Lélekhalál

Gavallér János

Lélekhalál


Minden hang egy-egy vészharang,
kékre vert, átvert, jaj szuszog,
utcán, éterben, barlangban.
Hipnotikus káosz unszol,
gyorsuló apokalipszis,
árnyék, béna bús akarat,
Babiloni Szajha, szkepszis,
- jósok kombájna vért arat-,
behálózott titkos kódok
piruettje szédít, szédít,
gyilkos-göröngyös szennyúton.
Születéstõl sírig virít
halált harangozók kongó
vészharangja.

Meglopta, kéjvisongásba
csalta az emberlét útját,
parazita, léha ága
a fajnak, mézes-mázos ág,
harsogó kór, lélekhalál.

Érzéstelen durva hajsza,
kielégíthetetlen vágy,
hernyó-araszolva tolta,
pirinytudás-õsboldogság
végtelen lépcsõjén porba,
a teremtõ szeretetút
magával ragadó lángját.
Elégtünk, elsorvadtunk,
Sátán fújta légvárakban,
s csak üvöltünk, csak üvöltünk,
mint a fába szorult féreg:
Hol a Szentlélek tengere?

Szennymocsár az embereszme,
kasztba születõ hit, vak dogma,
testvérre vadászó elme
szülte sivár kõsivatag,
mert gyõztes-gyilkos igazság
szellemszele a gondolat,
hogy az erõsebbnek mindent szabad.
Strómanpapok helytartónak
szegõdtek, lélekjuhásznak,
kolompos csõsznek, szolgálni
csörgõ ezüst, haláljogát.

Test és lélek közé éket,
vért, vért, bánatot, véget, bûnt,
ültettek szleng-szellem szelek…
azóta félünk, remegünk.

2009.11.22.