Néhány sor a gloválnyikságról

Gavallér János

Néhány sor a globálnyikságról


Sorba állnak még mindig mind, pedig már nem jut mindenkinek zsíros állás, még mindig nem értik, hogy elmúlt a múlt. Ma már nem elég a „hûség a párthoz, hûség a néphez” frázisfricska hangsúlyozása, sõt, kevés a talpnyalás, a júdásglobálnyikok még mindig hiszik, hogy elég a hajbókolás, a tesze-tosza mismákolás. Itt vagyunk tehát mi magyarok, a párttitkár elvtársak elkényeztetett fiaiknak birodalmában, akik egész életük során mindent megkaptak a jóságos apukán keresztül a hatalomtól, egy valamiért cserébe és ez az egy valami, a lelkiismeret tagadása, azaz a hazugság: Egy hazugságra épített birodalom a csereeszközre, a pénzre épített társadalom.

Hogyan magyarázható az, hogy úgy helyeznek ki hitelt, adnak a gazdaság résztvevõinek lehetõséget beruházásokra, hogy a rendelkezésükre sem álló csereeszköz mennyiségét határozzák meg, amiért viszont jogalapot kapnak a leendõ haszon elkobzására. Mégis, milyen világ az, ahol a kivitelezõ a haszon nagyobbik részérõl lemond, csupán a csereeszközmozgást felügyeletét ellátó bankrendszernek nevezett szervezet javára? Az állam, legalábbis a demokratikus kapitalizmus keretein belül mûködõ államok, átadták a valóságos hatalmat a bankoknak. A bankok határozzák meg, hogy egy-egy ország mekkora nagyságrendû csereeszközzel rendelkezhet, mert amennyiben gazdasága a pénzoligarchiák által felállított kereslet kínálat mérlegserpenyõjét kibillenti, akkor a tõzsdék, pénzkivonással, korrekciót hajtanak végre. Nos, ennek a bankkormányzásnak engedelmeskednek az országok globálnyikjai.

Egy olyan régi törvényszerûség az elkötelezés általi akaratbénítás, hogy a társadalmak egyedei már észre sem veszik a behálózás pillanatát, csak élvezik minden elõnyét – a következmények figyelmen kívül hagyásával-, a tálcán kínált hitelrabszolgaságnak. A bankok a júdásglobálnyikok részére minden földi kényelmet, mennyei egzisztenciát biztosítanak, cserébe csupán azt várják el, hogy olyan törvényeket alkossanak, amelyek a bankkarám kerítését még erõsebbé teszik. Azaz a magántulajdon féktelen burjánzása, egy bizonyos meg nem határozható idõ után, eljuthat arra a szintre, ahol az egészséges élet kizárólagos egzisztenciális joggá válik (A jelenlegi egészségügyi szolgáltató rendszer már ebbe az irányba viszi a társadalmat.). A magántulajdon szabad szervezõdése, a részvénytársaságok, tehát csak akkor és úgy szolgálhatják az emberiséget, ha vagyonuk korlátok közé szorítva, ellenõrzés alatt áll. Mivel bármilyen gondolat, eszme ellenpólus nélkül, a megsemmisülés birodalmába repíti a tézist, ezért létezni kell antitézisnek, hogy értelme, színe legyen, mûködõképessé váljon. Összhangba az emberi élettel, a magántulajdon hatalomgyakorlása csak akkor és úgy hozható, ha az állam, olyan korlátok közé tudja szorítani a magántulajdont, ahol a csereeszköz fölött nincs befolyása, azaz a magánbankrendszer a kapitalista állam végét is jelentheti, ha továbbra is önnön érdekmotiváltsága szerint kívánja érvényesíteni erõfölényét.

A világ változása megköveteli az ember változását is, így a jognak feltétlen szolgálnia kell az igazságosságot, mert a jogállam már-már felszámolja a társadalom igazságérzetét, épp ezért szükséges – az ember lélekegyensúlyának fenntartása érdekében- a magántulajdonok között mutatkozó különbségek egyre kisebb szintre való zsugorítása. Mivel kampánypolitizálásba megy lassan a demokrácia gyakorlása és a kampányok költségvonzatát a pénzoligarchiák állják, így a társadalom érdekérvényesítõ ereje eltörpül, lényegét veszti a demokratikus hatalomgyakorlás. A „négy év diktatúra, egy nap demokrácia” oly mértékben rongálja az egyén teljesítõ képességét, hogy képtelenné válik humán-minõségének megfelelni. Churchill szerint: „A kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlõtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlõen részesít a nyomorban.” Itt az ideje, hogy emberarcú társadalmi berendezkedés lépjen a társadalmak ideaeszmény valóságába.

Az igazi társadalmi elemzések nem hallgathatják el, hogy a fejlett kapitalista, úgynevezett jóléti államok, a gyarmatosítás által, vagyis más nemzetek kifosztása, természeti kincseinek elkobzása által váltak a világ meghatározó erõtényezõjévé. Minden mellémagyarázás helyet újra idézném Churchillt: „Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam.”
Azaz, a megfoghatatlan pénzoligarchiák által tematizált közélet, egy alapjaiban hamis, a média által generált közfelfogás prostituáltjaként fetreng a demokráciában. Az egyén segélykiáltásai, a Hyde park szónokok sarkán száll a semmibe.

2011. 05. 31.