Bayer Zsoltnak

Gavallér János:

Bayer Zsoltnak

/Válasz, Bayer Zsolt: József Attilának címû írására/


Tudja. Tudja az Isten adta. Betûformáló aggyal áldotta meg az Isten, igazat, valót bontogat zsírpapírból, csak a beavatottaknak érthetõn, hányja a lélek emészthetetlen pillanatait.

A hazug világ áldozatairól fröcsög, fennhangon hõbörög, s közben mióta él, a tál lencséért következetes.

Népszabadság, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap…

Felébredni látszik benne a magyar öntudat!

Madách, József Attila tapasztalatát, a magyar média vezetõ munkatársaként, lassan, felfedezve a lélektan mindennapjait, megértve, késve, kommunikálja. Lassan valahová jut.

S Tiborcot még megse kérdi: - Mi bánt komám? Miért sírsz? Mi fáj? – értelmiségi.

A lencse az asztalon, - Ízetlen esõfelhõkrõl károgni jó!- s jut sok hunhalom.

Kihal egy, tíz, száz, sok nemzet, s nem a tény, az út rögös – ízlik a lencse, fõmufti?

Sírni kell még sokat, e nemzetnek majd' kihalni, hogy az érzés hûséget teremjen a tollforgatók torkán akadó szavaik kimondásáért! Zsarnok a kor, s ti hû szolgálói, keresitek más korokban, más megoldásokban, emberekben az igazság héttoronyba zárt kísértetét. Hazudtok. Jobb kort, igazabb embereket, idõt nyertek másoknak, eszméknek, - a tál lencsét falva-, magatoknak.

Mintha húsz éve, akkor és ott történt volna valami – Madách és József Attila szíven szúrva-,
a lencsét elfogadtátok, azóta zabáljátok és a hibákat másra, hárítjátok! Mit is tettetek akkor?

Hatalmon osztozkodók? Tisztában voltatok azzal, hogy egy nemzetet árultatok el? Mindegy kinek és mennyiért, milyen eszmének és hogyan: a rendszerváltók ti voltatok és a nép szemében bûnösök, mert rosszabb valóság özönlött az álmokra, mint a félelem, megbocsáthatatlan megalázás, elhoztátok az embert gyalázó pénzhatalom virágzását.

Mindegy mit hoztok fel mentségül, ugyanúgy és ugyanazok köpnek szembe, mint egykor!
Több a lencse és kevesebb a kanál! Ne sírj hát terheket hordozó áruló, fald a lencsét, hisz élni jó!

2009.08.02.