Egzisztenciarabság

Gavallér János

Egzisztenciarabság

”Következmények nélküli ország” – Fritz Tamás politológus szállóigéje olyan gyökeret vert a társadalomban, hogy a kereskedelmi média mûsorvezetõ újságírói szeretettel alkalmazzák a beszélgetések tévúton tartására. A logika, a tudomány és a társadalom rendszerkövetelményeire fittyet hányva, az ok okozati függõséget figyelmen kívül hagyva kérdéseiket úgy fogalmazzák meg, ami alapján nem kell foglalkozni az elmúlt hibáival, már csak a jelen feladatai a meghatározóak. (A múltat végképp eltörölni!?)

”fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetõit és vezetõ publicistáit, hogy mire számíthatnak, bevonni õket ebbe a folyamatba” – mondotta a nagy Õ!

Szóval az újságíró etika, a tények elfogulatlan tájékoztatása leszûkül arra az egyszerû szintre, ahol a megrendelõ, tulajdonos meghatározza a konklúziót és a valóság, a kialakulási folyamat figyelmen kívül marad? Mert mit is jelent a sokszor ismételt „jelenlegi helyzet” a mûsorvezetõk szájából? A jelenleg divattá vált „világválság idején nem megengedett” kifejezés, hogy a sokkal konkrétabb és sokkal elfogultabb szóparavánokat ne is soroljam. Az alkalmazott jog, vajon törvényesen megelõzheti-e a következményeket? A törvény alkalmazása során, csak a bekövetkezett törvénysértés után képes felelõsségre vonni; ergo ne mondhassa a banki tolvaj, hogy ne firtassuk, honnan származik vagyonom, hiszen akkor a gazdasági vérkeringésbõl kivont pénz, amibõl már tisztességes vállalkozást vezet, láncreakciót elindítva munkanélküliséget termel? Vagy ne hivatkozzon a hozzátartozó arra, hogy bûncselekmény történt, megölték a hozzátartozóját? Mondhatjuk azt, hogy a jelenlegi helyzetben csak a temetés a fontos és nem a cselekmény minõsítése? Példálózhatnék napestig, ha a társadalmi részvevõk olyan erkölcsi nívót állítanak maguk elé, amely elvet minden emberi érzésen alapuló lélekigazságot, akkor nem várható el a közemberektõl az etikus közmagatartás!

A helyzet-kialakulás elemzése nélkül nem ítélhetõ meg a felelõsség és amennyiben az ország vezetõiben nincs felelõsség érzet, vagy ezt a felelõsséget a kommunikáció csúsztatásos módszerével elfedi, akkor megnyitja a hazugság kapuit és elülteti az emberekben a morális nívót:
”Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”
Bármilyen helyzetben elfogadottá tenni, hogy nem igazat mondani a helyzetünk megtartása érdekében jogos, akkor a társadalomtól elvárható ugyanaz a reakció, azaz foggal-körömmel ragaszkodni a hatóság félrevezetéséhez. Ráadásul ezzel a kialakult helyzettel egy olyan halmazati kommunikációs bakit elkövetni, hogy unos-untalan arra felhívni a társadalom figyelmét, hogy a „jelenlegi helyzettel” kell már foglalkozni, az azt a határozott üzenetet hordozza, hogy a hibákért, bûnökért nem kerülnek az emberek felelõsségre vonásra.

A „Szólás szabadsága” címû mûsorban a miniszterelnök visszakérdez: -„Ön honnan kapja a fizetését?”- Nem egyszerûen kifogásolható, hanem a társadalmi igazságosság oly irányba való terelése, amely arra enged következtetni, hogy a munkaadónak a felelõssége nélkülözhetõ, ugyanakkor a munkavállaló, az egzisztencia kialakulás folyamán, köteles, az embert emberré tevõ agymûködést mellõzve, végrehajtani akármilyen etikátlan cselekedetet (õrzõ-védõ pénzbehajtó fegyveres magánhadseregek)! Messzire jutunk, ha így haladunk az ember megalázásában! Hiszen ha testiépségét veszélyeztetheti, egy törvényesen bejegyzett vállalkozás, azért egy, vagy több embernek, mert véleményt nyilvánít, tüntet, akkor jogosult mûködni egy a magyar emberi élet védelmére alakult egyesület is. A törvények, pénzerõ ügyvédi olvasatában való mûködtetése egyéni értelmezéssel ruházza fel az embert.

Ha a törvények megfelelõen mûködnek Magyarországon, akkor az õrezrednek kell ellátnia a magyar „méltóságok” védelmét, ha viszont ugyanez a feladat magánkézben van, mint jelenleg (a miniszterelnök védelme, ráadásul nem is magyar cég), akkor a törvényes rend sérül. Emberi következtetés szerint nem mûködik megfelelõen az állam. Honnan és miképp jutott a társadalom ebbe a helyzetbe, az a társadalmat befolyásoló média mindenkori felelõssége, hiszen a tények ismerete nélkül nem lehet és nem hozhat megfelelõ döntést (objektív információ biztosítása, 2006 választás)a köz embere.

2008.12.17.