Egy régi történet

Gavallér János

Egy régi történet


Keserû a madarak éneke,
a virágok színe is szürke,
szemem sem lát az orránál elõbbre,
kolomp zúg, menni, menni kell elõre!

Boton lóg a csürhe nép dühe,
s botjával veri Isten a dûnét,
bujkál a titok, az emberek között,
az érzés a bûnös, az üldözött.

Hibát hibára halmoz, a sors,
vagy lelkem olvas, más dimenziót:
se lát, se hall a tett és a valóság,
csak sír, bömböl, az ember-óceán!

Vétke a létnek, hogy lehet az élet?
A teremtõ nótáját húzza a szél!
Körül sem nézhet, az emberlélek,
parancsot oszt, a pillanatféreg.

Mennydörög néha az ég-ítélet,
tisztára mossa a lélekszennyest,
gyász-sírást vezényel a Sátán,
átkot oszt, elrejtett bûn, az áldás.

Hozsannát zug a tömeg, érted Júdás,
s Barabásért kiált: Haljon keresztfán,
az Ember! Szeretet és jó nélkül
haljon, dolgavégezetlenül!

Az élet kiált, új és új vágyakat,
Isten széttárja karjait: Ám legyen,
akaratotok szerint! Hát legyen
a Sátán, míg éltek, veletek kegyes!

2011. 08. 16.