Menyõi zarándoklattal zárult a Forradalmi Emlékév

Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2009. december 27-én Menyõn: – Menyõi zarándoklattal zárult vasárnap, 2009. december 27-én az 1989-es események 20. évfordulójára szervezett Forradalmi Emlékév.

Közismert, hogy Tõkés Lászlót Temesvárról ebbe a szilágysági kis faluba „helyezte át” egykori, az államhatalmat kiszolgáló püspöke, Papp László. És ide hurcolta õt és feleségét, Tõkés Edithet a Szekuritáté 1989. december 17-én, hogy a napokon át tartó kihallgatások után itt, a karhatalom által elzárt faluban érje õket az örömhír: megbukott a kommunista rezsim.

Ahogy Molnár Kálmán nyugalmazott esperes megfogalmazta: ekképp vált Menyõ egy hatalmas „nem”-bõl (ti. Tõkés László nem engedelmeskedett a püspöki jogtalan határozatnak, és nem volt hajlandó elfogadni a menyõi állomáshelyet) hatalmas „igenné”.

A húsz évvel ezelõtti karácsonyra emlékezett Tõkés László püspök, EP-képviselõ is igehirdetési szolgálatában a zsúfolásig megtelt templomban: két évtizede sorra tartották az istentiszteleteket, már a hagyományos idõpontokat is figyelmen kívül hagyva, hiszen egyre csak áradt a kocsisor, sõt, egy idõ után ki is kellett költözni a templomból, mert akkorára duzzadt a zarándokok sereglete. Az egykori temesvári lelkész, miután kegyelettel megemlékezett az akkori áldozatokról, illetve az azóta elhunytakról, vallomásos igehirdetésének egyik központi gondolatát így fogalmazta meg: „Abban az idõben az Ige úgy hatott reánk, mint valamikor az õskeresztények, vagy a reformáció idõszakában. Azt éreztük Temesváron is hétrõl-hétre, hogy az Ige élõ és ható erõ. Ilyenképpen hallgattuk Isten Igéjét húsz évvel ezelõtt.” Tõkés László az akkori lelkesedésre való visszaemlékezésében úgy látta: „joggal érezhettük azt, minthogyha Betlehembe zarándokolt volna el a pásztorok és a bölcsek serege. Azt érezhettük, amit Bálint Tibor nagy erdélyi írónk akkoriban úgy fogalmazott meg: »Menyõbõl az angyal«. Azt érzékeltük, hogy az Üdvtörténet betlehemi helyszíne itt, Szilágyságban szállott a földre, itt teremtõdött újjá – mert éppen olyan közvetlen volt a mi karácsonyi élményünk, a szabadulás élménye, mint egykor, Betlehemben azok számára, akik Jézus elõtt hódoltak.”

A Menyõbe való érkezés rettenetérõl az erdélyi magyarok európai képviselõje elmondta: bár vigasztalta õket a falubeliek szeretete, akkor még nem volt látható a szerencsés végkifejlet – márpedig tudták, hogy mire képes az a diktatúra, amely emberek százezreinek életét tette tönkre, Zsilavától a Duna Deltáig kényszermunkára fogta õket. Felhívta a figyelmet: görög-katolikus papok tucatjai, sõt, püspökök haltak meg a diktatúra lágereiben; emlékeztek még Szabédi öngyilkosságára, Sasvári perére – tudatában voltak tehát annak, hogy mi várhat rájuk.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület leköszönt püspöke a megbukott rendszer ateizmusát emelte ki: a bevallottan ateista, sõt, Isten-ellenes rezsim szükségszerûen ért véget, hiszen „aki nem becsüli az Istent, az nem becsüli az õ képére teremtett embert, az emberi méltóságot sem”. Az ateista-kommunista rendszer ugyanakkor kifordítottan „Isten-félõ” volt, féltek Isten Igéjétõl, az Ige igazságától, az Istentõl magától – ezért is tiltották a vallást, zárták be a templomokat, hajtották el a gyermekeket vallásóráról, tiltották a tanároknak, hogy Krisztusról beszéljenek. Ebben a helyzetben szólt Isten igéje, és az angyali õrizetet érezték át – mondta Tõkés László–, amikor a falut elzáró sorompón átjöhetett az elsõ autó, benne a családtagokkal: a szabadulás kézzel fogható valósága, a megtapasztalt szabadság élménye élete legnagyobb élménye volt.

Tõkés László, miután hosszasan idézett Szilágyi István „Karácsony Menyõben” címû írásából, többek között az 1989. december 26-i, menyõi rögtönzött közgyûlés üzenetét eleveníttette fel: „Jöjjetek haza!” Mert nem csupán az egyéni érdem, vagy helytállás számít, hanem a közösségben rejlõ erõ biztosíthatja jövõnket. Az ember nem statisztikai adat, mutatott rá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke – ha így lenne, el kellene fogadnunk azt a logikát, amely szerint az a fontos, mekkora az elöregedés, hány munkaképes ember marad, hány bevándorlót kell beengedni, hogy a munkaerõpiacot el tudjuk látni; így pedig oda jutunk, hogy keresni kell a testvéreinket Temesváron, Zilahon, maholnap Budapesten. Hová vándoroltak testvéreink? – tette fel a kérdést Tõkés László.

Miért adjuk át helyünket önként idegeneknek?

Az „Augustusok”, a nagyhatalmak, a világ vezetõinek kezében így válunk statisztikai adattá. Ugyanakkor az idegen hatalom mindig megtalálja a „komprádorokat”, azokat a nemzettársainkat, akik – akárcsak Heródes – az elnyomók érdekeit kiszolgálva saját népüket nyomják el. Erre is akad bõségesen példa, figyelmeztetett a püspök.

A mi nemzeti identitásunk egyik lényeges eleme a hitbéli meggyõzõdés. Keresztény hitünkben élünk és ez lehet, divatos szóval, „az apportunk” az egyesülõ Európában. A szilágysági mély vallásosság, a Csíksomlyón megtapasztalható eleven hit lehet az a többlet, az a rendkívüli kincs, amellyel hozzájárulunk Európa értékvilágához. Az elmúlt húsz év ugyan csak fele a negyvenéves pusztai vándorlásnak – de ne várjuk ki a másik húsz évet, tegyük rövidebbé a megjárandó utat: Heródes országlása elmúlt, „vissza kell térnünk régi vizeinkre, hazánkba, szülõföldünkre és újra kell kezdenünk. Isten megmentett, Isten kegyelmet adott nekünk, térjünk vissza, és »építsük meg a régi romokat«” – zárta beszédét Tõkés László.

Az igehirdetés után a zilahi belvárosi gyülekezet kórusa karácsonyi énekekkel szolgált, majd a köszöntések rendjén elõször Bogdán Zsolt esperes beszélt arról: Tõkés László ezelõtt húsz évvel megteremtette annak az esélyét, hogy éljünk lehetõségeinkkel. A mai felemás helyzet annak köszönhetõ, hogy egyrészt a „diverzánsok”, másrészt a „közömbösek” akadályozták a munkát, míg azok, akik hûek maradtak a szabadság szelleméhez, igyekeztek kihasználni az adódó lehetõségeket – az szilágysági esperes reményei szerint az utóbbiakból lesznek egyre többen.

Molnár Kálmán nyugalmazott esperes köszöntése egyben a Szilágysági Szabadító Karácsony. Tövisháti emlékezések 1989-1999 címû kötete második, bõvített kiadásának bemutatója is volt, hiszen amint arra Molnár Kálmán rámutatott: sokan és sokat felejtettek, márpedig emlékezés nélkül nincs jövõnk.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület részérõl Forró László elõadótanácsos Menyõ „átértékelõdésérõl” beszélt: az egykori, „térkép szélén” elhelyezkedõ kis falu egy hosszú és következetes út révén immár Brüsszel egyenrangú társa. A tanácsos ugyanakkor rámutatott: az emlékezésnek csak akkor van értelme, ha cselekvéshez vezet, ilyen értelemben kell megtölteni tartalommal a 20. évforduló címéül választott szópárost: „Küzdelem és építést”. Az út ki van jelölve – tette hozzá Forró László.

Továbbította:

Frigyesy Ágnes