Erdélyt nem a román katonák, hanem a magyar anyák veszítették el
Székelyföldrõl – honismereti elõadás-sorozat indul

A Székelyföldért Társaság és a Budapesti Székely Kör Alapítvány szervezésében „Székelyföld – Székfoglaló” címmel honismereti elõadás-sorozatot indítanak Budapesten, a Bujdosó Székely Vendéglõben. Ozvald László fõszervezõ ezt sajtótájékoztató keretében jelentette be 2012. február 24-én. Mint mondta a kilenc hónapon át tartó rendezvény-sorozattal szeretnék tudatosítani az autonómia szükségszerûségét.
Simó József elõadómûvész, a Magyarországi Czegei-Wass Alapítvány elnöke hangsúlyozta: – Csak magunkra számíthatunk Székelyföldön és idehaza egyaránt. Véleménye szerint a székely autonómia törekvés nem irányul senki ellen. Wass Albert író gondolataira utalva: „Nem akarunk mi semmi mást, csak élni…” Simó József kijelentette, az alapvetõ emberi jogok az összes utódállamban élõ magyarság számára nélkülözhetetlen! A Czegei-Wass Alapítvány elnöke rámutatott: – A hangos jelszavak helyett a csöndes tettek híve, vagyis javasolja az elvándorlás helyett az otthonmaradást, és a gyermekáldás elfogadását. Mert mint mondta, Erdélyt nem a román katonák, hanem a magyar anyák veszítették el.
Gaál István szervezõ, a Székelyföldért Társaság alapító tagja elmondta: a tízrészes sorozatban Székelyföldrõl általános történelmi, földrajzi, gazdasági áttekintést szeretnének nyújtani az érdeklõdõknek. Bemutatják majd Székelyföld kiemelkedõ alakjait, alkalmanként bemutatnak egy-egy tájegységet, széket, meghívnak egy-egy neves elõadót, s mindezt szeretnék megkoronázni a Bujdosó Székely Vendéglõben elfogyasztott vacsorával. Cseresznyés Mihály, a Székelyföldért Társaság másik alapító tagja hangsúlyozta, az elõadások révén szeretnék az autonómia-törekvéseket közelebb vinni az emberekhez, hogy megízlelhessék, milyen lesz, ha Szülõföldjükön magyar nyelven intézhetik majd közügyeiket. A hozzászólókhoz csatlakozott Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör Alapítvány elnöke, aki a Székely Kör kulturális tevékenységére hívta fel a figyelmet.
A „Székelyföld – Székfoglaló” címmel megtartott honismereti elõadásokat minden hónap elsõ péntekén szervezik, kivéve nagypénteket és Halottak napját. További részletes tájékozódás a www.szekelyhon.hu honlapon.

Frigyesy Ágnes

A szerzõ felvételeivel