Türelem

Gavallér János

Türelem


Hallom távolodó lépteid kopogását…
a jó szándék hagyja úgy el az embert,
vagy a pokolba sétál be, mit sem sejtve,
a némberek közt fetrengõ vágy,
legyõzni a tisztességbe õszült pusztát!

Vágyom! – mint májusi esõre a föld-
Utánad futnék, vinném orgonák illatát…
Ne menj! Várj! Kivirul vihar után a mezõ…
Maradj még! Sohasem múlhatsz el!
Az esõ eláll! A bú elszáll!
Csivitelnek a madarak, lélegzik a föld,
pillangók porozta felhõk mögül
ki-kikacsingat újra és újra a fény.

Hallom távolodó lépteid kopogását…
A horizonton úszik halvány alakod,
távolodsz, kihûlni látszik õsotthonod…
Fordulj vissza! Míg friss bánatát
bírod hordani, s meg nem öl a honvágy!

Álmodom! - Kéz a kézben sár és por-
Szikkad nap perzselte arcunkon a ránc,
s végig fut a rónán sok apró tájfun tánc…
Emlékek seprik sivár koponyám,
frissen ásott szülõföldön sír apám, anyám.
Míg elfordul tekinteted, egy hitmagot ejt
az ég a megvetett szülõföld ágyásába,
hogy árnyékot, fát, meghittséget teremjen.

Hallom távolodó lépteid kopogását…
A lelkemen jársz, s taposod bennem az Istent!
Jöjj pihenj kedvesem! Ne fuss!
Bûn és a fájdalom ruhát varrt a lét,
de meztelen szíved, hûn, mindig hazatér!

2008.12.09.