A hitel korcsosulása

Gavallér János

A hitel korcsosulása

Széchényi István 10000 Ft hitelt kívánt felvenni a bécsi bankból és nem találták hitelképesnek, vagyis fedezet hiányában elutasították.

Volt valamikor tisztességes piaci magatartás a pénzpiacon? Nem valószínû. Ugyanis a bankokat, a bankok mögött meghúzódó gazdasági társaságokat, soha nem érdekelte az emberek sorsa, mostanáig. Mindig találtak újabb és újabb nemzetterületeket, ahol felkínálták a gazdasági fejlõdés legújabb vívmányait és csakis azon termékekre, szolgáltatásokra helyezték ki garancia fedezetként hiteleiket, amibõl a bankokat mûködtetõ gazdasági társaságok további növekedése következett. Azonban, - mint a farkába harapó kígyó- lassan bezárul az újabb és újabb földterületek kizsákmányolása, így rákényszerül „a láthatatlan hatalom” arra az egyszerû valóságra, hogy az emberek az általuk kínált munkaerõpiacon szerzik meg hitelképességüket. Azaz, fontossá válik a minõségi élet biztosítása azért, hogy fizetõképes kereslet álljon rendelkezésre, a kínálat, a profitrealizálás érdekében.

Hazánk, ebbe a csapdába többszörösen belelépett, egy olyan idõszakban, amikor a lélek megtisztulása, a bizalom helyreállítása lett volna a legfontosabb. Mert egy „vidám barakk”, egy civilizációs védõbástya, mint a serpenyõ nyelve kelet és nyugat között, minden korban õrizte a kultúrák közötti kiegyenlítõdés lehetõségét, ezért a közösségi tudat alatt, elvárta. -mint az emberiség öntudatra ébresztõje-, hogy életszínvonala a fejlett nyugat életszínvonalához csatlakozzon. Vágyaink, nem a szabad népvándorlásról szóltak, hanem egy kiegyensúlyozott jólétrõl. A pénzoligarchiák, viszont a kimeríthetetlen éhségérzetük újabb áldozataként, ránk szabadították a kóbor hiénáikat, a busás haszon reményében.

A szocializmus végnapjaiban, az arra „illetékesek” megkapták a lehetõséget, hogy vagyonukat azonképp gyarapítják, ami észrevehetetlen az átlag emberek számára (GMK, KFT), vagy épp olyan állásokat, amely a késõbbi egzisztencia-pökhendiségük alapja lehetett, azaz a gazdaságot felosztották önmaguk között, majd egy álrendszer váltással hitelesítették pozíciójukat. Az „utánam a vízözön” hozzáállással kisemmizték a társadalmat, majd felkínálták a jóléti államok szolgáltatásait, termékeit. Igen ám, de a társadalom oly kevés tartalékokkal rendelkezett, a társadalmi berendezkedésbõl is adódóan, hogy csak hitelek felvételével volt képes igazi piaccá válni. A lakosság, bízva a vezetõk ítélõképességében –hiszen állandó bizakodást közvetített a média-, élt a hitelfelvételi lehetõségekkel, de az egyre várt „nyugati bérek” sohasem érkeztek meg hozzánk. A felelõtlenség sokszorozódása vezetett ahhoz, hogy a munkabérek már képtelenek fedezni a múlt és a jövõ igényeit, képtelen a társadalom kitermelni a gazdasági fedezetet ahhoz, hogy számmisztikai csoda nélkül helyreálljon az egyensúly.

Most aztán, futunk a pénzünk után, vagy talán a bankok egyszerûsíteni kívánják gazdaságpolitikájukat azonképp, hogy nem vándorolnak területrõl, területre, hanem a lakosságot kényszerítik vándorlásra, egy olyan szemfényvesztéssel, amely ott tart fent csak életminõségi területet, ahol a befolyásuk, gazdasági kínálatuk szavatolt. Rákényszerítik az embereket, hogy harcoljanak egymással az életminõségi területekért, mivel saját tulajdonukat lefoglalták, kisajátították. Az alapvetõ tévedés, hogy az elme, az emberi ítélõképesség, már eljutott arra a szintre, hogy ne csak felismerje a számára káros folyamatokat, hanem visszájára fordítja a felkínált uzsorát.

A világválság hamarosan eléri azt a szintet, ahol már kezelhetetlenné válik a pénzmágia és véget ér a „trükkök százait” felvonultató könyvelési manipulációk sorozata. Mivel nincs a világon akkora fizetõképes kereslet se a lakáspiacon, se a szolgáltató ipar területén, amely lépést tudna tartani a hozamgarantált tõke vágyaival, így lassan, de biztosan jön egy olyan káosz, amely elõre vetíti a világ újra felosztását és az emberminõség kiegyenlítõdését.

2011. 08. 26.