Üzenet a magyar lelkektõl

Még élünk! A gyötrelmes jelenben. Ott vagyunk minden ember megfélemlített vágyában. Ott vagyunk köztetek a téren, mi egyek vagyunk! Magyar a föld,amin jársz, Magyar a szív, ami dobban, örökre írtuk vérünkkel az égre; a világ fájdalmát hordozzuk magyar léttel.
Kicsi emberek vagyunk mi, iciri-piciri emberkék, a fájdalmunk óriás; hetedhátországokon átsíró fájdalom! A földet átölelõ óriás fájdalom.
A mi népünket gyötri évszázadok egzisztenciás hatalmai: Láncszemek fûznek-vezetnek orrunknál fogva. Becsületünkre, lelkünk erejére törve, tesznek tönkre örökre, ha hagyjuk.
ÉN NEM LOPTAM, ÉN NEM CSALTAM, ÉN NEM FIZETEK!!!!
/mindenki mondja!/
ÉN NEM LOPTAM, ÉN NEM CSALTAM, ÉN NEM FIZETEK!!!!
A lelkem mondja és érzem a ti lelketek is: Tudják meg BECSÜLETES a nép!
Ha a lelkünkbõl felszakad a fájdalom, az iciri-piciri emberkék, ÓRIÁSOKKÁ válnak. Behálóz bennünket a rafinéria, ha külön-külön térdre rogyva védõ-vádbeszédünk kiáltsuk világgá! Ez ma már kevés. Nekik a lé, nekünk a lét a tét. VÁLASSZATOK!!!!
Kifizetjük-e mi az õ számláikat?
A szívetekre tett kézzel, a magyar lelkeknek tett esküvel mondjátok:
ÉN NEM LOPTAM, ÉN NEM CSALTAM, ÉN NEM FIZETEK!!!!
ÉN NEM LOPTAM, ÉN NEM CSALTAM, ÉN NEM FIZETEK!!!!
A NÉPNEK FÁJDALMAT OKOZÓ EMBEREK, VAGY MAGUKTÓL TÜNJENEK EL,VAGY A LELKEK FÁJDALMÁNAK ZÁSZLAJÁN MARADNAK MEG INTÕ PÉLDAKÉNT ÖRÖKRE.