Demokrácia, avagy a nyilvánosság kizárása

Gavallér János

Demokrácia, avagy a nyilvánosság kizárása


Arról álmodott apám és nagyapám, azt énekelte meg a költõ; - csak úgy tudok, magyar lenni, ha az idõtükörben visszanézve, tiszta lélek néz rám vissza – ha fehéren feketén vállalom tetteim, egyenes gerinccel élek, vállalom önmagam.

A demokrácia „néphatalmat”, vagy „népuralmat” jelent, ebbõl kifolyólag minden titkosítás megfosztja az „uralkodókat” a körültekintõ döntések meghozatalától. Nemzetbiztonsági kockázata csak és kizárólag a titkosításnak lehet. Mert ha azt feltételezzük, hogy az érintett országok, gazdasági csoportok nincsenek tisztába azzal, hogy a megszerzett információk kitõl és milyen szintrõl származik, akkor a teljes naivitást feltételezzük. Ha azt feltételezzük, hogy az ellenérdekelt hatalom, vagy gazdasági csoport nem tudja, mirõl van szó, akkor önmagunkat értékeljük le, saját naivitásunkat deklaráljuk. Hisz amennyiben Szilvásy, Galambos, Laborc, az állam biztonságát, veszélyeztetõ dolgokat mûvelt, netán kémkedett, úgy mindez csak felülrõl rendelve történhetett, és ha bármit is tettek, az egy másik fél tudta, megbízása és a törvények semmibevétele által történhetett. A letartóztatások azt a meg nem erõsített gyanút hagyják a nyilvánosság pletykaterítékén, hogy vagy a katonai ügyészséget, vagy a bíróságot dilettánsok irányítják, mert ha ugyanis ilyen magas rangú vezetõket bilincsben sétáltatnak, annak az országnak nem a saját népe elõl kell titkosítania, hanem rendet kell raknia a hatalmi hierarchia szintjein.

Gondolhatunk mi „uralkodók” bármit, a legvalószínûbb, hogy az a feltételezett állítás, miszerint Aczél György útmutatásai – „...az a vád, amit ellenem máig felhoznak, hogy fehér asztal mellett [intéztem az ügyeket], ez egy borzasztó egyszerû dologból született... én úgy éreztem, hogy a hatalom rekvizitumai nem teszik lehetõvé egy tisztességes vitának a kialakulását köztem és mások közt, és kerestem a lehetõségét ezen kívül találkozni.” -
ma is jelen vannak a politikai elit módszertanában, mit sem törõdve azzal, hogy a demokrácia játékszabályai ezt már nem engedik meg. A kapcsolatorientált hatalomgyakorlás, – mintegy átláthatatlan fátyol- hálózatot fon a szemünk elé, az elit-értelmiség pökhendi kegygazdálkodásos személyügyi viselkedése, mert a hatalom átrendezésével nem csak a személyi állomány maradt „nagyjából ugyanaz”, de a legfájdalmasabb, hogy a káderpolitikai gyakorlat is. Ebbõl következik az a sérthetetlenségi öntudat, amely jellemzi ma is a funkcionális „elvtársakat”, így viszont a tévedhetetlenség gõgjével, bármit megengednek maguknak.

A demokrácia mûködhetõsége feltételezi, hogy nem a kapcsolati tõke határozza meg a törvényeket, hanem a törvények határozzák meg a kapcsolatokat. Azaz, nincs spekulációs érdekvacsora, jogi csûrés-csavarás, csakis mindenkire egyaránt vonatkozó jogszabályok, törvények. Amennyiben tehát, egy demokratikus ország közrendje megengedi az igazságszolgáltatás felhasználását arra, hogy törvények fölöttinek képzelje magát bárki, akkor értelmetlenné válik az államapparátus fenntartása, mûködtetése, sõt a nemzetközi kapcsolatok terén (Nemzetbiztonsági szinten) nevetségessé válunk, mint partnerek. Megbízhatatlan kötelességtudattal a tárgyalóképességünk megkérdõjelezõdik. Azaz a fent nevezett urak esetében, csak a magyar állampolgárok elõtt homályos a tevékenységük, hisz a rálátás, a kívülálló szemével való megfigyelés egyértelmûsíti, hogy egy olyan ország, amely titkosítja megbukott tisztségviselõi tevékenységét, az tárgyalóképesség viszonylatában nem független.

Megéri tehát az a kockázat, hogy az ország – akár így, akár úgy kompromittálódjon-, csupán azért, hogy a kapcsolati tõke alapján, fenntartson egy kétes-kínos titkot, avagy további információszerzésre ösztökélje a nemzetközi hírszerzõk tevékenységét az országban. Mert az, mindenki számára világos, hogy a nagyhatalmak hírszerzõinek aktivitása megnövekszik, ha bármi kétsége támad. Ellenben az az ország, amelyik megnevezi a felelõsök azon tevékenységeit, amelyek vagy államközi kapcsolatok, kiszivárogtatásáról szól, vagy a gazdaságitörvények kijátszásáról szól, pártszimpátia, illetve kiépült hálózati hierarchia alapján, nos az az ország etikai útmutatást nyújt az állampolgári viselkedésre is és elvárhatja a nemzetközi elismerést is. A valódi ok lényegtelen, a titkosítás ténye és idõtartama ködfátyolba kalauzolja a demokráciát.
Mert ne azért változzon az ország, hogy a kiváltságosok kasztja bármit megtehessen, hanem a tisztesség vezérelt elv alapján, kiállása megkérdõjelezhetetlen legyen.

A bûn csak akkor nyer feloldozást, ha vezekelnek miatta.

2011. 07. 12.