Hogyan nézzek arcotokra

Gavallér János

Hogyan nézzek arcotokra


Hogyan nézzek arcotokra?
Hogyan hihetem rólatok,
hogy nem szenny csorog, - könnyek közt,
kéjgyalázat-, megszarusodott
bûnbarázda barátságos
mosoly-álorcátok mögött?
Honnan tudom, hogy bizalmam,
éltem küzdelme, e földön
értetek, értelmet kapott?

Bizonyság volt – összetartás,
nemzetem erénye szentség-,
hõsök haltak bátran értünk,
õseinkért kiontott vér
öntözött minden porszemet,
s Hazánkat szeretve mentek,
testvérnépek szülöttei
vérmezõk pokoltüzein
keresztül, csakhogy becsület,
igazság, szentség fent maradjon!
Jött, vaksötétség, - Kiegyezés!-
s tombolt büszke pénz-szövetség:
Vérpadra vitték szentlelkünk,
facsarták Isten-nap hitünk,
utolsó csepp vérig itták
ármánnyal telt kéjes kupát,
szennyet fröcsköltek szerteszét!

Tettük, szülõt, Hazát emészt.

Hogyan nézzek arcotokra?
Azon szégyen szarusodott!
Áttörhetetlen gyalázat:
Szülõ, testvér, házrombolás,
kiárusító árulás!
Szövetségesünk, torz kétely,
hogyan, miként is lehetne?
Hisz zsivány métely a kincs,
mellyel behálózzák hitünk,
eszünk, lelkünk és életünk.
Kofa ricsaj hallik mindig,
ha esküt mormog torkotok:
Riadt füst száll, fel az égig,
testlelketek otthonából,
pokolpír ég álorcátok
hüllõbõre alatt; korom
telepedett, Sátán-sötét-