Nemzeti kerekasztal, nemzeti rock – két hét múlva EMI-tábor


Két hét múlva, augusztus 5-9. között kerül sor ötödik alkalommal a nemzeti érzelmû fiatalok találkozóhelyeként ismertté vált EMI-táborra Gyergyószentmiklós mellett. A szervezõk remélik, idén is ezreket vonz majd a tavalyinál is gazdagabb programkínálattal rendelkezõ rendezvény, melyen esténként a nemzeti rockzene legjobbjai lépnek fel.


Kormorán, Kárpátia, Ismerõs Arcok, Beatrice, Zanzibár, Hungarica és Moby Dick – néhány név azok közül, akik a táborlakók esti szórakoztatásáról gondolkodnak, ugyanakkor helyet kapnak „kisebb” zenekarok is, mint a Transylmania, Patrióta, Knock Out, Dalriada, és Kalapács. De nem csak szórakozni, ismerkedni és jókat beszélgetni járnak el a magyar fiatalok immár ötödik éve a Gyergyó melletti rendezvényre, hanem okosodni is: megismerni múltunkat, kultúránkat, elemezni jelenünket és fürkészni jövõnket. Olyan témakörökben adnak elõ az idei meghívottak, mint a magyarság eredete, autonómia a gyakorlatban, a magyar tánc évszázadai, székely történelem, pártépítés Jobbik-módra, a református egyház helyzete 1945 elõtt, a Bolyai Egyetem ügye, a(z elmaradt) erdélyi-romániai és magyarországi rendszerváltozás, megmaradás a szórványban, egyház és nemzet, erdélyi politikai helyzet, nemzetstratégia, kultúrtörténet.


Az elõadók között lesz Ágoston Balázs, Bakay Kornél, Bartha József, Bodó Barna, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Böjte Csaba, Csép Sándor, Duray Miklós, Egyed Ákos, Erõss Zsolt, Gaudi-Nagy Tamás, Gazda Árpád, Hetesi Zsolt, Izsák Balázs, Jankovics Marcell, Kallós Zoltán, Kosaras Péter Ákos, Kovács Lehel, Lovas István, Makkay József, Novák Ferenc, Nyisztor Tinka, Páskándiné Sebõk Anna, Pörzse Sándor, Raffay Ernõ, Somai József, Tõkés László, Tulit Zsombor, Vincze Gábor, Vona Gábor, Vukics Ferenc és Wittner Mária is.


A koncerteken és elõadásokon kívül számos más lehetõség lesz az idõ hasznos és kellemes eltöltésére. Mûködik majd mûvészsátor, hagyományõrzõ jurta, Keskeny út sátor, EMI-sátor, társalgó sátor, film- és borsátor, lehet sportolni, túrázni az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében, és természetesen idén is gyereksátor várja a legkisebbeket. Minden nap hat órától borkóstolóra kerül sor, ezúttal is Belsõ-Magyarország legjobb borászai közül sikerült több kiválóságot megnyerni – ott lesz Szeremley Huba Badacsonytomajból, Konyári János Balatonlellérõl, Tiffán Zsolt Villányból, Kaló Imre Egerbõl és Dúzsi Tamás Szekszárdról.


A részletes program, jegyárakkal, szállással és sok minden mással kapcsolatos tudnivalók a tábor honlapján (www.emitabor.hu/erdely) találhatók.


A rendezvény fontosságát felismerve ettõl az évtõl Gyergyószentmiklós is határozottabban kiáll az EMI-tábor mellett: a város polgármesteri hivatala szerzõdést kötött az EMI-vel, melynek célja a tábor közös megszervezése a helyi közösség minél hatékonyabb bevonásával.


Küldte: Bagoly Zsolt, az EMI alelnöke


Továbbította: Frigyesy Ágnes