Halálölelés

Gavallér János

Halálölelés


Van-e itt, egy-két nemesnek fattya-sarja?
Itt, ez édenkoszorúban, hol a haza?
Van-e az emberek szívében etika?
Az igazságnak, itt van még, az otthona?
Vagy a megroggyant szellemakolba terelt
nép-gondolat, csak stimulált statisztika?
S matt agyak striguláznak, állnak vigyázban,
egy torz-korcs, megfelelési kényszer alatt!
Lélek-kereskedõk alkuja, mulya szleng:
Köpködnek egymásra, halálra ítéltek!
A sír felett nevet, az oligarchia.
Nincs és sosem volt alvilági maffia!
Kirekesztõ izmus pusmusa a kereszt,
reszket a bûnt ölelõ…

„megdöglött a disznó”,
-mondták egykor, - Rákosi különb volt- súgják,
s a mennybolt leszakad, fülekben halk moraj:
Hajrá fiúk! – a vörös túlvilág szurkol.

Nem vágyik „aranyos szegletre” születni
már a szellemóriások közül senki.
Fehéröltönyös uzsorának itt a bank,
s a helytartók asztaláról nem hull morzsa…
törvényt írnak a Sátán napszámosai,
épp olyan fehéret, mint a meszelt falak,
ideig-óráig tiszták maradnak
- a hazugok, a korok, az eszmék-… s talán
a bûn, örök örökletes, Fattyú-sátán!

Néhai barátok köpködnek egymásra,
sarcból lélegzik minden Júdáséjszaka,
nemes fattyak kései sarjai nélkül
a megváltó csillagállást fürkésszük,
reszket a lelkünk…

átöleltünk Sátánfatty,
- s ha akarod, ha nem-, magunkkal viszünk,
szolgának, a túlvilágra,

mert a magyar különb,
élve, Jézus Krisztussal megy a halálba!

2011. 09. 09.