Szkepszis

Gavallér János

Szkepszis


Guillotine alatt nyöszörgõ kudarc,
fülkeforradalom, bankháború,
kényszer törvény, munka, munka, munka,
s eltûnt a bér, az ember… Stációk!
Visító virágok, síró kövek,
rohanó utak visznek a semmibe.
Éterben nyüzsgõ üzenetekkel
determinálnak az oligarchiák,
s nyöszörgünk, falak között… félelem
vezeti a nappalt, s az éjszakát.
Meddig, s hová vágtat a Négy Nagy Pej?
Elveszett Isten lélekostora…
Bátrabbak lettek a buzgó bátrak,
hízelgõbbek a sánta stréberek,
nullák nõnek az égig, Létárak,
futószalagon manna csörgedez.
Vörös-fekete illúzió lepel alól
kilóg a lóláb, bukik a bukméker,
tõzsdekrach… s ketyeg az idõzítõ,
senkik sem figyelnek már semmire,
minden megtörténhet, habár véges
a test által határolt történet.

Körhintán, hullámvasúton alszik
a begyepesedett agy… lélegzik
a vágy… sír a reszketõ temetõ,
mocsárban az otthontalan ember,
s bilincset csörget a csecsemõ!

Tükörtornyok õrzik-védik Mammont,
- a haldokló sárkány tüzet okád-,
bûnös a bûntelen, a lázadó,
az éhezõ gyáva-gyenge család.
Merik és teszik, rázzák a láncot
a kutyák nyakán! Uszító eszmék,
tanok lebegnek fölöttünk… gáncsok.
Óráról-órára színt vált arcuk,
szónokolnak, képviselik a törvényt,
Isten és ember elõtt egyenlõbbek.

2011. 10. 21.