Kényszerzubbony

Gavallér János

Kényszerzubbony

Nem a szánkon, a szívünkön van lakat!
Elfojtott érzés kong, szúró búbánat,
iszonyat, - papírjogon lóg a lelkünk-
s hazugság minden törvény, kín, legbelül.

Áldozatként lógunk újkor keresztjén,
mi mindig utolsók. Sose elsõként
üdvözölünk, a bûn tartópillére
a létünk, büntetés elszenvedõje.

És hordjuk a keresztet Öregisten,
lelketlenek megvetését Nagyisten!
Mi nyomorultak, átkozottak, bénák,
hordjuk a szívünkben a vétót, némán.

Ládd, a földön svihák rongy zsivaj dívik:
A becsület stigma, s a tisztesség bûn!
Elõítélet rabja minden szegény,
s tályogot húz Média, szemed elé.

Kimondhatatlan pusztítás lelkünkben
az álság. Hazug kurjantás Nagyisten
minden, mit a demokrácia hangos
jelszava húzott ránk, szûk kényszerzubbony!

Nem a szánkon, a szívünkön van lakat!
Diktált lüktetés dobog lakat alatt;
eleven sebbõl buggyan bús fájdalom,
mély mélakór fogja a társadalom.

Öregisten, dívik már korbácsolni
az igazat, a jót, s a bûnt titkolni!
S a váltóbotot, hazugvilág, egymás
véres kezébõl véres kezébe ád!

Szolgánk nem volt, s nincsen. A lét szolgálat,
Öregisten, s az ostor végén csattan!
Miért kellene már most feloldoznod:
A bolygók közé zuhant hajnalcsillagot!

Szemünkben könnyek, a szívünkben bánat,
ellopták a szót, a szánkban csak nyál van,
s lélekvéreset köpünk a világra,
csodára, tavaszra, várunk a lángra!

Halottak szívében örökre nyár van,
nem verik bûnös elitet rabláncra,
Nagyisten, látod, nem szakad le az ég!
Örökre földhözragadt a bûn-tetés!

2009.02.13.