László Tamás (FIDESZ) parlamenti felszólalása a kormány privatizációt lezáró jelentése kapcsán

Kedves Barátaim!

Kérem, olvassák el László Tamás (FIDESZ) parlamenti felszólalását a kormány privatizációt lezáró jelentésérõl. Külön felhívom figyelmüket a beszéd Trockij idézetére! Keller államtitkár a felvetésekre válaszában nem reagált. A kormányjelentés elfogadása a nemzet privatizációs kirablásának parlamenti jóváhagyását jelentené.

Bencze Izabella

Felszólalás a J/8582. sz. az ÁPV Zrt. és jogelõdei – mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek – tevékenységérõl és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007) szóló jelentés kapcsán 2009, március 17-én az elõterjesztés általános vitájában.

Tisztelt Ház!

A Felelõs kormányt Buda-Pesten táblával kapcsolatban Juhász Gábor államtitkár minap a március 15-i ünnepre érkezõkkel így foglalkozott: „Milyen lelkivilága lehet annak, aki üres tojástartó dobozzal és Sztálin kötettel a hóna alatt megy az ünnepre, szerinte ettõl az illetõ törvényszerûen ordítani kezd”. No de mit csinál az a képviselõ, aki az elõtte fekvõ, a privatizáció lezárását célzó jelentést veszi a kezébe, ha a sorok mögé is lát – ordítani kezd és rendõrért kiabál. Minimum felteszi magának a kérdést, milyen lehet a privatizátorok lelkivilága? Egészen Trockijig kellett visszamennem. Õ már a múlt század harmincas éveinek derekán elõrevetíti a lehetõséget, hogy a sztálini bürokrácia, ahogyan õ fogalmazza, ez a "társadalomtól elidegenedett, ámde azon élõsködõ kaszt", az állami tulajdont és saját politikai privilégiumait egy kedvezõ szituációban könnyedén örökölhetõvé teheti saját maga és leszármazottai számára. Trockij két verziót is elképzelt: ha a szovjethatalom összeomlana, s egy azonnali, "teljes burzsoá restauráció" következne be, a hazatérõ emigránsok, valamint az országba azon nyomban beáramló idegen tõke képviselõi sok szolgálatkész embert találnának maguknak e kasztból: állami hivatalnokokat, vezetõ szakembereket, vállalati igazgatókat és persze pártfunkcionáriusokat. A totális kapitalista restauráció a sztálini apparátust összeomlasztaná ugyan, ám jóval kevesebb bürokratát mozdítana el a helyébõl, mint egy "valódi szociális forradalom", ami magával a kaszttal számolna le – változatlanul mondom, ez Trockij szövege. Mi több, a funkcionáriusok fontos részét képeznék az új burzsoáziának. A második verzió Trockij szerint, hogy nem következik be azonnal a teljes restauráció, hanem létrejön egy sajátos átmenet. Ekkor a bürokrácia az állam élén maradna, s maga kezdeményezné a tulajdonviszonyok átalakítását természetesen saját javára. A szocialista bürokrata és menedzser hamar fölismerné, hogy "már nem elég trösztigazgatónak lenni, részvényessé is kell válni." Trockij alapján minden világos. Lehet, hogy ezen mondataiért végezték ki jégcsákánnyal az elvbarátai.

Mi ez az elõterjesztés? Régen úgy hívták, hogy bõrpapír, ami igazol mindent, akár visszaélést is. Ez egy menlevél. Az ügynek könyvtárnyi irodalma van: közgazdászok, szociológusok, történészek, jogászok hada foglalkozott vele. Az Állami Számvevõszéknek sok száz oldalas elemzései vannak, erõs szavakat használva a privatizáció menetérõl. Ehhez képest nagyon karcsú, szemérmes ez az iromány. Az ÁSZ jelentései, a mérsékeltebb elemzõ írások is tele vannak súlyos kritikai elemekkel, a számszakiság hibáival, a nyilvántartás hihetetlen rendetlenségeivel, kritikusabb elemzéseknek pedig se szeri, se száma.

Elvárható-e a jelenlegi hatalomtól, hogy egy csipetnyi kritikát, önkritikát építsen be ebbe a jelentésbe? Erkölcsileg elvárható volna, de jog és erkölcs végzetes szétválásának idõszakában ne legyenek illúzióink. Éppen a kormány tagjai között vannak olyanok, akik a fõ haszonélvezõi hetedíziglen a privatizáció mindenféle trükkös és még trükkösebb vállfajainak: a spontánnak, az e-hitelesnek, a kárpótlási jegyesnek, a mindenféle kiszervezéssel létrejöttnek, a telefonosnak, a szemesnek, akinek áll a világ… Józan ésszel tehát nem várható el, az elszámoltatástól való félelemtõl vezérelve még kevésbé. Bár egyszer mindennel el kell majd számolni, még akkor is, ha a privatizációval kapcsolatos dokumentumokat is privatizálni akarják, hogy azokat végképp el lehessen tüntetni a vizsla szemek elõl. A múltat végképp eltörölni… igen, ennek az elõterjesztésnek ez az alapvetõ célja. A felelõsség egybemosása a másik.

Egy nem kevésbé alapvetõ cél kommunikációs jellegû: belesulykolni a közvéleménybe, hogy ez akkor is siker, ha voltak is kisebb-nagyobb gondok-bajok vele. Ennek megvannak a jelszavai: az állam rossz, a piac, a verseny, a szerkezetátalakítás, a szebb jövõ, ami csak nem akar eljönni. Hogy a mai súlyos problémáink gyökerénél ott van a privatizáció, mint elõzmény és következmény, az nem derül ki, mert a jelentés errõl nem szól. A Jelentésben – nem eltekintve a jelenérték számítás, a valorizáció hiányosságától – az anyag 41. oldalán a pusztán évenként összeadott privatizációs bevételekkel kapcsolatosan két szám jelenik meg: az egyik helyen 2.395 milliárd, majd pár sorral lejjebb, ugyanezen a lapon 2.953 milliárd szerepel. Néhány szám eltévesztése, csaknem 600 millió – csekélység! Ez viszont az egész jelentést megkérdõjelezi! Ugyanitt azt írja a kormány, hogy a privatizációval összefüggõ kiadások összege 1.370 milliárd, „ami elsõ látásra elég magasnak tûnik”. Szerintem második látásra még magasabbnak, mert elsõre nem hiszünk a szemünknek.

Számtalan dologgal nem foglalkozik ez az anyag: a lakásprivatizációval, ami akkor nagy élmény volt a szocializmus tulajdon- és tulajdonos-ellenessége után, ennek a problémáit az ombudsman viszont ma már õsbûnként emleget. Nem foglalkozik a médiaprivatizációval, az önkormányzati vagyon szét- és elprivatizálásával. Ezek nem az ÁPV Zrt. és jogutódainak tevékenysége, de azt a privatizációs légkört, ami áthatotta az egész magyar valóságot, mégiscsak az ÁVÜ stb. alakította ki. Csak a távhõ cégek szétszedését említem meg Béccsel összehasonlítva… Ott fele annyiba kerül a távhõ, mint nálunk, de az egész megmaradt közösségi tulajdonban. Az energiaszektor és a közszolgáltatások privatizációjával kiemelten kell foglalkozni. Éspedig ennek nem csupán a gazdasági hatásaival, hanem a közszolgáltatási jelleg megszûnése miatti rendkívül negatív társadalmi, szociális hatásokkal.

A privatizációs folyamatok ellenõrzésérõl, utóéletérõl egy szó sem esik a jelentésben – mi lett a szerzõdésekkel, mit kötöttek ki, mit vállaltak, mit teljesítettek, kinek a kezébe került végül? Az, aki vállalta az eredeti megállapodást, vagy más? Erre volt-e még ráhatása az eredeti szerzõdõ félnek, vagy itt is az útvesztõben, strómanok segítségével eltûnt minden garancia – ha volt egyáltalán. Hogy lehet az, hogy ezek a szerzõdések, amelyek a nemzeti vagyonról szólnak, egyszerûen üzleti titokká lettek minõsítve? Hogy lehet az, hogy számos olyan esetet tudunk, hogy az ÁPV Zrt-tõl egyszercsak vezetõk, a privatizációban részt vettek kerülnek a privatizált vállalatokban vezetõ beosztásokba? A korrupció kiterjedtségét ismerjük-e, aminek ez csak az egyik kis szelete? A piacszerzés folyamatát ismerjük-e, hogy a vállalatokat csak azért vették meg, hogy gyorsan bezárják, piacot szerezzenek, az értéket még kivigyék az országból stb.

A 2004-es ÁSZ jelentés szerint eltûnt 4000 milliárd forintnyi állami vagyon. Ez nem faforgács, nem faszilánk, ami a favágás természetes mellékterméke, ahogyan a szocialista diktatúrában honos mondás tartja: „ahol fát vágnak, ott hullik a forgács”. Nem, ezek erdõségek, egész hegyek. Ez bizony ügyészségért kiált. Amit az ÁSZ jelentés napvilágra kerülésekor azonnal, hivatalból talán üldözni kellene? A számtalan átalakulás nem azt szolgálta, hogy a nyomokat végképp el lehessen tüntetni – minden átalakulás a papírok kidobásával is jár. A privatizációs szervezet számtalan átalakítása nem pontosan azt a célt szolgálta, hogy a felelõsöknek nyoma vesszen? A felelõsök indiánösvényre léptek, visszahátráltak a patakmederben, majd eltûntek, nyomukat sem lehet találni.

Mit mond Keller László? Államadósság csökken…. Ennek az ellenkezõjét az emberek pontosan tudják. Az önök regnálása alatt ugrik meg mindig az államadósság csillagászati mértékûre…. A Fidesz kormány 2002-ben 8.000 milliárdos adóssággal adta át a kormányzást, ma 19.000 milliárdnál tartunk. Másfél millió elveszett munkahely, ez a napról napra növekvõ munkanélküliség mellett ma is megvan, csak ezt úgy hívjuk, hogy feketegazdaság, alkalmi munka. Emiatt fizet olyan csekély számú állampolgár adót, rájuk hárul minden teher. A magyar embert nem elfelejtett dolgozni, hanem ki lett csapva a munka világából tömegesen, vidéken alkalmi munkából él egymillió ember. Õk többek között a privatizáció miatt kerültek bujdosósorba. A helyzet teljesen a Rákóczi szabadságharcot megelõzõ lipóti abszolutizmus idõszakára hajaz. Akkor született az Újszerzeményi Bizottmány, amelyik a nemzet töröktõl visszafoglalt vagyonát osztotta szét arra érdemesek között.

Kordonbontásért lehet ügyészségi vizsgálat, készséggel lemondtunk a mentelmi jogunkról. Ennek alapján teszem fel a kérdést, itt nem holmi kordonbontásról van szó, hanem a nemzet vagyonának nem lebontásáról, hanem a kifosztásáról. Ezért kicsit több járna. Igazuk tudatában lemondanak-e önök a mentelmi jogukról? A nemzeti vagyonban ismeretlen tettesek sok ezer milliárdos kárt okoztak. Véleményünk szerint az ismeretlen tettesek – akiket azért elég pontosan és jól körülhatárolható módon ismerünk – megvalósították a Btk. 319. § (1) bekezdése szerinti hûtlen kezelést, az idézett jogszabályi hely szerint: „Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebbõl folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hûtlen kezelést követ el.” Ez ráadásul nem is annyira idegen vagyon, ez a nemzet vagyona – volt. Úgy tûnik, hogy nem is annyira ismeretlen tettesek a hûtlen kezelésnek a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó esetét valósították meg, hiszen a nem is annyira becsült kár, a 4000 milliárdnyi nyoma veszett vagyont tekintve ez 8000-szeresen meghaladja a Btk. szerinti különösen nagy vagyoni hátrány 500 millió forintját. Ez senkinek nem fáj? Egy kordonbontás igen, holott azt nem is vittük haza, hanem nagyon szépen stószolva összeraktuk a téren, még a csavarokra is vigyáztunk, hogy el ne vesszenek.

És egyben felszólítjuk a parlamentet, hogy addig ezt a jelentést ne lehessen se tovább tárgyalni, se jóváhagyni, ameddig a következõk felderítése nem történik meg, amíg ezekkel nem egészítik ki a jelentést:

· a nemzeti vagyon leltárával 1988-tól napjainkig folyamatában,

· az 1987-90 közötti ún. spontán privatizáció történetével, értékelésével,

· a médiaprivatizáció történetével és annak minden következményével,

· a lakásprivatizációval és máig ható következményeivel,

· a téeszprivatizációk történetével és azok következményével,

· a privatizációnak a munkanélküliségre gyakorolt hatásának feltárásával,

· a privatizációs szerzõdések teljeskörû közzétételével, a privatizált vállalatok további sorsának leírásával,

· a szerzõdésszegések feltárásával – elmaradt beruházások, környezetvédelem, munkahelyek megszûntetése,

· annak nyilvánosságra hozatalával, hogy külföldi tulajdonszerzés esetén milyen mértékû osztalék kivitele történt az országból,

· a privatizációt kísérõ tényleges és a rendszerbe beépített intézményesített korrupció teljes körû feltárásával,

· a privatizációban részt vett vezetõk teljes vagyonelszámoltatásával,

· annak feltárásával, hogy a privatizátorok közül hányan kerültek ezen vállalatok tulajdonosai, alkalmazottai körébe, ez hogyan befolyásolta a döntéseket,

· annak feltárásával, hogy a privatizáció összességében mekkora társadalmi kárt okozott – ld. másfél millió elveszett munkahely, bizalomvesztés,

· milyen a társadalmi hatása az energiaszektor és a közszolgáltatások privatizációjának, stb.-stb.

2000-ben Suchman Tamás, a Horn-kormány privatizációs minisztere a privatizáció lezárásaképpen még törvény megalkotását javasolta, korrekt privatizációs leltár készítésének kötelezettségével. Ennek immár kilenc éve, ma már nem törvénnyel, hanem már csak parlamenti jelentés elfogadásával akarják lezárni a privatizációt. Azt javasoljuk hogy az elõbb felsoroltak elvégzése után nem egyszerûen egy jelentéssel, hanem egy törvénnyel kell lezárni a magyar nemzeti vagyon privatizációját széleskörû társadalmi vita után.