Királyságról és kereszténységrõl

Vallom, hogy kitörésünkkel az egyetemes magyarság jelenlegi tragikus helyzetébõl „az emberiségnek adunk mintát az emberi életre”, ahogyan Németh László mondta, ezért felelõsségünk mérhetetlen.
Ugyanakkor, ez a mintaadás az egyetemes magyarság önérdeke is, hiszen egyértelmûen látszik, hogy most ismét kiadták a parancsot - csak most nem Gyermek Lajos, hanem az új gyarmatbirodalom hódítói -: „Decretum, Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak” (Annalium Boiarum).
Ezért csak az a megoldás elfogadható, amellyel nemcsak meggátoljuk kiirtásunkat, hanem – azért, hogy a kiirtás veszélye ne fenyegesse a magyar jövõt - visszavesszük szabadságunkat, amelyet 907-ben Árpád megvédett, Géza viszont 973-ban eladott.

Mögöttünk van több ezer év (benne a „történeti” ezeregyszáz év) történelme, amely tanúságait nem figyelembe venni bûn.
Mindenekelõtt arról kell dönteni, hogy alapjaink (alkotmányunk) jogfolytonosságát kronológiai, vagy tartalmi kategóriának tartjuk-e. Az erre a kérdésre adott válasz azt is eldönti, hogy a nyugati civilizáció értékrendje szerint akarunk-e élni (ez a kronologikus szemlélet), vagy az õsi civilizáció értékrendjéhez akarunk-e visszatérni, vagyis tartalmilag határozzuk meg a jogfolytonosságot.
Ha nem gondolkodunk el a két értékrend közötti különbségen, hanem csupán a szavakhoz fûzõdõ sztereotip fogalomértelmezés vezet bennünket (mint Lóránt Károlyt a Hatos csatorna csütörtöki mûsorában), akkor a kronológiai jogfolytonosságra adjuk a voksunkat.

Most a körültekintõ gondolkodás hiányának luxusát nem engedhetjük meg magunknak, ha érezzük a nemzet iránti felelõsséget.
Ezért össze kell hasonlítani a két jogfolytonosság-értelmezés hatását. Ezt tettem az alapokat tartalmazó sorozatban:
a./ Alapvetés - A mátrix (tábla) elmélet a liberális-kapitalista és a Szent Korona Értékrend gondolkodási módjában (paradigmájában)
b./ Eszmei gondolkodási mód - Miért Szent Korona Értékrend és miért nem Szent Korona Tan?
c./ Jogi gondolkodási mód - Az EU-alapelvek és a szakrális alapú alkotmány alapelvei
d./ Gazdasági gondolkodási mód - Miért konföderativitást megengedõ szabadság és miért nem föderatív függõség?
Véleményem szerint nem elég (sõt: kifejezetten káros) a gondolkodási mód egy részét kiemelni, hanem a felelõsségteljes vélemény-kialakításának alapja a rendszerösszefüggések hatásának elemzése kell, hogy legyen. (Aquinói Szent Tamás gnoszticizmusának is ez az alapja, ami a halála miatt töredékké vált „Summae theologiae”-ben is tükrözõdik)

Ugyanilyen fontos Arisztotelész hármas kérdésének (miért-mit-hogyan) megválaszolása, amellyel úgy jutunk el az igazsághoz, hogy egy döntési folyamatot járunk végig, ahol a döntési helyzetet a „miért” jelenti.

A két gondolkodási mód (paradigma) - a hármas kérdés, mint rendezõ elv felhasználásával végzett - összehasonlítása egy olyan premisszarendszert ad, aminek két konklúziója van (ahogyan azt Arisztotelész szillogizmus-elméletében megállapította), de a két következmény közül van egy, amit a „transzcendentális premissza” (Aquinoi Szent Tamás) ki tud jelölni.

Vallom (mert nemcsak a formális logika, hanem a gyakorlat is bizonyítja), hogy a kijelölt konklúzió a Szent Koronával közvetített õsi civilizáció értékrendje, amely a címben szereplõ fogalmak vonatkozásában a következõt jelenti:

1. Királyság

Tekintsünk el attól a formai ténytõl, hogy a szó Nagy Károly nevébõl ered, aki – mintegy elõre vetítve a kilencszázas évek történéseit – a megosztás diktatórikus eszközét használva igázta le a Kárpát-medencében élõ õslakosokat, akik történetesen õseink voltak. Nem végzett teljes munkát, mert megelégedett szabadságunk politikai és gazdasági értelemben vett elvételével, nem törekedett kiirtásunkra.

Annak a tartalmi ténynek a kifogásolását viszont nem szabad elmulasztani, hogy Atilla fejedelmünket királynak nevezik, visszahatóan értelmezve a számunkra elfogadhatatlant. Viszont meg kell jegyezni azt, hogy Árpád apánkat nem juttatta senki erre a méltatlan sorsra, õt mindig és mindenki az õsi megnevezés szerint „fejedelem”-nek nevezi.
Árpádról szólva viszont senki ne mulassza azt tudni, hogy a Szeri Pusztán az õ kündüsége alatt alakult meg az elsõ magyar állam, vagyis az egy földrajzi területen élõ emberek azonos értékrend szerinti érdekvédelmi közössége. (Akkor még élt – a 904-ben, a Pozsonyi Csata elõkészítéseként meggyilkolt - gyula tisztséget viselõ Kurszán, akivel Árpád a „kettõs fejedelemséget” alkotta).
Árpád állama azt bizonyította, hogy a közszabadság – amely az õsi civilizáció alapja - olyan társadalomszervezési rendszert határoz meg, amely egységalkotási erejével nemcsak éli a szabadságot, hanem biztosítja annak feltételeit is – és ha szükséges, mint a Pozsonyi vagy a Lech mezei csata bizonyította – meg is tudja védeni azt.

Ezért az államalapítás tettét Istvánnak adni egyszerûen történelemhamisítás.

Visszatérve a királyságra:
Az egyeduralmi rendszer még akkor sem fogadható el, ha a nemzet magának tartja fenn az egyetlen fejedelem kiválasztásának jogát.
László (akit a magyar tudat – Imrével együtt – „táltosként” õrzött meg) István szentté avatásával azt akarta elérni, hogy Róma fogadja el: Magyarország Apostoli fejedelemség (királyság), vagyis fejedelmét a magyarok önmaguk választják ki. Ezzel azt a természetes tényt érvényesítette, hogy Boldogasszony anyánk oltalma erõsebb Péter hatalmánál.
László akarata nem érvényesült. Ugyanis – a szentté avatás elõkészületeinek bizonysága szerint – szándéka az volt, hogy a fejedelemválasztás õsi civilizációnk szerint történjék, vagyis az elõd által biztosított elõny csak akkor váljon a választás alapjává, ha az utód bizonyította személye alkalmasságát, és alázatát a nemzethez.
Az elõd által meghatározott kiváltság megmaradt III. András haláláig, de addig sem párosult azzal a követelménnyel, hogy az utód személyének alkalmassága is bizonyított legyen.
Nem lényegtelen dolog – de itt nem tartom szükségesnek részletezni -, hogy „vérfertõzés” történt az idegen uralkodói érdekek beházasodásával.

Mondhatja erre bárki, hogy akárhogyan is, de megmaradt a magyarság, a királyok és a nyugati civilizáció alatt is. Ez igaz, az ezeregyszáz éves lélek- és agymosás „csak” lelkünket károsította, az Isteni Tudás és a szabadság kettõs egységében élõ magyarokat tudatlanná és gyávává téve.
Szóval, miért is maradtunk fenn, miért nem tudott kiirtani bennünket sem Nagy Károly, sem Gyermek Lajos, sem a magyar trónt bitorló idegen érdek?

Erre a kérdésre a választ atyai barátom, Bálint Sándor adta meg, két meghatározásával. (Bálint Sándor boldoggá avatása folyamatban van.)
Az egyik meghatározása beszélgetés közben hangzott el: „Tudod fiam, a Szent Korona végigkísérte a magyarságot történelme során, és amikor szükség volt rá, felemelkedett, hogy tiszta forrásában megmártózhassunk.”
Most tekintsünk el ennek a meghatározásnak a részletes elemzésétõl, és csak a másik meghatározáshoz, a „népi katolicizmushoz” való kapcsolatát figyeljük meg, ami így szól: „A magyar ember a dogmát átengedi a Szent Korona szûrõjén. Ami átmegy, azt elfogadja, ami nem, azt elveti.” Mi ez, ha nem a „józan paraszti ész” mûködési elve?
Sándor bácsi megnevezett két „tiszta forrást”: Lászlót és Mátyást. Én ide veszem Bocskait, Rákóczit, a 48-as és az ötvenhatos hõsöket, valamint Horthy Miklóst is.

Szóval, a tiszta forrás tartott életben bennünket, Õ akadályozta meg, hogy kiirthassa a nyugati civilizáció a magyar nemzetet!

Tehát a királyság, mint intézmény, egyeduralmat jelent, ezért idegen tõlünk, az Apostoli Királyság pedig nem teljesítette azt a küldetést, amiért László létrehozta.

A királyság két megjelenési formájáról, a Szakrális Királyságról és a király nélküli királyságról még nem beszéltem.

Mi a helyzet a „Szakrális Királysággal”?
Ha a királyságot a Szent Korona képletes viseléséhez kötjük, akkor értelme van a kifejezésnek, de szerintem kerülni kell, mert az intézményesült királyság szinonimájává válhat, arról nem is beszélve, hogy Nagy Károlyra utal.
Magyarán, a királysághoz (bármilyen jelzõvel is van ellátva), mint kifejezéshez olyan képzet társul, ami a megosztottsággal, az egyeduralommal, vagyis a diktatúrával teszi azonossá.

Miért mondtam, hogy mégis van értelme a kifejezésnek? Azért mert a Szent Korona a Teremtõ értékrendjének szakrális megfogalmazását adja. Viszont, ha ezt a gondolatot fogadjuk el, akkor azt kell mondani, hogy minden ember király, hiszen „a Teremtõ a Szent Koronát az embar fejére tette, hogy azon keresztül a Lélek Fénye uralja és formálja az anyagot” (ld. a késõbb említendõ „Paralel - Elsõ Sumér vagy Magyar – Bibliát”.)

A király nélküli királyság a Szakrális Királyság egyszemélyi vezetéssé torzítása.
Ennek az intézménynek a sérülékenységét mutatja Horthy Miklós kormányzó példája. Elõre kell bocsátanom, hogy meggyõzõdésem szerint Horthy Miklós gátolta meg a magyarság kivérzését Trianon után (tehát õ is „tiszta forrás” volt).
Az általa összehívott Nemzetgyûlés azzal kezdte munkáját, hogy közfelkiáltással kimondta: „A Magyar Királyság alkotmánya a Szent Korona.” A „Magyar Királyság” kifejezés használata nyilvánvalóan az egyszemélyes vezetéssel gyakorolt Szakrális Királyságra utal.
A Nemzetgyûlés magyar értékrendet ismerõ és elfogadó tagjai úgy gondolták, hogy nem kell ezt leírni, hiszen ez minden magyar emberben genetikailag kódolva van.
Sajnos, nem volt igazuk!
Az 1920-as év törvényhozása még döntõen a magyar értékrend iránymutatása jegyeit mutatta (a hatalom, a tulajdon- és birtoklás jogának gyakorlása a Szent Korona Tagjaié, a pénz értékközvetítõ, amely alapja a magyar ember által megteremtett értéknövekedés, a magyar érték védendõ az idegen érdekektõl).
Ezt követõen viszont érvényesült az egyszemélyi vezetés hátránya, fokozatosan „lazítottak” az iránymutatás által meghatározott követelményeken. Ennek legszemléletesebb példája az 1926. évi XXII. törvénycikk1, amely a felsõháznak - föld és ember kapcsolata által meghatározott feladatát, a - hatalomgyakorlásban betöltött meghatározó szerepét gyakorlatilag kivette a Szent Korona Tagok kezébõl.

Összefoglalva: a király vagy a királyság szó használata minden formájában ellentétes a magyarság õsi civilizáció szerinti értékrendjével.

2. A kereszténység

Hamvas Béla fogalom-meghatározását támasztja alá az elmúlt hatezer év: „A kereszténység nem vallás. A vallás történeti és társadalmi és szellemi eredetû, dogmatikával és papi szervezettel és szertartásokkal. A kereszténység a normális létben való magatartásról szóló tanítás.”2

A normális létben való magatartást az az õsi civilizáció fogalmazza meg irányelvként, aminek nemcsak léte, hanem iránymutatásának forrása, továbbá a magyar hagyományokat meghatározó jellege is bizonyított.

Nézzük sorjában!

A Mezopotámiai Sumér civilizáció létét az Urban, Urukban és Kisben talált agyagtáblákra arámi nyelven vésve bizonyították. A táblák keletkezési idejét Kr.e. 4000-re teszik.
Megjegyzendõ: az arámi nyelv Jézus anyanyelve és a magyar nyelv gyökere.

A Kramer által 1954-ben Kisben talált és 1956-ban angol fordításban közölt „Paralel Biblia” (Badiny Jós Ferenc magyarításában: Magyar Biblia3) keletkezési idejét ugyancsak Kr.e. 4000-re teszik.

Mivel a sumér civilizáció jellemzõi a „Paralel Bibliában” szereplõ iránymutatást tartalmazzák, természetszerûen kapcsolódik össze a sumér civilizáció és a Paralel Biblia, ahogyan azt XXIII. János II. Vatikáni zsinaton elmondott beszéde is mutatja.

És itt megállok egy rövid idõre.

Végre tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy a történelemhamisítás legfõbb eszköze, a bizonyítékok megsemmisítése – amellett, hogy végtelenül aljas dolog – annak a veszélyét rejti magában, hogy egyszer csak elõkerül az, amit meg akarnak semmisíteni, és ettõl kezdve a megsemmisítõ hiteltelenné válik. Ez a korsó kútra járásnak az esete.
Ez történt a rovásfákkal, amikor elégették õket István parancsára, hiszen nemcsak a jelek maradtak életben, hanem egyre több üzenetet is felfedeznek, a rovás-jeleknek hála.
És ez történt XXIII. János II. Vatikáni zsinaton elmondott beszédével is. Hiába törölték a Penitentiam agere kezdetû enciklikából, hiába vonták be és égették el a beszédet tartalmazó Rómában megjelent füzet – szándékuk szerint - minden példányát, hiába akarták megkérdõjelezni szavahihetõségét a rá hivatkozó személyeknek, közöttük Badiny Jós Ferencnek4, de leginkább annak a Zakar Andrásnak5, aki Serédi Jusztinián és Mindszenty József személyi titkára volt. Pesti atya megtalált egy példányt a Vatikáni levéltárban, így minden kétséget kizáró hitelességgel állítható: a beszéd elhangzott6.

Ennek az a jelentõsége a mi számunkra, hogy ebben a beszédben a következõ szerepel:
„Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia és geológia, nem különben a megtalált Sumír Elsõ-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki nem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letûnt nép(ek)nek (sumír, akkád, kéld, babyloni) megmásított történelme.
Szóval, kötve vagyunk, valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!...”

Ha ezt összevetjük azzal, hogy a Sumér Elsõ-Bibliát (Magyar Bibliát) arámi nyelven írták, ami Jézus anyanyelve, csak arra a következtetésre lehet jutni, hogy Jézus tanításának alapja az õsi civilizáció.

Ha elolvassuk Kézai Simon Mester Magyar Krónikáját7, akkor a „Gyeics (Géza) vezér idejéig” bevezetõ szöveg után megtaláljuk azokat a leírásokat, amelyek ugyanennek az õsi civilizációnak a szabályait tartalmazzák.
___________________________

Az vitathatatlan, hogy a magyarok jelentõs része a zsidó-keresztény vallás szerint keresztelkedett meg.

Kérdés azonban, hogy elfogadjuk-e, hogy Istennek nem édes, hanem fogadott gyermekei vagyunk?
Pál a Rómaiaknak írt levelében (11:13-24) minket, nem zsidókat, egyetemesen pogányoknak (gojoknak) tart, akiket a vad olajfa gyökerei táplálnak, és úgy válunk a szelíd olajfa (a zsidóság) gyökerétõl tápláltakká, ha levágnak bennünket nevelõ olajfánkról és beoltanak a szelíd, zsidó olajfába. Más szóval (amint II. János Pál pápa 2002-ben Argentínában mondta): „Mi – keresztények – Istennek csak fogadott (adoptivo) gyermekei vagyunk.4”

Kérdés azonban, hogy tudjuk-e, mi, másodrendû zsidó-keresztény magyarok, hogy az ószövetségi Isten a gyûlöletre biztat, míg az Újszövetségé a szeretetre? Melyiket választjuk?
Tudjuk-e, hogy az Ószövetség a Tórára épül? Ismerjük-e ennek „végrehajtási utasítása”, a Talmud utasításait8?

Kérdés azonban, hogy tudjuk-e, mi másodrendû zsidó-keresztény magyarok, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2003. március 14-én kiadott körlevelében9 arra szólította fel a magyar választókat, hogy szavazzanak az EU-csatlakozásra, vagyis arra, hogy annak a birodalomnak a gyarmatai legyünk, amely nemzeti értékeinket elrabolta, nemzeti érdekeinket pedig semmibe veszi, mindannyiunkat tudatlanságban tart, gyávává alázva?

A legnagyobb kérdés pedig az, hogy ha ezeket ismernénk és tudnánk, elfogadnánk-e ezt a kiszolgáltatott, megalázó, másodrendûnek minõsülõ helyzetet?

Végtelenül szomorú, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia semmibe veszi a II. Vatikáni zsinat vallási toleranciára és a kinyilatkoztatás kizárólagosságának feloldására vonatkozó jegyzõkönyveit, és változatlanul „pogánynak” nevezi az õsi (zsidómentes) kereszténység követõit, sõt kirekesztésükre szólítja fel a híveket10. Ugyanakkor nem végzi el a zsidó hit szerint kinyilatkoztatás visszavonásával azt a természetes tisztulást, amit XXIII. János a II. Vatikáni zsinattal elindított.
________________________________

Annak a felelõsségnek a súlya, ami most mindannyiunkat terhel, elengedhetetlenné teszi, hogy az „Egyház élõ hitével összhangban”10 kezdetû MKPK körlevélben a zsidókereszténységet veszélyeztetõnek minõsítõ „õsmagyar szinkretizmussal“ (vagyis eltérõ vagy ellentmondó nézetek õsi civilizáció értékrendje szerinti összeegyeztetésével) teremtsük meg azt az egységet, amely megakadályozza, hogy az új gyarmatbirodalom hódítói Gyermek Lajos parancsát – a magyarok kiirtását – valóra válthassa.

Kelt Szegeden, 2012. Ígéret havának 21. napján.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája