Történelmi magyar film, ahogy a rendezõ megálmodta

A rendezõ

Bicskei Zoltán író-filmrendezõ, az Álom hava megálmodója

A forgatócsoport nyáron 50 fokos melegben, télen 12 fokos fagyban

Felvételszünet. Elõtérben Bicskei Zoltán rendezõ. Pihen Attila király, vagyis Papp Lajos szívsebész

Morvay Ibolya jelmeztervei: Deák és egy szittya harcos

A film író-rendezõje, Bicskei Zoltán (1958., Magyarkanizsa) 1972-76 között Budapesten végezett a Képzõ- és Iparmûvészeti Szakközépiskolában. Ekkor kezdett filmezni. 1976 és 1992 között belevetette magát a munkába. Az Újvidéki TV technikai munkatársa, kultúrszervezõ, zeneszervezõ, szerkesztõségi tag, film- és zenekritikus. Esszéit az Új Symposion, az Újvidéki Rádió, a Magyar Szó, a Magyar szemle és a Gyõri Jazz Stúdium közölte. Grafikáit a Forum könyvekben, magyarországi lemezborítókon és a gyõri Mûhely folyóiratban adta közzé. 1989-ben megjelent Rajzos füzet Kanizsára c. esszékönyve.

1992-ben Újvidékrõl visszatért Magyarkanizsára, ahol '95-tõl a Jazz, improvizatív zene... nemzetközi fesztivál mûvészeti igazgatója és 2001-tõl 2009-ig a Mûvészetek Háza vezetõje, majd 2009-tól a Nagy József Regionális Kreatív Mûhely igazgatója.

Önálló alkotóként elsõsorban a rajzban, másodsorban a film és az esszéírás területén tevékenykedik. Esszéit, rajzait napi és hetilapok közlik. A Mesterek szava c. könyve 2010-ben jelent meg.

Több rövidfilm rendezõje, forgatókönyvírója. Egész estés játékfilmje a 2001-ben készült Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele.

Bicskei Zoltán gazdag tudása sokrétû tapasztalata minden bizonnyal az Álom hava címû filmjében összegzõdik. Céljáról, hitvallásáról kérdezem:

- Milyen szálakkal kötõdik a magyar kultúrához és Magyarországhoz?

Szinte megválaszolhatatlan kérdés. Csak dadognék ahhoz képest, ami van, s bennem is él. Ráadásul a legbensõbb dolgokról az ember nemigen beszél.

Annyit azonban hozzátennék, hogy nemcsak a magyarság, de a jövõ léte is múlik azon, hogy mennyire tudunk felnõni ahhoz a minõséghez és lehetõséghez, amit ez a nagy kultúra nyújt. Ebbõl is látszik, hogy magyarnak lenni nem vérkérdés, mint oly sok más helyen, hanem szellemi minõséget feltételez. Ezért oly nehéz magyarnak lenni és ezért oly vonzó sokak számára és ezért oly régi az a háború ami a magyarsággal és a magyarság jobbik része által képviselt szellemi tartás ellen folyik. Most, az anyagias kor végén, minden erõnket össze kell szedni és méltó válaszokat kell adnunk, mert mint említettem: mindannyiunk jövõjét építjük.

- Mi a filmben a szerb rész? Mi a motiváció, ami a szerbeket a közös filmre ösztönözte?

Nem véletlen, hogy a filmben nincs egyetlen szerb ember sem. Pedig ez idõ tájt, és persze korábban is, voltak szerbek Délvidéken. Csak én olyan történetet szeretnék elmesélni, amiben a konfliktusok, drámák nincsenek az esetleges etnikai különbözõségekhez kötve. És népem jellegét, jellemét, lehetõségeit fölrajzolva szeretnék egy egyetemes helyzetet fölrajzolni. Egy esetleges szerb szál túl sok mellékszálat igényelt volna. Azt, hogy mindennek ellenére egyelõre csak szerbiai támogatásokból készítjük ezt a filmet, sokaknak furcsának tûnik. De csak akkor, ha osztjuk a sablonos médiaképet. A magam részérõl sosem voltam görcsben a társnemzet irányában, még a legfeketébb háborús korszakban sem, hiszen oly sok jó barátom van köztük és hát el kell tudni választani a jót a rossztól.

Kevesen filmezünk a Vajdaságban, és a korábbi filmemnél is és a mostaninál is, a síkság fõszereplõ. És ez minden itt élõ nép számára rendkívül fontos. Szoktam mondani, hogy a táj szelleme hatalmasabb erõ az embernél és az emberek kultúrájánál is. Pontosabban, a táj szelleme meghatározza a kultúrákat. És az alföldön élõ sokféle nép és nemzet rengeteg közös szállal van összekötve. A mélyben, a táj szellemének is köszönhetõen, hatalmas azonosságok vannak. Ezért mások is megbecsülték filmjeimben ezt a kiemelt tájrajzot és támogatták az alkotást. Másfelõl, sokféleképp létezik ez a közös élet. Minden gond mellett sokszor vannak jó dolgok is.

- A film a szerbekkel szemben negatívan tünteti-e fel a magyarokat?

Már említettem, hogy a szerb nemzettel nem foglalkozik a filmem, lévén nincs benne szerb karakter. A 90-es, háborús években olvastam elõször Hamvas Babérligetét. Van benne egy esszé, ahol azt mondja /leegyszerûsítve írom/, hogy a magyar azért emlegeti oly sokat a nemzet fogalmát, azért lobogtat oly sokszor zászlót, jelszót, mert a lelke mélyén nem nemzet. És ezzel szeretné ezt elfedni. És Hamvas szerint azért nem vagyunk nemzet, mert nem ismerjük azt, hogy – te. Ez abban a sovén háborús idõszakban úgy mellbevágott, hogy alig tudtam észhez térni. Ettõl szigorúbb meglátás, talán csak Adynál van. És ezek a meglátások, ezeknél az alkotóknál nem ellenünk vannak. Semmit sem szabad letagadni, különben elvesztünk. A magam részérõl ez a szembenézés igyekszik mélyreható lenni, tehát a sötét oldalunkat is átvilágítani. Ezt minden nép, minden mûvésze megtette, megteszi. Kérdés milyen szándékkal, hiszen ma annyi gyöngítésünkre szánt, gyalázkodó, lenézõ megnyilvánulás van. A forgatókönyvem elején, a magam számára van egy alcím: A beteg szív országának.

- A világot elárasztó kommandós filmek és szappanoperák korában hálátlan feladatnak látszik magyar történelmi filmet forgatni. Mi vette rá, hogy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét?

Az aggodalom. És ebbõl fakadóan az az érzet, hogy én is adósa vagyok a népemnek. Hat éve kezdtem el írni a forgatókönyvet. Akkortájt már olyan erõsen szorított bennünket egy nemzetféltõ aggodalom, ami nem a szerbiai, hanem a magyarhoni helyzetbõl fakadt, hogy elég volt egy fölvillanó képet látnom, ami megindította ezt a folyamatot bennem. Azóta sem szakadt meg ez az érzet, csak áthangolódott. Amit 6 éve pl. Európáról írtam benne, az most lett napi szinten is átlátható mindenki számára.

- A filmben kiváló karakterszínészek szerepelnek. Milyen szempontok szerint választotta ki õket?

Az arcukon, lényükön tükrözõdõ jellemük szerint. A szereplõ, légyen az színész vagy egyszerû ember, a filmben mindig megtestesít. Sokukat már kezdettõl ismerem és emberi jellemüket is beleírtam a szerepükbe. Ez a filmnél nem természetellenes. De a teljes szereposztás kialakításánál átnéztem a Kárpát-medence összes színházának honlapját és arra a szomorú megállapításra jutottam, hogy 90%-a a mai színészeknek simaképû, jellegtelen, “manöken” arcú. Sorstalan, karakter nélküli ember.

Fontos szereplõket segítettek kiválasztani barátaim, a tavaly elhunyt Szabados György és a fiatal Mispál Attila rendezõ.

- Magyar filmben elõször jelenik meg Attila hun király, akit meglepetésre Papp Lajos szívsebész alakít. Milyen okból esett a professzorra a választása?

A már említett Szabados György ajánlotta és magam is csodálkoztam, hogy nem jutott eszembe. Papp Lajos az egyetlen nem színész a filmben. Attilát nem is jeleníthette meg színész, itt egy karizmatikus ember kellett, aki a puszta létével sugárzik.

- Papp Lajosnak sokéves elõadói háttere van, éppen most tért vissza amerikai körútjáról. Filmbeli játékán meglátszik-e a tapasztalat, színészként tud a szívekre hatni?

Akik már látták az elkészült felvételeket, egyetértettek velem abban, hogy õ maga az Attila király, oly erõs és egyértelmû kisugárzása van. Felvételkor is lenyûgözte az embereket, a szerb forgatócsoport tagjai is csak ámultak. /Attila király errefelé mitikus figura, minden nemzetnél. Ismerik és felnéznek rá öntudatlanul is. Jó példa erre a titeli Attila-domb szerb õrzõi is/ De Papp Lajos nemcsak munkájával, hanem viselkedésével és szerénységével is lenyûgözte a stábot. Túl az anyagi lemondáson, egyike azoknak, akik önzetlenségükkel eddig a legtöbbet segítettek a film megvalósulásában.

- A film jelmeztervei magukban is kiváló képzõmûvészeti alkotások. Kik készítették?

Morvay Ibolya, Gödön élõ iparmûvész barátom a jelmezkészítõ. Rendkívüli alkotások a munkái. Nemcsak a filmbéliek. Sajnos sok ilyen hihetetlen magas színvonalú alkotónknak nincs napi munkája, nem kell a közösségnek. Azt hiszik az emberek, hogy nem kell ma a mívesség. A jelmezrajzokban és a kellékek egy részében férje, a mára teljesen elfelejtett, nagy tehetségû képzõmûvész, Viszt György segédkezett. A többi kellékeket ismert képzõmûvészek/kézmûvesek: Somogyi Gyõzõ, Boka Gábor, Lukács Valéria és mások készítették. Nem filmes, vázlatos kellékek ezek, hanem valós, szép tárgyak. Gyönyörû alkotások és szeretném õket a film elkészülte után, a filmmel együtt kiállításként utaztatni.

- A színészek nagy átéléssel játsszák a szerepeiket. Ön hogyan értékeli a játékukat, sikerült-e azt kapnia, amit várt?

Ha a színész gyenge vagy gyengébben jelenít meg valamit, akkor is az mindig a rendezõ hibája. Mért nem választott más alkotót, miért nem figyelt oda a munka során, hogyhogy nem tudta kihozni a színészbõl a lényeget? Tehát, ami gyöngébben sikerül és sikerült a filmben, az mind az én hibám lesz. Ez elõl nem szeretnék elbújni.

- Történt-e említésre érdemes esemény, érdekesség forgatás közben?

A munkájában elmerülõ rendezõ oly keveset lát a körülötte történtekbõl. Arra emlékszem, hogy forgattunk napon 50 fokban /megmértük/ és télen -12 fokban is. Jégen és egész nap iszapban is. Valaki megemlítette, hogy a szappanoperáknak több eszük van, hogy a napos tengerpartra írják történeteiket.

- Hogyan áll a film finanszírozása, mikor fejezhetik be a forgatást, és mikor láthatjuk a filmet a mozikban?

Négy éve forgatom darabokban a filmet, túlnyomórészt szerbiai pénzekbõl. Szinte csak szimbolikus támogatással /többet jellegénél fogva nem is tehetett/ járult még hozzá a Szülõföld Alap. A filmhez még hiányzik mintegy 120 millió forint. Ha lesz érzékenység a magyarországi pályázatainkon vagy magántámogatóknál egy határon túli történelmi filmre, amely a magyari vonásokkal birkózik, akkor már a télen befejezhetjük az alkotást és jövõre látható lesz. Ha nem, akkor is addig dolgozom rajta, amíg be ne fejezem. Ezzel tartozom.