Kiszivárogtatás


Gavallér János
(üzenet Szeszák Gyulának)

Kiszivárogtatás, avagy a kivétel erõsíti a szabályt

A megosztás, az egyetlen és leghatékonyabb fegyver a demokrácia ellen. Az individuum gondolkodási irányát úgy befolyásolja a közösség, hogy az egzisztencia mutatóit, a megélhetés statisztikáit, azonképpen jellemzi, ami látszat konkurenciát generál. Azonban mindenkinek tudnia kell arról, hogy
a hatalomgyakorlás sohasem volt és sohasem lesz a tömegek kezében. Mindig és mindenkor egynéhány százalék kezében volt és kezében lesz az a lehetõség, hogy megszerezze a törvényalkotás fölötti monopóliumot, ezáltal a médián keresztül hirdesse a megkérdõjelezhetetlen normát. Nos, ezen norma, általában az úgynevezett „felsõ tízezer” érdekeit és életvitelét alátámasztó közhiedelem, amelynek propagálására szolgál a köz- és magánmédia.

Mindig voltak és lesznek olyan egyének, akik az egzisztenciális igényeik alapján – és a statisztikai ráta, illetve az ellenállási erõ felmérése érdekében, nyilvánosságra hozzák azokat a tényeket, amelyek hogy úgy mondjam, kiugrasszák a nyulat a bokorból-, ismertetik a társadalommal azokat a tényeket, amelyek alapján mûködik a demokratikus diktatúra. Mert ugye kétség sem férhet ahhoz, hogy a demokráciának nevezett – tudatbefolyásosra alapuló média-, oda és akkor teszi az egyént, ahova és amikor akarja. A legszomorúbb, hogy az általában elfogadott elemzõket, pont azon erõk finanszírozzak, illetve biztosítják egzisztenciális elõmenetelüket, akik a pártok hatalomgyakorlásának érdekében gazdasági és anyagi befolyásukat latba vetik.

Ismerjük Csurka István múltját és jelenét, Molnár F. Árpád, Drábik János, Dr. Bogár László, vagy Posta Imre, illetve Vukics Ferenc tevékenységét, de személy szerint én még nem láttam egyikõjük vagyonnyilatkozatát, adóbevallását sem, vagyis tudtukkal, vagy tudtuk nélkül csupán eszközeivé váltak a hatalom még erõsebb beágyazódásának. Ugyanakkor tudunk Toroczkai és Budaházy tevékenységérõl is, akik szintén azon demokratikus társadalmi berendezkedésnek köszönhetik egzisztenciájukat, amely megkérdõjelezi életvitelüket és a valósághoz dotált viszonyukat. Szokták mondani, hogy „Vak vezet világtalant” és sajnos azok az egyének bírálhatják csak a társadalmi berendezkedéseket, akik ettõl a berendezkedéstõl várhatják, illetve ennek köszönhetik életvitelüket, egzisztenciájukat.

Nincs annak semmi értelme, hogy a fölöttünk lévõt kritizálva, fölmentsük önmagunkat a társadalmi különbségek gyakorlatának kivitelezésétõl, azaz ne lássuk azt ahogyan élnek tömegek ( a társadalom 90%), és ne vegyük észre azt, hogy mi is abba a 5-10% tartozunk, amelyik kifosztja a magyar társadalmat, az emberiséget. Aztán meg ki-kidöntse el, hogy ki mellé érdemes állni!

2011. 12. 06.