APOKALIPSZIS FENYEGETI BOLYGÓNKAT ÉS ÉLÕVILÁGÁT!
(TANULMÁNY,- AZ EMBERISÉG EGYIK LEGÉGETÕBB PROBLÉMÁJÁNAK MEGISMERÉSÉHEZ.)

ÖSSZEÁLLÍTOTTA
Prof. Dr. Bokor Imre

ELÕSZÓ

FÖLDÜNKET KÖRÜLVEVÕ LÉGRÉTEG HÕMÉRSÉKLETÉNEK NÖVEKEDÉSE ÉS A SZTRATOSZFÉRÁBAN LÉVÕ ÓZONKONCENTRÁCIÓ CSÖKKENÉSE, VALAMINT AZ ÓZONLYUKAK NÖVEKEDÉSE VÉGZETES HATÁSSAL LEHET BOLYGÓNKRA ÉS ÉLÕVILÁGÁRA. AZ ÉLÕVILÁGOT VÉDÕ ÓZONRÉTEG ROHAMOS CSÖKKENÉSÉT JELZI, HOGY 1955-TÕL 2010-IG, AZ ÓZONKONCENTRÁCIÓ KB. 70%-KAL CSÖKKENT ÉS RADIKÁLIS INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSA NÉLKÜL A FÖLD ÖKOSZISZTÉMÁJÁNAK FELBORULÁSA BELÁTHATATLAN KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁR MINDEN ÉLÕLÉNYRE.

A SARKI JÉGTÖMEGEK OLVADÁSA FOKOZATOSAN NÖVELI A TENGEREK ÉS ÓCEÁNOK VÍZSZINTJÉT, ÁRVIZEK ÉS BELVIZEK FENYEGETIK A SZÁRAZFÖLDET. ENNEK A FOLYAMATNAK A FELGYORSULÁSÁT „SEGÍTIK” A NAGYMÉRTÉKÛ ERDÕIRTÁSOK, VALAMINT AZ ELHARAPÓDZÓ ERDÕ-ÉS BOZÓTTÜZEK.

A VILÁG SZÁMOS HELYÉN MIND GYAKRABBAN KIALAKULT ÖZÖNVIZEK, TORNÁDÓK (HURRIKÁNOK, ORKÁNOK), A NAGY EREJÛ FÖLDRENGÉSEK ÉS SZÖKÕÁRAK ÉLETEK TÖMEGÉT OLTOTTÁK KI, MILLIÓKAT FOSZTOTTAK MEG OTTHONUKTÓL ÉS HATALMAS TERÜLETEKET TETTEK LAKHATATLANNÁ. EZEKNEK A TRAGIKUS ESEMÉNYNEK AZ OKAI KÖZVETVE VAGY KÖZVETLENÜL KAPCSOLATBAN VANNAK EGYMÁSSAL ÉS AZT JELENTIK, HOGY A HOMO SAPIENS NEM VESZI TUDOMÁSUL, HOGY NEM ÉLHET VISSZA BÜNTETLENÜL A BOLYGÓNK LÉTÉT MEGSÉRTÕ TERMÉSZETI JELENSÉGEK (VISZONYOK) MEGVÁLTOZTATÁSÁVAL, ÉS AZ ÉVMILLIÓK ALATT FELHALMOZOTT ENERGIAHORDOZÓK FELELÕTLEN ELHASZNÁLÁSÁVAL.

A MAI NAPIG MÉG SEHOL ÉS SENKI SEM VIZSGÁLTA PÉLDÁUL AZT, HOGY A FÖLD MÉLYÉBÕL KITERMELT ENERGIAHORDOZÓK (SZÉNHIDROGÉNEK) ÉS MÁS TERMÉSZETI KINCSEK, VALAMINT A FÖLDALATTI NUKLEÁRIS ROBBANTÁSOK MILYEN SZERKEZETI ÉS SÚLYPONT-ELTOLÓDÁSI VÁLTOZÁSOKAT OKOZTAK (OKOZNAK VAGY OKOZHATNAK) FÖLDÜNKRE, MILYEN KAPCSOLATBAN VANNAK (LEHETNEK) A FÖLDRENGÉSEK ALAKULÁSÁRA, A VULKÁN-KITÖRÉSEKRE, VALAMINT A FÖLD TENGELYÉNEK ELMOZDULÁSÁRA! A LEGUTÓBBI JAPÁN ATOMERÕMÛVEKBEN HATALMAS KÁROKAT OKOZOTT FÖLDRENGÉS ÉS SZÖKÕÁR ÉRZÉKELTETTE, HOGY BOLYGÓNK (ÉS ÉLÕVILÁGA) MENNYIRE SEBEZHETÕ ÉS PILLANATOK TÖRTRÉSZE ALATT VISSZAFORDÍTHATATLAN KATASZTRÓFA SZENVEDÕ ALANYA LEHET, HA NEM VIGYÁZUNK RÁ!

AZ ENERGIÁÉRT VAGY A TERÜLETÜK NÖVELÉSÉÉRT HÁBORÚSKODÓ ÁLLAMOKBAN IS MILLIÓK LETTEK ”FÖLDÖNFUTÓKKÁ” VAGY VESZTETTÉK ÉLETÜKET A HATALOMHOZ GÖRCSÖSEN RAGASZKODÓ, EGY-EGY AGYBETEG SZEMÉLY (DINASZTIA, SZIMPATIZÁNSOK ÉS BESZÛKÜLT GONDOLKOZÁSÚAK) MELLETTI ELKÖTELEZETTSÉGÜK (TÁMOGATÁSUK) MIATT.

NAGYON SOKAN VANNAK (MÉG), AZOK KÖZÖTT (IS), AKIK VILÁG SORSÁNAK IRÁNYÍTÁSÁBAN MEGHATÁROZÓ SZEREPET JÁTSZANAK, DE KÉPTELENEK MEGÉRTENI, HOGY PILLANATNYI (ÁTMENETI) HASZNUK (JÓLÉTÜK) VAGY FELELÕTLEN MAGATARTÁSUK ODA VEZETHET, HOGY UNOKÁIKNAK VAGY DÉDUNOKÁIKNAK NEM LESZ IVÓVIZÜK, ENNIVALÓJUK, GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGBEN TENGÕDHETNEK ÉS FÖLDRÉSZEK VÁLTOZHATNAK KIETLEN SIVATAGOKKÁ (LAKATLAN TERÜLETEKKÉ).

A MA ISMERT ADATAINK ELEMZÉSÉVEL, A BOLYGÓNK ÉS AZ ÉLÕVILÁG JÖVÕÉRT MINDEN EMBER FELELÕS, DE MEGKÜLÖNBÖZTETETT FELELÕSSÉG HÁRUL AZOKRA, AKIK A RENDELKEZÉSÜKRE ÁLLÓ LEHETÕSÉGEK BIRTOKÁBAN KÖTELESEK MEGTENNI A SZÜKSÉGES LÉPÉSEKET (INTÉZKEDÉSEKET) BOLYGÓNK ÉS ÉLÕVILÁGUNK FENNMARADÁSA (MEGÕRZÉSE) ÉRDEKÉBEN.

A KÖVETKEZÕKBEN FELVILLANTOTT, SZÁRAZNAK TÛNÕ, DE RENDKÍVÜL SOKAT MONDÓ SZÁMADATOK EL KELL, HOGY GONDOLKOZTASSANAK MINDEN EGYES OLVASÓT, ÉS ARRA KELL, HOGY INSPIRÁLJANAK MINDENKIT, HOGY AKÁR EGYÉNILEG, AKÁR KISEBB VAGY NAGYOBB SZERVEZETEKBEN TEGYENEK VALAMIT ÖNMAGUK ÉS JÖVÕJÜK, ILLETVE JÖVÕNK ÉRDEKÉBEN, FÜGGETLEN NEMZETI, ÁLLAMPOLGÁRI, FAJI, VALLÁSI, IDEOLÓGIAI, FOGLALKOZÁSI (SZAKMAI, SZAKTERÜLETI) HOVATARTOZÁSUKTÓL, MIKRO VAGY MAKRO KÖRNYEZETÜK ADOTT HELYZETÉTÕL.

AZ ALÁBBIAKBAN - A TELJESSÉGRE VALÓ TÖREKVÉS IGÉNYE NÉLKÜL -, CSAK AZ EMBERISÉGET (DE KÖZVETVE AZ ÉLÕVILÁGOT ÉS BOLYGÓNKAT) ÉRINTÕ LEGFONTOSABB ADATOK VANNAK FELTÛNTETVE, AMELYEK KISSÉ RÉSZLETESEBB MAGYARÁZATA A TÉNYEK, GONDOLATOK ÉS ELEMZÉSEK PONTBAN OLVASHATÓ.

A FÖLD NÉPESSÉGE: kb. 7 MILLIÁRD;

VÁRHATÓ NÉPESSÉG 2030-RA : 14 MILLIÁRD;

NAPI SZÜLETÉS: 132 EZER;

NAPI ELHALÁLOZÁS: 60 EZER;

NAPI NÉPESSÉG NÖVEKEDÉS: 76 EZER;

ERÕ KIVÁGÁS: 10 MILLIÓ HEKTÁR/ÉV;

ÉVI CO₂ KIBOCSÁTÁS: 20 MILLIÁRD TONNA;

ÉVI BIOLÓGIAI HULLADÉK> 120 MILLIÓ TONNA;

ALULTÁPLÁLT GYERMEKEK SZÁMA: 180 MILLIÓ;

ÉHEZÕK SZÁMA: 270 MILLIÓ;

NAPONTA ÉHEN HALNAK: 10 EZREN.

MINDEZEN ISMERETEK MELLETT VAGY ANNAK HIÁNYÁBAN, EGYES ÁLLAMOKBAN INTENZÍV FAKITERMELÉS, CO₂ KIBOCSÁTÁS, TERMÕFÖLDEK ELHANYAGOLÁSA, TERMÕFÁK PUSZTÍTÁSA, MEZÕGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉS HASZONÁLLATOK CSÖKKENTÉSE ZAJLIK.

TÉNYEK, GONDOLATOK ÉS ELEMZÉSEK

Az idõben és térben szinte határtalan világegyetem százmilliárd nagyságrendûre becsült csillagrendszerbõl (galaxisból) álló halmazának egyike a Tejútrendszer, melynek „szerény” kis tagja, a mintegy tízmilliárd éve keletkezett Naprendszer. Ezen belül, ennek részeként, bonyolult gravitációs erõk eredõjével kialakított pályán keringünk a Tejútrendszer középpontja körül.

Naprendszerünk egyedüli csillaga, vagyis a termo-fúziós reakció útján energiát és ezzel együtt fényt (és más elektromágneses hullámokat) kibocsátó égiteste a Nap, amely „fogva tartja” a körülötte keringõ bolygókat (holdakat, kisbolygókat) és egy ûrbeni villanyrendõrként irányítja (befolyásolja) azok mozgását, valamint a „felségterületéhez” tartozó, vagy oda „betévedt” üstökösök pályáját, „zöld hullámot” biztosítva a fáradhatatlanul keringõzõ (ellipszisezõ) égitesteknek.

Földünk, mint a Nap gravitációs pórázára felfûzött kilenc bolygók egyike, immár 5-7 milliárd éve kering a Nap körül, miközben – mintegy kiegészítõ mûveletként – saját (elferdült) tengelye körül is forgó mozgást végez.

Az univerzumban, ennek a felfoghatatlanul nagy méretekkel, távolságokkal, milliós, milliárdos és billiós nagyságrendû adatok tömegével jellemezhetõ térség egy kicsiny pontjában jött létre bolygónk, melynek „õsatmoszférájában és õslevesében” mintegy három-négy milliárd évig formálódott az élõvilág. Ennek fõemlõsi csoportjához tartozó „koronahajtása” kb. húszmillió évvel ezelõtt – fokozatosan – felhagyott a „négykézlábon” való járással, és félig-meddig kiegyenesedõ gerinccel – két lábon botladozva –, megtette az elsõ bizonytalan lépéseket az emberré válás felé. Felszabadult felsõ végtagjait munkavégzésre és szerszámok készítésére kezdte használni.

A Föld és a földi élet evolúciójában idõmorzsák töredékének is alig-alig számító évmilliók alatt az új útra tévedt élõlény átlagos testsúlya 30-35 kilogrammról 55-70 kilogrammra nõtt, testmagassága 1,2 méterrõl 1,6 méter fölé emelkedett, de ami a legfontosabb, agyvelejének súlya 1250-1400 grammra gyarapodott (az emberszabású majmok agyveleje kb. 400-460 gramm), vagyis elérte a homo sapiens (értelmes ember) agyvelejét jellemzõ súlyértéket.

Ezzel a „rekordként” elkönyvelhetõ eredménnyel az ember minden élõlényt „lekörözött”, mert a testsúlyához viszonyított, 100 milliárd(!) agysejtet „tároló” agyvelejének súlya minden emlõsállatét meghaladja a maga 2%-os értékével. A rendkívül bonyolult tevékenységek, reagálások, adattárolások, értékelések, feldolgozások és számos más funkciók teljesítésére való képességével (készségével) az ember az élõvilág egyedüli, gondolkodni tudó lényévé avanzsált elõ. Ebbõl következett, hogy az élõlényekre jellemzõ – ösztönös létfenntartási – mûveleteken felül képessé vált a beszéd-mûvészet-kultúra-tudomány-technika és számos más, kizárólag az emberre és emberek közösségére jellemzõ, bonyolult agymunkát igénylõ tevékenységek kialakítására, valamint folyamatos és egyes területeken látványosan gyors fejlesztésére.

„Röpke” néhány tízezer év leforgása alatt, a szigorúan (biológiai és kémiai értelemben vett) anyagcseréhez, szaporodáshoz és mozgáshoz szükséges feltételek biztosításán kívül, egyre több és több irányban bõvítette szükségleteit, melyek kielégítésére igénybe vette (felhasználta) a földön, föld alatt, vízben, víz alatt és a levegõben található szerves és szervetlen anyagokat, a tüzet, az elektromosságot, az atomot és az elektromágneses hullámok – szinte teljes – spektrumát. Meghódította a Föld legmagasabb hegycsúcsait, a dzsungeleket, a tengereket és óceánokat, láthatóvá tette a mikrovilág alkotóit, ott hagyta lábnyomát a Hold felületén, és „érzékelõ szerveit” meghosszabbító mûszereit pedig kirepítette a világûrbe!

A többi élõlények feletti korlátlannak minõsíthetõ hatalmának és a természet „leigázásának” következtében egyre kedvezõbb feltételek alakultak ki a homo sapiens számára, hogy benépesítse a Földet. A kezdeti néhány százas, majd ezres nagyságrendû „állomány” fokozatosan gyorsuló (intenzív) növekedésbe ment át minden földrészen, az Antarktisz kivételével. Az eleinte szétszórtan élt csoportok (családok, törzsek, hordák) egyre nagyobb és egyre jobban szervezett közösségekbe tömörültek, megsokszorozva erejüket, meggyorsítva a felgyülemlett (sokrétû) tapasztalatok cseréjét és hasznosítását. Mindezek újabb impulzusokat adtak a populációs index növekedéséhez, a civilizáció terjedéséhez és ezzel együtt a természeti környezetre jellemzõ (évmilliók során kialakult) ökológiai egyensúly felborításához.

A Föld népességének rohamos mértékû növekedését jelzi, hogy pl. az össz-lélekszám megduplázódása közötti idõintervallum fokozatosan csökkenõ tendenciát mutat. Krisztus születése elõtti idõszakban megközelítõleg kétmillió év kellett ahhoz, hogy a Föld össznépessége (idõszámításunk kezdetéig) elérje a 250 milliót. Ez a szám 1650-ig megduplázódott, vagyis kétezer év sem kellett az 500 milliós érték „teljesítéséhez". A bûvös 1 milliárdnyi lélekszám 1850-ben lett regisztrálva, tehát 200 évre zsugorodott a „duplázási” idõszak. A továbbiakban: 1935-ben 2 milliárd; 1980-ban 4 milliárd; 1995-ben kb. 5,8 milliárd; 2011-ben 7 milliárd; 2030-ban 12 milliárd és 2066-ban 24 milliárd a mért vagy prognosztizált adatok értéke.

Ennek a kérdésnek a vizsgálatát és elemzését egyre több nemzetközi fórum napirendjére kellene tûzni, mivel (általában) világszerte gondot okoz a népesség növekedésével járó energia biztosítása, valamint a környezetszennyezés növekedési ütemének visszafogása. Ma már bizonyított, hogy ezek a problémák – közvetve vagy közvetlenül – azokra a régiókra is kihatással vannak, ahol még kevésbé érzékelik a negatív tényezõk gyors növekedésével járó veszélyforrásokat.

A veszélyforrások eredõje az a kétségtelen tény, hogy az ember az élõvilág egyedüli olyan teremtménye, aki a létfenntartásához szükséges energián (kalórián, joule-on) felül jelentõs és egyre növekvõ többletenergiát használ fel! E nélkül a többletenergia nélkül, az emberi élet (forma) lényegében alig különbözne az állatokétól (egyes állatfajtákétól), tehát – minõsítés nélkül – el kell fogadni, hogy a gondolkodni tudó élõlény egyszerûen képtelen élni és/vagy fejlõdni más feltételek mellett.

Az ember a többletenergiát – eleinte – kézi erõvel, egyszerû eszközökkel (gépekkel), valamint egyes vad (vagy házi) állatokkal biztosította önmagának vagy a közösségnek. Késõbb bonyolultabb és egyre korszerûbb technikai eszközöket állított szolgálatba munkavégzésre, illetve „energiagyártásra”. Az ipari forradalom elõtti idõszakban, fõleg az ókorban, részben a középkorban, de helyenként az új vagy legújabb korban is, az egyes emberek, embercsoportok vagy államok, a többletenergiát mások munkájának kisajátításával biztosították maguk számára, így az élõvilágon belül kizárólag a homo sapiens használta fel egyes állatok, valamint saját fajtájának energiáját (izomerejét, gyorsaságát, ügyességét, szellemi képességét, stb.) energiatöbbletének fedezésére.

A fentieken kívül, az ember, a plusz energiáért nem csupán az élõvilághoz nyúlt, hanem „lecsapott” a Földön „elraktározott” napkonzervekhez is, egyre mohóbban fogyasztva (lassacskán elfogyasztva) az évmilliárdok alatt(!) „bespájzolt” készleteket. Bekövetkezett tehát az a paradox helyzet, hogy a több ezer éven át energiában dúskáló és energiát herdáló emberiség kezd komoly energiagondokkal küszködni, és hamarosan katasztrofálissá válhat az ellátás, hiszen a tartalékok jelentõs részét 300-400 év alatt felhasználta, miközben környezetét kíméletlenül pusztította!

Bizonyos értelemben azzal is bonyolultabbá vált a helyzet, hogy az évszázadokkal vagy évtizedekkel ezelõtti állapotokhoz viszonyítva – az energiahordozók kitermelésére egyre több energiát kell fordítani -, a környezetvédelemre szükséges energia mennyiségét is növelni kell, így felgyorsulni látszik a “22-es csapdájaként” felfogható energia-bevételi és kiadási hajsza, amelynek kimenetele semmi jóval nem kecsegteti az élõvilágot.

Ezen a helyzeten csak radikális intézkedésekkel lehet – átmenetileg – segíteni, mivel az újabb környezetkímélõ energiaforrások létrehozása csak bizonyos korlátok között valósítható meg, és kapacitásuk növekedése nem képes lépést tartani a népszaporulattal együtt járó energiaigények rohamos emelkedésével.

A közeli vagy (még inkább) a távoli jövõben, aligha várható az életkörülmények fontosabb mutatóinak érdemi (gyökeres) javulása azoknál az energiahordozókban (vagy ásványokban, termõföldekben, kultúrnövényekben, erdõkben, édesvizekben, stb.) szegény, vagy mostoha földrajzi és természeti viszonyok között élõ népeknél, ahol az átlagéletkor 40 év körül van (!) és a gyermekhalandóság a WHO (World Health Organization - Egészségügyi Világszervezet) szerint is meghaladja a 35 - 45 %-ot.

Ha kézbe vesszük bolygónk egyes államainak GNP-jére (Gross National Product - bruttó nemzeti termék) vagy GDP-jére (Gross Domestic Product - bruttó hazai termék) vonatkozó kimutatásait, akkor láthatjuk, hogy nem ritkák azok az államok, amelyeknél a GNP még az évi (!) 100 dollárt sem éri el (pl. Kambodzsa, Bhután, Banglades, Csád, stb.), és nagyon sok olyan állam van, ahol a GNP csupán 300-400 dollár körüli értékeket mutat. Természetesen vannak olyan államok is, ahol a GNP több tízezer dollárt is meghaladja. Ebbõl következik, hogy a Föld lakosaira vonatkozó adatok rendkívül differenciált képet mutatnak, de a Föld összes energia készlete, illetve a Napból érkezõ pótlások felhasználása szempontjából (és kizárólag csak ebbõl) teljesen közömbös, hogy valaki vagy valakik az energiából alig-alig részesülnek, míg mások kihasználva privilegizált helyzetüket – esetleg – esztelenül pazarolják ezt a nélkülözhetetlen, a földi életet, a civilizációt, a kultúrát, a tudományt és a technikai fejlõdést biztosító kincset.

Ebbõl a „kincsbõl” a világon egy fõre „átlagosan” évi 7,5 millió kilokalória jut, ami napi 20 548 kcal-nak felel meg. Ha figyelembe vesszük, hogy egy ember átlagos napi kalóriaszükséglete 3000-4500 kalóriai (évi 1095 - 1643 kcal), amely a létfenntartáshoz (anyagcseréhez), mozgáshoz, munkavégzéshez szükséges, akkor szembetûnõ, hogy az ember(iség) tényleges energiafogyasztása közel hétezerszeresére növekedett ahhoz az értékhez viszonyítva, amely az ember(iség) fogyasztását a tûz felfedezése elõtt reprezentálta!

Kétségtelen, hogy az emberi szervezet számára szükséges energiamennyiség függ az életkortól, a végzendõ munkától és a külsõ körülményektõl (hideg, meleg, szélerõsség, stb.). Az említett átlagértékek csupán statisztikai jelzés értékûek, hiszen azok is benne vannak, akik napi másfélezer kalória körüli „fogyasztással” éheznek, és azok is, akik akár egyetlen óra alatt több ezer vagy több tízezer kalóriát használnak el (fel).

Visszatérve az átlagértékekre, ezen belül a valós földi energia-felhasználásra, megállapítható, hogy 2011-ben a Föld közel 7 milliárd lakosa 4,8·10¹⁶kcal értékû energiával csökkenti a földi készletet, 2030-ban a duplájával, 2066-ban pedig a négyszeresével.

A kissé talán száraznak vagy fárasztónak tûnõ, minimálisra lecsökkentett számadatok és mértékegységek beiktatása elengedhetetlen a BEVEZETÕBEN felvetett kérdések megértéséhez, bizonyításához, valamint a levont következtetések alátámasztásához. Ennek az érvelésnek a „megelõlegezett” elfogadásával tekintsünk felfelé, éltetõ csillagunkra, a Napra, és vizsgáljuk meg, hogy mennyiben képes növekvõ igényeink, valamint gyorsan fogyó készleteink – részleges – pótlására.

A Földtõl 149,5 millió kilométeres (közepes) távolságon lévõ Nap középpontja körüli 16-20 millió C^o hõmérséklet, billiós nagyságrend körüli atmoszféranyomás, 100 g/cm³ anyagsûrûség és 600 km/s (átlagos) protonsebességekkel bekövetkezõ összeütközések összegzett hatása atommag-reakciókat hozott létre és sugárzási, valamint mozgási energiában energiát szabadít fel.

Egy másodperc alatt kisugárzott energia nagysága 9,32·10²² kcal, vagyis egy nap alatt 8,1·10²⁷ kcal, és egy év alatt 2,94·10³⁰ kcal. A kisugárzott energia következtében a Nap másodpercenként kb. 4,2 millió tonnát veszít a tömegébõl.

Ennek a világûrbe kisugárzott hatalmas energiának csupán egy kis töredéke jut bolygónkra, részben a légburokra, részben pedig a föld- és vízfelszínre. A növényzet növekedésére kb. 14·10¹⁶ kcal jut évente (ebbõl az erdõkre kb. 9·10¹⁶ kcal esik), így nem nehéz belátni, hogy a Föld energiapótlását biztosító napsugárzást fotoszintézis útján „konzerválni” képes növények néhány év vagy évtized múlva aligha biztosíthatják az emberiség energiaellátását.

Mivel a már említett (megnövekedett) energiaigény alapvetõen eddig sem az utóbbi évszázadokban vagy évtizedekben „érkezett” (átalakított és átalakult) napenergiából nyert kielégítést, hanem a régen „felhalmozott” készletekbõl, ezért a földi növényzet területi, mennyiségi és minõségi megóvása, illetve fejlesztése (bõvítése), mint elsõdleges (primer) energiapótló „üzem” létfontosságú az emberiség és az állatvilág számára!

Mindezek ellenére a – sajnálatos – gyakorlati tapasztalatok és statisztikai adatok azt mutatják, hogy összességében, a civilizáció és a kultúra fejlõdésével, valamint terjedésével, a Föld zöldterületének állománya katasztrofálisan „zsugorodik”. Elsõsorban az erdõk irtása és pusztulása számottevõ. Ennek következtében a Föld ökológiai egyensúlya kritikus helyzetbe került, számos növény és állat kipusztult vagy a vegetálás stádiumában van! Ezek a tények akkor is fájdalmasak és riasztók, ha az is ismeretes, hogy egyre több állam, egyre többet tesz a természet és a környezet védelméért, de a „nagy számok tükrében” ezek a dicséretes kezdeményezések még csak apró lokális kezelésnek bizonyulnak bolygónk hatalmas sebekkel tarkított testén.

A vitathatatlan, bizonyított és rideg tények ellenére ma még – érdemben és eredménnyel – kevesen foglalkoznak az energiabiztosítás, valamint a népesedés növekedése közti kapcsolat kérdéseivel, és úgy tûnik, hogy nagyon sokak tudatáig nem jut el, hogy bolygónk egy és oszthatatlan, ezért „felségterületén” tetszõleges helyen és idõben végbemenõ változások elõbb, vagy utóbb, közvetve vagy közvetlenül mindenkit és mindent érintenek, akik és amik a gravitációs terében tartózkodnak.

Mindez akkor is igaz, ha a változások kihatásai eleinte kisebb (mikro) területen jelentkeznek, szûkebb köröket érintenek vagy szinte észrevehetetlenek. A földi rendszerek és rendszerkapcsolatok kölcsönhatásai akkor is fennállnak, ha az emberi érzékszervekkel vagy mûszerekkel (mérésekkel) regisztrálható változások – látszólag – elhanyagolhatók, ugyanakkor egy bizonyos küszöbértéket meghaladó (integrált) mennyiségnél bekövetkez(het)nek olyan változások, amelyek jelentõs (gyökeres), nehezen visszafordítható, vagy visszafordíthatatlan következményekkel járhatnak és megváltoztathatják a Föld élõvilágának létfeltételeit.

Mivel a status quo visszaállítása újabb energia-felhasználást igényel, mi több, az eredetileg „nyert(?)” energiamennyiséget jelentõsen meghaladó mértékben, ezért elõbb vagy utóbb az emberiség be fogja látni, illetve saját kárán és fájdalmas tapasztalatán kénytelen lesz belátni, hogy büntetlenül nem lehet spontán módon, tervszerûtlenül és meggondolatlanul felhasználni az energiatartalékokat, illetve a napsugárzás útján érkezõ meghatározott mennyiségû, pontosan kiporciózott pótadagokat.

Az 1973-as olajárrobbanás – csekély túlzással – sokkolta a „világot”, és a sokkterápia egyik(!) megnyilvánulása volt a különféle üzemanyagokat „túlzabáló” motorok radikális kiszuperálása, illetve felváltása gazdaságosabb energia-átalakítókra. Hogy ez a figyelmeztetés mennyire hatásos volt, bizonyítják azok az adatok, miszerint jelenleg a világon üzemben tartott – mintegy – 100 millió tehergépkocsi és 400 millió személygépkocsi üzemanyag-fogyasztása a kétharmadát sem éri el annak a mennyiségnek, amelyet a hetvenes években kb. 75 millió tehergépkocsi és 350 millió személygépkocsi fogyasztott!

Ez természetesen csak egy adott energiafajtára és túlfogyasztóira kivetített példa, de vonzataként szinte azonnal új piacszemlélet kezdett kialakulni a többi energiahordozó területén is. Napjainkban már egyre nagyobb hatékonysággal mûködnek olyan „fogások”, amelyek a pénztárcák látványosan gyors „megsarcolásával” kényszerítik jobb belátásra az energia felhasználókat a gazdaságossági vagy takarékossági szemlélet kialakítására.

A Biblia szerint Noé bárkájában vészelték át az özönvizet az oda menekített élõlények. Nyilvánvaló, hogy csupán annyi táplálékot (energiát) vehettek magukhoz, amennyi tartalék fel volt halmozva a bárkában (fedélzetén). Ha az adott mennyiséget idõ elõtt elfogyasztották volna a behajózottak, akkor az élõvilág szegényebb lenne néhány fajjal. Vagy az éhhaláluk miatt vagy pedig azért, mert egyes fajok „másodlagos energiaforrásként” biztosították volna más élõlények túlélését. Az özönvíz idõtartama alatt az élõlények kalóriapótlása kizárólag csak az idõben elõkészített tartalékokból volt megoldható, hiszen napfény hiányában még elsõdleges energiapótlással sem rendelkeztek.

Bolygónkat úgy is felfoghatjuk, mint a kozmikus tér tengerében úszó (keringõ), sajátos felépítésû óriás bárkát, amelyben felhalmozódtak bizonyos mennyiségû energiatartalékok, és némi (csekély) utánpótlás is érkezik – folyamatosan – a Napból, de a „bolygóbárka” fedélzeti energiatartalékai vészesen megcsappantak, az utánpótlás pedig nem biztosítja a népszaporulattal és a növekvõ igényekkel járó kalóriamennyiséget. „Bárkánk” fokozatosan és veszélyesen elszennyezõdik, a „fedélzetén” lassan már nincsen hová elhelyezni a hulladékokat és az élõvilágot károsító mérgezõ anyagokat.

Nemzetközi méretû összefogásra lenne szükség a növekvõ problémák tudományos és elfogulatlan vizsgálatára, valamint a halaszthatatlan intézkedések megtételére, de jelenleg csak csíráiban léteznek ilyen jellegû kezdeményezek, tervek vagy kivitelezések. Leggyakrabban ún. „ajánlás” szintjéig jutnak el a jó szándékú kezdeményezések, amelyeket nagyon kevesen vesznek komolyan. A pillanatnyi érdekek a hosszabb távú érdekeket, a következmények kihatását (értékelését), valamint a bizonyítható vész(veszély)helyzetet általában mind az egyes embereknél, mind pedig kisebb-nagyobb csoportoknál vagy népeknél (államoknál) teljesen háttérbe szorítják és legtöbbször figyelmen kívül hagyják.

Nem okozna semmi nehézséget annak a bizonyítása, hogy a Föld és az élõvilág helyzetének ilyen (közel) katasztrofális alakulásában nagy szerepet játszik az emberi tájékozatlanság (butaság), a hiszékenység, az „olcsó” demagógia, a „vezértisztelet”, a kalandorság, a felelõtlenség, az egoizmus, a hanyagság vagy nemtörõdömség.

Az ember ésszerû keretek közt mozgó (körültekintõen tervezett) többletenergia iránti igényét olyan értelmetlen lenne kritika tárgyává tenni, mint pl. a szervetlen anyagokat azért dicsérni, mert energiát nem fogyasztanak. Még az a „hõsi” idõszak sem bírálható, amikor nem ismerték az energia-felhasználásnak a környezetre (és ezen belül az élõvilágra) gyakorolt hatását, viszont semmi mentség vagy elfogadható magyarázat nem lehet arra, hogy a tudomány által feltárt, és a gyakorlati tapasztalatokkal igazolt tényeket a világ illetékesei alig-alig veszik figyelembe, vagy akkor kezdenek hozzá az átfogó intézkedések kidolgozásához és megvalósításához, amikor csak jelentõs többletenergiával lehet (esetleg) az eredeti állapotot visszaállítani. Vonatkozik ez a „helyzetértékelés” pl. az egyre nagyobb méretû, és a földi életet mind jobban veszélyeztetõ ózonlyukra (lyukakra), valamint a Föld légkörének lassú, de folyamatos felmelegedését okozó ún. „üvegházhatásra”. Az ózonlyukak szaporodása, illetve méreteik növekedése máris több helyen eredményezte a bõrrákos betegségek gyakorisági indexének pozitív irányba történõ elmozdulását.

Az üvegházhatás következményeként pedig a Föld légköre az utóbbi húsz-harminc évben 2-4 C^o-ot emelkedett, ezért pl. Közép-Európában a téli hónapok fagymentes idõszakai megnövekedtek. Az emelkedõ hõmérséklet hatására a világ számos területein gyakoribbá váltak a pusztító szélviharokkal, árvizekkel és aszályokkal együtt járó károk. Az ENSZ felmérése szerint a sivatagok térhódítása és a megmûvelt területek csökkenése következtében mintegy 20 millió ember kényszerült elmenekülni szülõföldjérõl! Argentin kutatók az Antarktiszt körülvevõ jégtalapzat olvadásának aggasztó jeleirõl már 1995 elsõ negyedévében részletes jelentést készítettek az ENSZ számára. Az Antarktisz-félsziget Graham és Palmer földek mellett húzódó kb. 1300 km hosszú és 200-300 m magas Larsen-jégen mintegy 70 km hosszúságú repedést figyeltek meg. A jégréteg olvadása az óceánok és tengerek vízszintjének emelkedését és természeti katasztrófák elõidézését okozta és okozhatja.

A fejlett ipari országok a világ népességének negyedét sem teszik ki, ugyanakkor az összenergiából 70%-ot fogyasztanak, tehát nehezen képzelhetõ el, hogy néhány tízmillió „földönfutó” kedvéért komolyabb kihatású áldozatot hozzanak, mivel azt még nem érzékelik, hogy hamarosan kénytelenek lesznek sokkal nagyobb áldozatok meghozatalára is!

EZEK A JELENSÉGEK EGYÉRTELMÛEN IGAZOLJÁK, HOGY AZ ENERGIÁÉRT VAGY ENERGIATÖBBLETÉRT MÉG ARRA IS KÉPES AZ EMBER, HOGY SAJÁT, ILLETVE UTÓDJAI LÉTÉT IS KOCKÁRA TEGYE.

Az élõvilágon belül, a növény és állatvilág energiáért folyó küzdelme, illetve energia-felhasználása nem jár együtt a környezet (természet) helyre nem hozható pusztításával. A növények többsége igyekszik a Nap irányába tartani „antennáinak sokaságát”, vagyis, leveleikkel fogják fel (veszik) a másfélszáz millió kilométer távolságból érkezõ elektromágneses hullámokat, gyökereikkel pedig felszippantják a napsugarak által magasba emelt (elpárologtatott), majd a földre (földbe) visszahullt vízcseppeket, a talajból „kioldott” ásványi sók nitrogéntartalmát és a fotoszintézisre alkalmas klorofilmolekuláikkal szervetlen anyagból szerves anyagot állítanak elõ, felhasználva a levegõ oxigénjét illetve szén-dioxidját. Így a növények minõsülnek a „legszolidabb” energiafogyasztóknak, sõt, energiaraktározóknak és egyben (más élõlények számára) elsõdleges energiaforrásoknak.

Az állatvilágon belül – emberi megítélés szerint(!) – agresszívebb formában zajlik le a létfenntartáshoz szükséges táplálék (energia) biztosítása, különösen a húsevõ állatoknál, ahol (legtöbbször) a gyengébb faj „szolgáltatja” a kalóriamennyiséget az erõsebbnek vagy – esetleg – az ügyesebbnek.

Az embernél gyökeresen másként alakult a helyzet az energiabiztosítás területén, mint a többi élõlénynél, mert szükségleteinek és azon felüli igényeinek kielégítésére hozzányúlt mindenhez, amit a Földön talált. Ha érdeke úgy kívánta, megrövidítette saját fajtáját is, de nem riadt vissza a fizikai megsemmisítés kíméletlen alkalmazásától sem.

Nagyon nehéz megfejteni, hogy miért, honnan és hogyan alakult ki az embernek ez az élõvilágra nem jellemzõ negatív tulajdonsága, hiszen a több milliót számláló növényi vagy állati egyedek között egyetlen olyan sem található, amely ok nélkül ölne. A zoológusok legújabban még a tigrisek, cápák vagy kajmánok idõszakos agresszív viselkedésére is találtak (találni véltek) elfogadható magyarázatot.

Egy nagyon gyenge lábon álló hipotézisként feltételezhetõ, hogy az emberben, mint az élõvilág egyedüli gondolkodó lényében kialakulhatott egy félelem a jövõjére vonatkozólag és tudatosan vagy tudat alatt igyekezett hosszabb távra bebiztosítani – sõt –, túlbiztosítani magát ebbõl az „égi” adományból, valamint a „járulékos” javakból és szolgáltatásokból.

Talán így jött létre az idõk folyamán, hogy az emberiség fejlõdésének különbözõ szakaszaiban burkolt vagy nyílt küzdelem kezdõdött az energiaforrások birtoklásáért, új energiaképzõk létrehozásáért és kézbentartásáért, valamint a mások által megszerzett (feltárt, begyûjtött, kitermelt, stb.) energiahordozók (tartalékok) eltulajdonításáért, a napfény, valamint a „napozáshoz” való jog kisajátításáért.

A „tét” nagyságrendjét jellemzi, hogy ebben a küzdelemben az ember mindent bevetett, ami az adott kor(szakok)ban a rendelkezésére állt anyagi, technikai és szellemi kapacitás területén. Egyre magasabb szintre emelte az energiaszerzés különféle módjait és módszereit. Eközben – mindennemû (látványosnak tûnõ) fejlõdés ellenére –, az emberiség létét újabb és újabb veszélyek fenyegetik, amelyek egyrészt önhibájából keletkeztek, másrészt az élõvilág sajátos produktumaként jöttek létre.

AZ EMBERISÉG,- AZ ENERGIA UTÁNI VERSENYFUTÁSA UTOLSÓ SZAKASZÁHOZ KÖZELEDIK! MÁR “KONGATTAK”! IRÁNYT, IRAMOT ÉS TAKTIKÁT KELL VÁLTOZTATNI, MERT A TOVÁBBI ÚT MEREDEK ÉS AZ ÚTJELZÕ TÁBLÁKON AZ APOKALIPSZIS FELIRAT OLVASHATÓ. A NAPONTA 10 EZER ÉHEN HALTAK ÉS A 270 MILLIÓ ÉHEZÕK SZÁMA A FINISIG MÉG MEREDEKEN NÖVEKEDNI FOG HA NEM VIGYÁZUNK, DE MIND AZ ÉHEZÕK, MIND PEDIG AZ ENERGIÁBAN DÚSKÁLÓK A DINOSZAURUSZOK SORSÁRA JUT(HAT)NAK! ÉBRESZTÕ EMBEREK! HOMO SAPIENSEK(?)! DAMOKLESZ KARDJA A BOLYGÓNK FELETT LEBEG!

(Prof. Dr. Bokor Imre.)