Vízen, kenyéren

Gavallér János

Vízen, kenyéren


Apám könnyei, csurog arcomon,
lelke lelkemet nyomja, fáj nagyon!
Ordítanék, de nem tudok.
Nincs ki hallja, nincs haduram.
Nincs, ki átvigyen a túlsó partra,
merülök, - a világ egy szalmaszálon lóg-;
József Attila kiált: Levegõt!
Apám, letörlöm könnyeid:
Hallom századok könyörgéseit,
sírok siralmát lelkemben hordom,
szívemben õrzöm a stafétabotot,
megértem a szunnyadó magot,
a föld alatt kuporgó akaratot!
„Talpra magyart” zúg az agyam,
legyen minden úgy,
minden az, amiért a teremtõ,
az Isten teremtette:
Szavakba szerelmes az ember,
szíve minden sóhajt vermel,
minden könnynek szike a rögök,
apám, a fájdalom belénk költözött.
Halljuk: „Tiborcot” meg a Költõt!
Halljuk: A kutyát, az üvöltõt!
Halljuk korcs-dallamát a rendnek,
s a Trendek felülírnak mindent!
Apám, más értelme van már a szavaknak!
Gépek vetnek, és gépek aratnak,
határt szabnak minden akaratnak!
Vállalom sírnak a századok,
testem gyenge, erõm kevés
belém rúgnak, ha összerogyok,
ordítanék, de nem tudok,
nincs ki hallja, nincs haduram.
- Szunnyadó mag szívemben a vér!-
Felkeljen-e még a nép? – álmodom.
Az Istent kérdem: Mihez van jogom?
Apám, letörlöm könnyeid:
Lelkemen száradnak bûneik,
megölték a testet – Lásd ez kevés!
Emléket annullálnak:
Se Isten, se ember ne egyen-legyen,
soha semmi máson, csak vízen, kenyéren!

2011. 05. 13.