Létidõk

Gavallér János

Létidõk


Bevégeztetett. Alaptörvényt alkotott a parlament, kirótta a kor hiedelemeszményét. Nem volt és nincs olyan, ember alkotta törvény, amely kiállná az idõk próbáját, csak az emberi méltóság felülmúlhatatlansága alapján, az életrõl az Isten, az egyéntõl függetlenül kialakította fizikai, szellemi és erkölcsi mûködésmechanizmusát ez volt és ez lesz a törvény, míg az élet, élet lesz. Természetesen, minden korban, minden társadalomban, eszmerendszerben szájíze szerint formálja, értelmezi a hatalom a viszonyrendszereket. Az emberi élet, viszont csak és kizárólag az Isten formálta hiedelem rendszeren keresztül létezhet, mert ugyanis, amennyiben elveszíti hitét a mindenségtermészet törvényszerûségeiben, akkor megválik emberi mivoltától, és Istennek képzeli magát, ítélkezik mások felett a tévedhetetlenség Sátáni trónján. Azaz, semmiféle félelemmel nem kell viseltetnünk az illanó korok rögeszméitõl, a hatalom arroganciájától, hiszen az élet a szívünkbe írja a törvényeket, melyek felülírhatatlanok.

A törvények jönnek, mennek és a létidõben, csak pislog az ember, hogy bizony idõrõl-idõre, mint rongyruháját a koldus, váltogatja hitelméletét a hatalom, megfeledkezve az igazság lélekemelõ törvényszerûségérõl. Ugyanis az igazság, ha felismerik, ha nem, ha bevallják, ha nem mindenképp megváltoztatja a kreált valóságot. Az igazság akkor is létezik, ha a kor, vagy a szûk lokalitás nem vesz róla tudomást, sõt az emberek viselkedését, viszonyulását csak és kizárólag az igazságérzet befolyásolja. Ennek a mûködésmechanizmusnak egyszerû oka van, ugyanis az életnek értelme csak akkor elfogatható, ha az igazság irányítja a törvényeket. Mert amennyiben a paraván mögött irányító hatalmak képtelenek az igazság szerint irányítani, úgy az élet mûködõképessége korlátozódik, így a hatalom ereje fogy. Nos, ha 1848-tól a magyar társadalmunkat vesszük alapul, akkor láthatjuk, a nemzedéki idõk rostáján keresztül, hol így, hol úgy magyarázták a hatalmi struktúra kiszolgálásának szükségszerûségét a regnálók. Ha mély lélektani elemzést hajtunk végre, láthatjuk, hogy idõrõl-idõre veszít méltóságából, emberi együttérzésébõl és teljesítõképességének erejébõl a magyar társadalom, mert megfosztották az igazságérzetének kinyilvánításától. A következmények egyértelmûek: A Magyar állam ereje egyre fogy, no nem társadalmi szerepe, hanem érdekérvényesítõ képessége. Azaz, az igazságától megfosztott élet, vergõdik.

Az egyén számára még feldolgozhatatlanabb az a furcsa történelmi folytonosság, ami az országot egy új dinasztia hálózat alapján mûködteti, hol a szocializmust, hol a kapitalizmust. Mert bármilyen rendszer is legyen, a haszonélvezõi megöröklik (pia frausként) a hatalmat, no nem a vezénylõ pálcát, de az összes hangszer az õ szájízük szerint szól. Azaz, történjen bármi, a bírák, az ügyvédek, a rendõrök maradnak – hisz a regnáló hatalom törvényeit képviselve jártak el-, függetlenül tetteik igazságtartalmától. Aki tegnap ölt, ma hogyan lehet köztiszteletnek örvendõ? A magyar társadalom szakrális lélekjelenlétének köszönhetõ, hogy megtûri maga között az olyan egyéneket (Isteni megbocsátást gyakorol), akik az igazság keresése nélkül engedelmeskednek a pillanat törvényeinek. Mert ha a világ olyan gyakorlattá silányítja az élet mûködésmechanizmusának a törvényeit, amely akkor és úgy írható át, ahogy és amikor akarják a paraván mögött terpeszkedõ hiénák, akkor bizony az élet sorvadásnak indul és kihal az emberiség. Lehet a kor divatja szerint öltözködni, lehet a külsõt váltogatni, de nem ajánlott a belsõt, a hitét, az emberi lelket festegetni, ilyen-olyan hóbortok szerint.

Hogy mit szab ki számunkra a sors, azt a mások iránt megnyilvánuló cselekedeteink alapján dönti el az Isten és az Istennel folytatott szerencsejátékok talán nem a legjobb ajánlószelvények a lélektisztaságához, így az emberélet beteljesedése nem múlhat azon, hogy a lélekidentitásokat hogyan igázza le. Mindemellett 60-70 év jut bárkinek arra, hogy függetlenítse önmagát a kataklizmaeszméktõl, mert az idõ végtelen, csak a sors véges.

2011. 04. 12.