árvái
sírnak, sodornak nagyhatalmak s csatlósai
csörgetik csajkáikat, koponya és csontok
közt botladozva -etetni kell a barmot-,
a lélek keresi testvérét, kit megölt.
Ezerszer újra meg újra járja sorsát,
míg gyilkos keze át nem öleli társát,
és szívét, mint szent ereklyét, köré fonja:
Pont akkor, majd ott, megszületik az ember,
aki nem kérdez; aki nem gõgös, csak van
és alázatot gyakorol a tükörben.
S aztán hallani lehet majd több ezer év
bûnben fogant lélek kárhozatra ítélt
sorsáról, amit elnyelt az örök éter,
mintha sohasem létezett volna e kor,
mintha az imádott hõs, Mammonmoloch,
sohasem ringatta volna, báb-bölcsõjét.
„Semmi sem múlik el nyomtalanul.” Csõre
vés testbe a csömörnek örök bílyogot:
Soha ne feledd, mit tettél, mert azt kapod,
amit adtál, - és a város fölött ott ül
egy indián, a tûz ég s égbe száll a füst-,
végtelen fájdalom öleli át a gonoszt,
sejtek sejtelme, ez a föld az otthonod.
Rostál az idõnek nevezett körforgás,
s szédülsz, mint húsvétkor gyermek a körhintán,
hányni kell, borzalom kering mély, bús titkok
háta mögött: „Ember embernek farkasa”,
oka sincs tán a bosszúnak, csak hosszúnak
tûnik a szú sercegése, fák sírása.
A legszebbik létezés fájdalmat dadog,
valakik illúzió görcsöt kötöttek a
Láncra, s félelem gyümölcsöt terem a fa.
Szeretetínség-járványban szenved a test,
és az ember rohan, egyre több bûn után.
A megállj parancsot törölte a tudat,
s dimenzió fogságban determinált az agy.
Ezer biliárd óceánban delfintánc
az élet, s víztükörben szétszakad a Lánc,
s az univerzumon DNS gurul át…

2012. 01 31.